Wang úr előtt hétköznapi cél lebegett, amikor házát felépítette: biztosítani akarta, hogy együtt maradjon a család akkor is, amikor kamasz fiai majd felnőnek, és maguk is családot alapítanak.
A generációk kapcsolatának szép jelképe lehet a lentebb látható „lakóhíd”, amely az épület elkülönülő keleti és nyugati szárnyát köti össze, és amely állandó napfényes találkahely az együtt élő családtagok számára.
A lakás alsó szintjét két hatalmas helyiség uralja, egy konyha-étkező, főzőszigetekkel, tágas szekrényekkel, konyhapulttal és étkezőasztallal, valamint egy szintén impozáns méretű nappali-dolgozó és könyvtárszoba. Előbbit kifejezetten Wang asszonynak álmodta meg a házigazda építész, aki szerint neje készíti a világon a legfinomabb ételeket.
A feleség egyik hobbija valóban a főzés, de ez nem jelenti azt, hogy háztartásbeliként tengetné napjait. Praktizáló orvos, sőt férjével is a hivatása hozta össze egy külföldi kiküldetés során, amikor mindketten Afrikában végeztek önkéntes segítői munkát, Wang asszony orvosként, Wang úr pedig építészmérnökként. Azóta persze sok év telt el, de az afrikai motívumok fontos szerepet kaptak az új házban és a belső híd kialakításában is. Csakúgy, mint a közös életük során összegyűjtött dísztárgyak, fotók és könyvek.
A család izgalmas történetét és a házról készült további képeket a szeptemberi Lakáskultúra 32. oldalától találod meg. Keresd az újságárusoknál!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!