Két évtized alatt olyan változások is bekövetkezhetnek az életünkben, amelyek miatt érdemes átalakítani szeretett otthonunkat. Ennek az elegáns pasaréti villalakásnak a tulajdonosai a tereket folyamatosan az igényeikhez igazítják.
A hangulatos villalakás és jelenlegi tulajdonosainak közös története 2003-ban kezdődött. A fiatal pár korábban egy egyterű loftban élt, ám ez első gyermekük megszületése után már kényelmetlennek bizonyult. Klári és Balázs tehát a költözés mellett döntöttek, így jutottak el a patinás pasaréti épületbe. A Bauhaus villa lenyűgözte őket, azonnal tudták, hogy megtalálták, amit kerestek. 8 év után azonban mégis szükségessé vált a felújítás, amihez Bacsó Bori lakberendezőt hívták segítségül.
Így idomult a családi igényekhez a Bauhaus lakás
Antik, art deco és modern bútorokkal rendezték be és örömmel vették birtokba a hatalmas belső tereket, valamint a szélvédett, napsütötte teraszt. Hamarosan megérkezett a második lányuk, és ahogy cseperedtek a gyerekek, a szülők egyre inkább értékelték, hogy új otthonuk lehetőséget kínál az elvonulásra is. Először 2011-ben merült fel bennük a gondolat, hogy szükség lenne egy kisebb felújításra.
Mivel Bacsó Bori nemcsak lakberendező, hanem művészettörténész is, nagy öröm volt számára, hogy a Bauhaus épületben dolgozhat. Aztán ismét elröppent tíz év, a lányok tovább nőttek, a szülők pedig úgy vélték, időszerűvé vált egy újabb átalakítás, hogy mindenkinek meglegyen a saját kis birodalma.
Különös helyre került az új konyha
Klári ötlete volt, hogy a gyerekszobák előtti közlekedőbe kerüljön a konyha. Tudták, hogy ez nem ideális megoldás, hiszen nem kap majd direkt fényt a helyiség, és gondot okozhat a szellőztetés, de vállalták ezt a kompromisszumot.
A továbbikban minimális falmozgatással sikerült létrehozni két új szobát. A lányoknak határozott elképzeléseik voltak, elmondták, mit és hogyan szeretnének elhelyezni birodalmukban, azaz „csak” meg kellett valósítani az elgondolásaikat. A felújítás során a társasági zóna is látványosan megváltozott. Klári régóta szerette volna jobban bevonni életükbe a remek adottságokkal rendelkező teraszt, ahol korábban is szívesen időztek, kora tavasztól egészen késő őszig. A cél érdekében a nappali terasz felőli falán lévő kis nyílást – statikus bevonásával – megnagyobbították, és egy hatalmas tolóajtót építettek be. Az óriási üvegfelületnek köszönhetően ragyogóan világossá vált az étkező, és optikailag nagyobbnak tűnik a belső tér, a kinti étkező és a sok növény látványa az enteriőr szerves része lett.
A szürke szín és dizájnbútorok uralják a teret
A meglévő bútorokat, a gardróbszekrényeket és az egyik nagy könyvespolcot átfestették szürkére, az újonnan beépített konyha és a fürdőszoba bútorait pedig eleve sötétszürke árnyalatúra fújta le a gyártó. Ugyanez a tónus jelenik meg a nagy tolóajtó keretén az étkezőben és az ágy mögötti falon, a többi falra pedig egy egészen halvány változatot választottak. A fürdőszoba márványburkolata szintén világosszürke. A lakás meghatározó színéhez remekül illenek a kisebb fafurnéros bútorok, polcok meleg hatású fafelületei…
A dizájbútorokkal, antikbútorokkal berendezett Bauhaus stílusú lakás teljes történetét és minden részletét bemutatjuk a Lakáskultúra februári számában! Keresd a magazint az újságosoknál és az árushelyeken!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!