Az összkép és a komfort miatt egyaránt lényeges, hogy megfelelő beltéri ajtók kerüljenek a lakásba. Összeállításunk segít eligazodni az anyagok, formák és vasalatok útvesztőjében, hogy könnyebben megtaláld az ideális megoldást.
Az ajtók megfelelő kiválasztása különösen nagy figyelmet igényel egy lakás kialakításánál. Mind funkcionális, mind esztétikai szempontból meghatározó elemei otthonuknak, ráadásul sok van belőlük, egy 60-70 négyzetméteres lakásban legalább 5-6 darab ajtó található. A külalakon kívül fontos szerepet töltenek a benti nyílászárók a zajok elleni védekezésben is, amely különösen fontos a hálóban, a dolgozószobában, valamint az otthoni mozi- vagy zeneszobában.
Mit kell figyelembe venni az ajtó kiválasztása előtt?
Az ajtó kiválasztása előtt alaposan gondoljuk át, hogy a nyitáshoz mekkora hely szükséges, mennyit használjuk, szeretnénk-e zárni, és így tovább. A szobák ajtaja általában befelé nyílik, és a mögötte található szekrényre, polcsorra vagy falra néz. A kis helyiségek ajtói kifelé nyílnak. A rendelésnél ellenőrizzük a nyitásirányt: a jobb oldalon lévő pántolás jobbos, a bal oldali zsanérsor balos ajtót jelent. Az ajtók méretét és nyitásirányát a bútorokkal és a villannyal együtt kell megtervezni.
A teli és az üveges ajtó különböző szobákban lehet előnyös
Alapvetően a lakás stílusa szabja meg, hogy milyen ajtótok és -lap illik a térbe. Napjainkban már óriási a kínálat, és egyedi megoldást is választhatunk. Bizonyos helyeken a teli, máshol az üveges ajtó előnyösebb. A hálószobában és a mellékhelyiségekben praktikusabb a teli ajtó, hiszen így kevésbé zavarják egymást a családtagok. A nappaliba, étkezőbe, közlekedőbe vagy a dolgozószobába üveges változat is kerülhet, savmart üvegfelülettel nem átlátható.
Van-e szükség küszöbre?
Újabb kérdés, hogy milyen legyen a küszöb, illetve legyen-e egyáltalán. Manapság többnyire csak oda terveznek küszöböt, ahol a dilatáció miatt elengedhetetlen, mert az egybefüggő burkolattól optikailag nagyobbnak tűnik a tér. A legújabb innováció az automata küszöb, amely megoldást kínál a hangszigetelésre is. Ha az ajtót kinyitjuk, a küszöb felhúzódik az ajtólap aljába, amikor becsukjuk, leereszkedik. Ajtónként 10 000 Ft körüli összegbe kerül.
Nyitási módok és zsanérok
Falcos és falc nélkül gyártott ajtók
A normál falcos nyílóajtó a leggyakoribb hagyományos változat. Ennél a típusnál az ajtólap kb. 2 cm-t kiáll a tok síkjából, két vagy három látszó pánt tartja a lapot az utólag beépíthető tokon. Klasszikus, tollas kulcsos BB-zárral van felszerelve. Ezzel szemben, a falc nélkül gyártott, síkban záródó ajtó elegáns, ám drága megoldás. Az ajtólap belesimul a tok síkjába, a rejtett pántok csak akkor láthatók, ha az ajtó nyitva van. Nemesfa furnér és festett kivitelben készítik, általában mágneses zárnyelvvel. Leggyakrabban minimalista enteriőrökben találkozhatunk ilyen ajtókkal.
Tokos ajtók
View this post on Instagram
A tokba nyíló ajtóknál a lap és az utólag szerelhető átfogótok egy síkban van zárt állapotban, de nem hagyományosan nyílnak, hanem a tokmag irányába, tehát befelé. Rejtett pántokkal, mágneses zárnyelvvel rendelkeznek. A vakolható tokos, rejtett pántos, falcolatlan beltéri ajtók főleg a modern lakberendezési stílusok kedvelői körében kedveltek. A tokszerkezet láthatatlan a beépítés után, az ajtólap pedig a fal síkjába záródik. Nyílhatnak hagyományosan és tokba is.
Tapétaajtó
Tapétaajtóról akkor beszélünk, ha az ajtó felülete a fal borításának síkjához igazodik. A valódi tapétás mellett létezik festett, laminált és furnérozott változat.
Lengőajtó
A lengőajtó főleg a közösségi terekben használatos, de megoldás lehet lakásokban is, például a konyha és az étkező között, vagy bárhol, ahol nem szeretnénk egyetlen nyitásirányt kijelölni. Legyártathatjuk ugyanabból az anyagból, amelyből az összes többi beltéri ajtó készült.
