Urbánus mese a szürke pesti belvárosból, ahol a szmog alatt igazi kincsre bukkanhat az ember.
Egy otthonos galéria, egy briliáns lak, s benne a kivételes skandináv kultúrdiplomata: Ari S. Kupsus finn galériatulajdonos-mecénásnál jártunk, aki alapítványával tehetséges magyar művészpalántákat gondoz.
– Ezt nálatok csak az állatok eszik… – közli mosolyogva vendéglátóm, majd a tányéromon gőzölgő lazacfilé mellé egy adag édeskés marharépapürét pakol. Istenicsemege! Reggel még nem sejtettem, hogy a finn nagykövetség esti fogadásán nagykanállal eszem a kaviárt, de mióta megismertem Helsinki legjobban öltözött pasiját, igencsak megpezsdült a társasági életem. Képzőművészeti kiállítások és komolyzenei szalonkoncertek meghívói öntötték el postaládámat, találkoztam Jari Vilénnel, a kedves finn nagykövettel, jó pár fiatal hazai képzőművésszel és a skandináv ínyencségekkel… Minderről a magával ragadó Ari S. Kupsus tehet, akinek ez a tempó oly természetes, mint a lélegzetvétel.
Természetes az optimizmus és az önzetlenség is, mellyel saját és mások legmerészebb vágyait váltja valóra, országok, földrészek és kultúrák közt cikázva. Már Tamperében töltött gyerekkorában is saját galériáról és zeneszalonról álmodozott, s pár évtizednyi világjárás után mindkét intézményét itt, a mi fővárosunkban nyitotta meg. Tíz éve, a Keleti pályaudvart meglátva kalandvágyból nálunk maradt. Azóta Dolce&Gabbana-szerkóban, gyalog közlekedik a kutyakakis pesti utcákon, egy összefirkált, klasszicista bérházban él, de maga renoválta pazar lakásától beájulna a néhai Versace is.
Itt, a saját festésű türkizkék falak között, a bécsi barokk szekreterek, empire garnitúrák és antik kottagyűjtemény társaságában beszélgetünk a színes múltról: a kamaszkori konzervatóriumi évekről és az első lakásában rendezett zongoraestekről, melyek Helsinki-szerte ismert kultprogrammá váltak. A divatvilágban befutott karrierjéről, a saját tévéműsoráról és öltözködésiprotokollelőadásairól, az etikett-tanácsadói hivatásáról, melyet finn, észt, lengyel politikusok, üzletemberek és köztársasági elnökök mellett végzett. Külön könyvet töltenének meg a párizsi, szentpétervári évek, ahol nagy divatmárkákat képviselt vagy a varsói, szingapúri és Kuala Lumpur-i élmények, ahol már uniós kulturális projekteket vezetett, s fél tucat nyelven értette meg magát. Mindig hű maradt a zenéhez, a képzőművészethez, s miközben gyűjtővé vált, egyre nagyobb empátiával szemlélte a pályakezdő művészek gondjait. Lassan, de biztosan szakértő mecénássá érett…
…és ekkor bekopogott a szomszédból Mariska néni, aki Ari ebédjét, a mákos tésztát celebrálja. Eleinte ő sem értette, mit keres a budapesti nyóckerben a furcsa nyelven beszélő fiatalember, akit kisvártatva a lépcsőház összes lakója megkedvelt és felváltva etetett… Kedveli őt az egész Bródy Sándor utca és minden művészetre fogékony városlakó, hisz az Ari S. Kupsus galéria gyönyörű antikbútor-gyűjteménye és a benne
havonta változó kortárs tárlat igazi kulturális kuriózum. Megszerette őt megannyi egyetemista a Liszt Ferenc Zeneakadémiáról és a Magyar Képzőművészeti Egyetemről, akiknek első koncertjét, illetve kiállítását Ari szervezi illusztris vendégek meghívásával.
Alapítványa nevében személyesen adja át a finn nagykövetségen az évről évre kiválasztott tehetségeknek megítélt ösztöndíjat. Tiszteli egy egész falu, mióta nyári művésztáborait az iszkaszentgyörgyi Pappenheim-kastélyban rendezi, ahol olyankor megpezsdül a kulturális élet. Nemzetközi alkotók töltik meg munkáikkal a termeket, skandináv diákok ápolják a kastélyparkot, ahol magyar zenészek muzsikálnak. Diplomaták látogatnak a helyszínre, mely a néhai grófnő jóvoltából a II. világháború alatt a finn nagykövetség menedéke volt. S míg a díszpolgárrá választott nagykövet vadiúj tűzoltókocsival lepi meg a falut, Ari már a következő nyár programjai után lohol, kastélykulcsokkal a farzsebében. Ilyenkor otthon hagyja a komoly üzletember imágót, a szülőhazájában kapott Fehér Oroszlán Lovagrendet és leginkább egy álmodozó kamaszra hasonlít. Terveivel gyakran a fellegekben jár, miközben földig hajol művészbarátai tehetsége előtt.
