Elkezdődött a karácsonyi időszak a Fehér Házban is: a 2020-as év ünnepi témája „America the Beautiful”, azaz „Gyönyörű Amerika” lett.
Összesen 125 önkéntes öltöztette ünnepi díszbe a Fehér Házat, amelynek témájának a first ladyként az utolsó heteit töltő Melania Trump az „America the Beautiful” fantázianevet adta, ezzel utalva az Egyesült Államok fenségességére.
A dekoráció több elemében is tiszteleg a járványhelyzetben a frontvonalban dolgozókra: a Vörös szobába kerültek többek között egy kivilágított, kerámiából készült apró postahivatal épület, szemétszállító autó, orvosi köpeny és nővérsapka is.
– A kézműves díszek jelképezik azt a sok dolgozót és önkéntest, akik nagylelkűen szolgálják a közösséget – olvasható a first lady irodájának hivatalos közleményében.
Ebben az évben összesen 106 koszorút, 62 fát, 365 méter hosszú girlandot, több mint 3200 izzót, 17 ezer masnit és 150-féle növényt használtak fel a dekoráció elkészítése során.
A mézeskalács házikóba öntött Fehér Ház része idén először a Rózsakert is, amelyet Melania Trump nemrég újíttatott fel. A díszelem körülbelül 180 kilogrammot nyom.
Még több képért kattints a cikk bármely fotójára!