Falban futó tolóajtó
A falban futó tolóajtók mérete a kialakított nyíláshoz igazítható. A gipszkarton falszerkezetben meghagyott hézagba egy nagy teherbírású vasalatot építenek be, ezen gördül az ajtó. A falba rejtett vasalat 6 cm-es helyet igényel, az üvegbetétes ajtók számára 7 cm széles „zseb” szükséges, de a legtöbb gyártó egységesen 8 cm-es zsebet kér. A túlfutást és a becsapódást kis ütközők akadályozzák meg. A tolóajtók másik változatánál a falon kívül fut a sín. Évek óta töretlen népszerűségnek örvendenek az ún. pajtaajtó-vasalatok, dacára annak, hogy nem lehet bútort tenni melléjük, ráadásul gyenge hangszigetelők. Üveg tolóajtót is bátran rendelhetünk: biztonságos, hiszen egy alsó vezető megakadályozza a lap kilengését. Hangsúlyosan légies térelválasztó. A sín ára mellett az ajtólap, a fogantyú és adott esetben a zár költségével is számolni kell. A lap felülete bármilyen lehet. Társíthatunk többféle, elérő nyitásmódú, ám azonos anyagból készült ajtót is a lakásban.
Harmónikaajtó
View this post on Instagram
A harmonikaajtót csak végső esetben javasolják a szakemberek, mert ha eltoljuk az ajtót, jelentősen csökken az áthaladási méret, és látványnak sem igazán megnyerő. Az egyik változata viszont kifejezetten praktikus: ez esetben a két hosszanti részre tagolt ajtó elemei nyitáskor egymásra csukódnak valamelyik oldalon. Esztétikusabb lesz az összkép, ha a többi ajtóéval egyező tokkal és mintával rendeljük.
Miből készüljön az ajtó?
Lemezelt beltéri ajtók
Ezeket a könnyű szerkezetű nyílászárókat csomómentes lucfenyő pallótokkal, illetve utólag szerelhető MDF-tokkal gyártják. Változatosan üvegezhetők, az erezetnyomott ajtólapok sokféle mintázattal, több méretben elérhetők. Tartósságát a belül található HDF-lemez és mélynyomott betét biztosítja. A HDF (high-density fiberboard) nagy sűrűségű farostlemez, enyvvel átitatott rostokból préselik. A pallótokos változat három oldalon falcolt lapja natúr, lemezelt vagy erezetnyomott mintával készülhet. A becsavarható pántos, ragasztott lucfenyő tok beépítéséhez legalább 12 cm vastag fogadó fal szükséges. A lemezelt, utólag szerelhető típus 2 cm-ig állítható MDF-tokkal már 6 cm-es falba beépíthető. Társítható egészen vastag főfalhoz is. Lapja faerezet-mintájú, natúr vagy felületkezelt, tetszés szerint kérhetjük üvegezéssel és kétszárnyú kivitelben.
Dekorfóliás ajtók
A más néven szabvány dekoratív beltéri ajtók HDF-lapból gyártott felületén fastruktúrát utánzó fotó látható, amelyet egy lakkréteg véd. Könnyen felismerhető, hogy csupán fautánzat, nem kérhetünk bele íves üvegbetétet, és a kopásállósága sem igazán jó. Nagyon könnyű a méhsejtszerkezetű papírrács betét miatt. Csak falcos kivitelben elérhető. Nem vetemedik, utólag szerelhető, a tok MDF-lapból készül. Általában több színben megvásárolhatjuk raktárkészletről. Sok gyártónál egyedi méretben is megrendelhetjük. Élettartama 25-30 év.
CPL laminált ajtók
A hagyományos laminált ajtókhoz képest a CPL (continuously pressed laminates) típusnál sokkal nagyobb a színválaszték. Mivel a felülete strapabíróbb, karcállóbb, kutya- vagy macskatartók számára ideális megoldás. Különlegessége, hogy parázsálló – ami nem azonos a tűzállóval –, így a kandalló mellé is tehetjük. Lapszerkezete masszívabb az olcsóbb kivitelű ajtókénál, rendelhetjük egyedi méretben és üvegbetéttel. Élettartama hosszú, és sokáig teljesen újnak tűnik.
Festett ajtók
View this post on Instagram
A prémiumkategóriába tartozó festékszórt beltéri ajtókat a RAL-skála bármely árnyalatában megrendelhetjük, tehát a nyílászárót tökéletesen összehangolhatjuk az enteriőrrel. Síklapos és mart mintájú kivitel közül választhatunk. A több rétegben felvitt poliuretán festékre egy kemény, selymes tapintású lakkréteg kerül, ez védi a felületet a mechanikai behatásoktól. Ne keverjük össze a festékszórt ajtókat az olcsó, beállítás után festhető fenyőajtókkal! Ugyanakkor idetartoznak a lakkozott, magasfényű MDF-lapból gyártott ajtók, amelyekre 0,8 mm-es karcálló lakkréteget visznek fel. Általában falcolatlan lappal, síkba záródó formában kínálják.
