Napnyugta után is élvezhetjük a varázslatos estéket a szabadban – csak a megfelelő világítást kell megtalálnunk a kellemes hangulathoz.
gyertya címkéjű cikkek
Gyertyák a lakásba és lakberendezés felsőfokon
Lakásunk berendezése egyáltalán nem egyszerű feladat, főleg akkor, ha nem bebútorozott helyre költözünk, és szeretnénk azt magas szintű tervezési normák betartásával életünk színterévé alakítani. Ilyen okokból vannak sokan köztünk olyanok, akik lakberendező céget bíznak meg otthonuk berendezésével. Úgy gondolják, nincs elég képzelőerejük ahhoz, hogy egy kellemes belső környezetet tudjanak teremteni, ez azonban nem is annyira nehéz, mint azt elsőre gondolnánk. Ebben a rövid összefoglalóban szeretnék kitérni a dekorációs gyertyák témakörére, hiszen ezek segítségével viszonylag kevés pénz ráfordításával nagyon sokat javíthatunk lakásunk belső összhatásán.
Így távolítsuk el egyszerűen a gyertyaviaszt!
Most, az ünnepi időszakban középpontba kerülnek a gyertyák. Bármennyire is vigyázunk, előfordulhat, hogy a falra, asztalterítőre vagy akár a szőnyegre is cseppen belőle. Az alábbi praktikákkal könnyen eltüntethetjük a különféle felületekről.
Egy tárgy, egy történet: gyertyatartó
Érdekességek és történetek a 20. század lakberendezésének világából: Madarász Magdolna, a Forma Boutique tulajdonosa mesél a múlt század különlegességeiről egy-egy példával illusztrálva – ezúttal erről a különleges gyertyatartóról.
Különleges adventi koszorú kalapdobozban
Ha valami különlegesebbre vágyunk, a hagyományos módtól eltérően egy dobozba is tehetjük az adventi koszorúnkat. Lessük el a lépéseket Vukmirovits Nórától, a Requiem Fleur tulajdonosától!
Last minute karácsonyi koszorú: így készítsd el otthon!
Egy mohaalap, néhány fenyőág, gyertyák és termések – ezekből készül ez a csoda szép adventi dekoráció. Kövesd a lépéseket Kőhídi Tünde virágkötő mester segítségével az alábbi videóból!
10 dolog, amit az illatgyertyákról érdemes tudni
Az ősz beköszöntével egyre több időt töltünk az otthon védelmében, a nyári szünet után újra főszerepbe kerülnek az illatgyertyák. Íme mindaz 10 pontban, amit az Andrássy úti Madison Permufery illatszakértői szerint érdmes az illatgyertyákról tudni.
Last minute dekorációs ötletek karácsonyra
A feldíszített fenyőfa és az égők mellett számos eleme lehet az ünnepi dekorációnak. Mutatunk néhány izgalmas ötletet.
Adventi díszek tálalva
A természet továbbra is remek ihletforrás, ha asztaldíszekről vagy adventi koszorúkról van szó. Tedd még különlegesebbé őket, és helyezd a karácsonyi dekorációt egy szép formájú edénybe vagy tálra!
3 újszerű adventi koszorú
Meguntad a hagyományos megoldásokat? Ma három egyszerű ötlettel készültünk!