Kellő odafigyeléssel és hozzáértéssel a feketével dekorálástól nem lesz komor, borongós a hangulat az otthonunkban – ám annál inkább izgalmasabb!
Kis helyiségekbe is
A fekete színt bármilyen stílushoz alkalmazhatjuk, és bármilyen célt el tudunk vele érni! Maszkulin, feminin, komoly, játékos, romantikus – minden attól függ, hogy hogyan használjuk.
Azonban figyelnünk kell a mennyiségre és az arányokra, ugyanis, ha egy kicsi szobába túl sok feketét viszünk, például a falakon, azzal összenyomjuk a teret. De ez nem azt jelenti, hogy kis helyiségekben teljesen meg kell válnunk a feketétől!
A fekete, mint mellékszín
Fontos, hogy még a nagyon színes, kicsi szobákba is kerüljön egy kis fekete. A színkavalkádban könnyű elveszni, szinte csak lebegünk bennük, viszont némi fekete vizuálisan nyugtató hatást fog kiváltani, és hatására jobban kiemelődnek a színek hatásai. Elég lehet egy fekete dohányzóasztal, egy képkeret vagy dísz a falon!
A legjobb párosítások
A fekete mindenhez megy, azonban a legjobb párosításokkal a legkülönlegesebb stílusirányokat és hangulatokat érhetjük el.
A fekete és a fehér váltakozó használata egy helyiségben a komoly, klasszikus stílust alapozhatja meg, azonban ha izgalmas geometrikus mintázatokban alkalmazzuk, akkor egy modern enteriőrt is kialakíthatunk vele.
A kék, főként a tengerészkék mély, nyugtató, tengerparti hangulatot fog teremteni, ha feketét csempészünk mellé. Ha romantikus, lányos mégis határozott enteriőrt szeretnénk kialakítani, a rózsaszín mellett is megjelenhet a fekete – a kontrasztok izgalmas hatást fognak kelteni.
Az igazán bátraknak ajánljuk a fekete és a sárga dinamikus párosítását. Figyelemfelhívó, határozott és ámulatba ejtő! Vagy ha a sárga túlságosan élénk lenne, akkor lehet a narancssárgával is dolgozni, mely a feketével szuper párost alkot: lehet akár az etno alapja is.
Az anyagokkal való játék is különleges stílusirányzatokat alapozhat meg! Például ha fémelemekkel párosítjuk a feketét – ezüsttel, arannyal, rézzel – izgalmas loft, ipari stílust idézhetünk elő velük. A márványos fekete a klasszikus stílusba illeszthető be leginkább, mely a fürdőszobánkban és a konyhánkban is helyet kaphat. Ha pedig igazi skandináv stílust szeretnénk teremteni otthon, akkor a fabútorok mellett feketével emelhetjük még magasabb szintekre a hatást.
Akkor lesz igazán menő az enteriőrünk, ha merészek vagyunk – használjuk bátran a feketét, és találjuk meg neki a legjobb helyet otthonunkban!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!