Nemesfa furnér ajtók
View this post on Instagram
A faajtó örök kedvenc, a természetes anyag szépsége, a látható és tapintható matéria időről időre elvarázsolja a vevőket. Akár klasszikus formavilágú, kazettás, akár minimalista, síklapos darabot szeretnénk, óriási kínálatból válogathatunk, szinte minden stílusban gyártják, és a felület pácokkal, lazúrokkal, lakkokkal színezhető. A széles választék azért fontos, mert így tökéletesen összehangolhatjuk az ajtókat a többi fafelülettel, a parkettával, falburkolatokkal, bútorokkal. Egyedi megrendelésre rozsdamentes acél vagy üvegbetéttel is legyártják. A furnérok megjelenése eleve igen változatos, a legkülönfélébb csomós, egzóta, kétszerkéselt felületek között válogathatunk
Valódi fa
Az ősi alapanyagból olcsó, utólag festhető fenyőajtókat és magas kategóriájú nyílászárókat egyaránt gyártanak, így a minőségük igen széles skálán mozog. A tömörfa beltéri ajtók leggyakrabban borovi vagy lucfenyőből készülnek. Kazettás osztású darabokkal főleg régi polgári otthonokban, klasszikus stílusú nyaralókban, családi házakban találkozhatunk. Felületük pácolható, lazúrozható, festhető, lakkozható, attól függően, mi illik leginkább a belső terek stílusához. A patinás épületekben érdemes megtartani az eredeti míves beltéri ajtókat, hogy szépségüket az utókor is megcsodálhassa. Ha egy kicsit több pénzt szánunk rájuk, és korhű módon felújíttathatjuk őket, egyedi látványelemmel gazdagodik az enteriőr.
Üvegajtók
A 8 mm vastagságú edzett üveglappal gyártott ajtókat beépíthetik hagyományos tokkal, üveghez való zsanérral, illetve tolóajtó-vasalattal. Sokféle mintázat létezik, a három legkeresettebb változat a víztiszta, a savmart és a screen ajtóüveg. Mindegyik könnyen tisztítható. A homokfúvott üvegről viszont nem lehet eltávolítani az ujjlenyomatot, ezért egy víztiszta üveglappal összeforgatva építik az ajtólapba. Grafikát és egyedi színt is rendelhetünk, ezektől igazán különleges lesz a nyílászáró. Sok szülő aggódik az üveges elemek miatt, mert félnek, hogy a gyerek megsérülhet egy vadabb motorozásnál, ám fóliázással, biztonsági üveggel vagy ragasztott, dupla rétegezéssel megelőzhetjük a baleseteket.
Kilincsek
A kínálat óriási, ennek ellenére nehéz a választás, mert nagyon kell figyelni, a kilincs nehogy elüssön az enteriőrben található többi fémtárgytól, ugyanakkor az is fontos, hogy illeszkedjen a zsanérok színéhez. Léteznek szögletesebb és lágyabb vonalvezetésű modellek, zár nélküli és – kulcsos vagy kényelmi – zárral ellátott típusok. Utóbbiak a mellékhelyiségekben, fürdőszobákban gyakoriak, így egyetlen mozdulattal bezárhatjuk az ajtót az alsó, forgó elemmel, amely vészhelyzet esetén kívülről egy pénzérmével nyitható. A hagyományos tollas kulcsos, azaz BB-záras szerkezetnek az a hátránya, hogy kiáll belőle egy mozgó fémdarab, amely egyrészt kieshet az ajtó becsapódásakor, másrészt, ha egy gyerek bezárja, kívülről nem tudunk bejutni. A legújabb kilincseken egy gomb található a fogantyún, ez zárja az ajtót, nincs alsó rozetta, sem kulcs, sem forgózár. A gyártók sokféle alapanyagot és eljárást alkalmaznak, a kínálatban találhatunk polírozott és szatén réz, matt vagy fényes krómfelületű, nikkelből, antikolt bronzból, rozsdamentes acélból, alumíniumból készített termékeket, de extrább megoldások is léteznek, mint a kovácsoltvas és porcelán ajtókilincsek vagy az üveg- és fabetétes darabok.
+1 tipp: Az ajtók szabvány mérete mindig legyen szem előtt
Az ajtók méreteit hazánkban a Magyar Szabvány (MSZ) határozza meg. A sztenderd ajtók szélességéhez és magasságához igazodva építik meg a falakban a nyílásokat. A terveken megadott szabványméretekhez képest mindig kicsit kisebb az ajtó belvilága, hogy gond nélkül szerelhető legyen. Magyarországon jelenleg 65 × 210, 75 × 210, 90 × 210, valamint 100 × 210 cm-es ajtókat használunk. A régi házakban azonban gyakran találkozunk eltérő méretekkel, ilyenkor felújítás alkalmával szűkítik vagy nagyobbra bontják a nyílást, és új áthidalót építenek be. A másik – jóval drágább – megoldás, hogy az eredeti ajtók alapján egyedileg legyártatjuk az új nyílászárókat, így megtarthatjuk a lakás egykori stílusát.
A beltéri ajtókról készült teljes összeállítást a novemberi Lakáskultúra FÓKUSZBAN című rovatban találod. Szakértőnk, Bacsó Bori a legalaposabban járja körül a témát! Ha követed a szakember intrukcióit, minden hibalehetőséget kiküszöbölsz! A friss lapszámot keresd az árushelyeken!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!