Csillagos ég alatt hallgatni a csendet, miközben a friss kenyér illatát hozza a kemencéből a szél? Egy kedves család mesés birtokán elfeledett, finom élményekre lel a vendég.
Egy birtok, melyhez foghatót eddig csak a külhoni utazásaikon láttak. Egy romokban heverő épület, melynek felújítására nyolc évet szántak életükből. Egy életérzés, melyért megérte otthagyni a fővárost, az otthont, a vállalkozást. Megérzi mindezt a hozzáadott energiát és végtelen elkötelezettséget a vendég, aki betéved a dörgicsei Sárffy Uradalmi Vendégházba, mely talán még eredeti formájában sem volt ily szépséges, mint most, a legújabb tulajdonosok, Giebiszer Tamás és felesége, Sipeki Kati jóvoltából. A néhai kisnemesi család házaihoz óriási földterületek tartoztak egykoron, magukba foglalva a Dörgicsei-medence több falvát. Sárffyéknál értették az élet élvezetét, híres anekdoták szóltak a véget nem érő nagy úri murikról, amikor maga a gazda is kipotyogott saját hintajából a finom helyi boroknak köszönhetően. A téeszesítés évei alatt a néhai kulturális élet a falu egyetlen televíziókészülékében öltött testet, mely a birtokon létesített kultúrház kincse, a település népszerű szórakozása volt. Az uradalom 1890-es datálású épületei – melyek egy része mezőgazdasági gépállomás lett – totális romokká züllöttek. Majd több sikertelen tulajdonlás után megérkezett két művészlelkű fiatal, akik egész addigi életüket maguk mögött hagyták, mikor beleszerettek a romos uradalomba és a düledező falakban meglátták új otthonuk lehetőségét. Míg a renoválás munkálataihoz hosszú évek kellettek, nekik szinte azonnal sikerült „lelassulniuk a tájba”, két kisgyermekükkel tévé és telefon nélküli, rohanásmentes üzemmódba váltaniuk. Rejtélyes módon átragad ez a hangulat az ide érkező vendégekre, akik Kati saját welcome-süteményét megkóstolva nem keresik tovább a térerőt és a házi bodzaszörp jóvoltából elfelejtik valamennyi pinkódjukat. Mailbox helyett már csak a délutáni szunyóka érdekli őket a meggyfák árnyékában, esetleg egy kis csatangolás a vidéken, fel a Gernye-hegyi 13. századi erődtemplom- és kolostorromokhoz, meg vissza a 900 éves falun át, erdőn-mezőn keresztül, no meg az esti lokálpatrióta házi mulatság, amit Katáék szerveznek rendszeresen a környékbeli barátaiknak, ismerőseiknek, felélesztvén az egykori Sárffy ház társadalmi-kulturális hagyományait. – Budapesten sem éltünk ilyen gazdag társasági életet, mint e falu végi házban – meséli Tamás, aki már órák óta keleszti a kemencébe szánt vekniket, míg a kecskesajtot a szomszédok hozzák saját sajtérlelőjükből, s természetesen a borok is helybéli termelésűek. Csak a zenészek jönnek messzebbről, akik késő éjszakáig húzzák a talpalávalót a vendégeknek a boltíves nyitott csűr kandallója előtt. Ugyanez a különleges épületrész a másnapi ebéd színtere. Az egykori téesz befalazott lakatosműhelye most a kertre nyíló gyönyörű közösségi tér, melynek kandallójában a budai Vár kövei is fellelhetők Tamás jóvoltából. A háziak által gyűjtött és felújított rusztikus parasztbútorokra agyagedényekben érkeznek a háziasszony sütötte ételek, s a virágcsokrot kislányuk, Anni Vera hozza a ház mögötti rétről. Majd a délutánra vetülő hosszú árnyékok ihletet adnak a vendégeknek, s Katalin vezetésével festővászonra kívánkozik a táj. Mióta Dörgicsére költöztek, mindkettőjükben buzog a művészi véna, falaikat saját festményeik borítják, s még Kata saját tervezésű táskáira és pólóira is szebb minták születnek. Még a rendszerváltás előtt kezdtek egyedi ruházattal, kézműves tárgyakkal és ékszerekkel foglalkozni. Maguk szabták, varrták, díszítették a tucatárutól merőben különböző, természetes anyagú termékeiket, s a márka pillanatok alatt a fiatalok nagy kedvencévé vált Miskolctól Budapestig. Legújabban egyedi babzsák bútorokkal is bővült kínálatuk, ugyanakkor a húsz éve megjelent első pólóikat már a sokadik generáció hordja. A művészetpártolás, a közösségteremtés vezérelte őket e birtok újjáépítésénél is, s legmerészebb álmaikat követve megtalálták különlegesen szép lakhelyüket. Nyaranta a környék képzőművészei hagyják itt ecsetük nyomát egy-egy alkotói hétvége után, de az egész évben betérő városi vendégek is békés vidéki menedékre lelnek. Mert „minden zugocska, amelyet szeretünk, egy világ a számunkra…„. (Oscar Wilde) Lakáskultúra, 2011. március
