Ötcsillagos wellnesshoteleket idéző miliőt teremtett a belsőépítész-építész páros a Budapest belvárosában álló hajdani bérházban. A tervezők tökéletes feltöltődést biztosító tereket hoztak létre, pezsgőfürdővel, szaunával és sok más extrával.
Nyáry Erika és férje, Jordán Sanz már számos alkalommal dolgozott a budapesti Ráday utcában, ez a szépen felújított ingatlan is ott található. A tulajdonosokat régóta ismerték, mivel korábban szomszédok voltak, a bosnyák muszlim családból származó sportoló és cseh felesége nemegyszer járt Erikáéknál. A házaspárnak olyannyira megtetszett a hangulatos enteriőr, hogy már akkor eldöntötték, őket fogják felkérni saját otthonuk berendezésére.
Öt csillagos hotel hangulat a Ráday utcai bérházban
– Az volt a fő cél, hogy ideális körülményeket biztosítson a feltöltődéshez és kikapcsolódáshoz, a hangulata pedig az ötcsillagos hoteleket idézze. Ehhez azonban némileg át kellett alakítanunk az alaprajzot – magyarázza a koncepciót Erika.
Fontos szempont volt az is, hogy alkalmas legyen vendégek elszállásolására, mivel a házaspárhoz gyakran érkezek látogatóba barátok, rokonok a legkülönbözőbb országokból, valamint nagyobb társasági események, összejövetelek, vidám vacsorák lebonyolítására. A vendégek számára létrehoztak egy kényelmes hálószobát, a nappaliba pedig hatszemélyes U alakú kanapét, borhűtős konyhaszigetet és bővíthető étkezőasztalt választottak. A vendéghálót az egyik utcára néző szobában rendezték be, amelyből leválasztottak egy folyosót, ennek végén kapott helyet az impozáns szauna. Az egykori előszobai WC-t zuhanyzós fürdőszobává bővítették, míg a korábbi konyhát az udvarra néző hálószobához csatolták, hogy beférjen a hatalmas – a 3,6 m-es belmagasságot maximálisan kihasználó – gardróbrendszer.
Keverednek a régi és új elemek
Erika és Jordán minden munkáján érezhető a műemlékvédői elkötelezettség, az általuk újjávarázsolt lakásokban következetesen próbálják megmenteni a régi elemeket. Itt például gondosan felújították – egyúttal új szigeteléssel látták el – az utcai homlokzat vékony fémkeretes nyílászáróit. Megtartották a régi redőnyöket is, amelyek tökéletesen működnek, a klímával gondoskodnak a belső levegő temperálásáról. Az ódon tölgyparketta szinte fekete felülete alól a csiszolást követően előbukkant az eredetileg szép világos faanyag. A közel százéves mennyezeti gipszrozettákhoz a tervezők kis talpú lámpákat kerestek, hogy a dekoratív díszítőelem ne sérüljön a felfúrásnál. A fűtéshez nem kellett hozzányúlni, a patinás öntöttvas radiátorok jól mutatnak az újjászületett lakásban.
A neutrális színpalettát zölddel dobták fel
A vizuális összkép megteremtésében fontos szerepet kapnak a rejtett LED-fények, a lamellás fali panelek, a márványhatású felületek, valamint a nőies arany és ezüst, illetve a férfias fekete kiegészítők. Mivel a megbízók nem szeretik sem a mintás, sem a túl színes felületeket, az enteriőr alaphangulatát a fehér és a tölgy kettősére épülő paletta adja meg, kiegészítő színnek pedig a Ferencvárosi Torna Club zöldjét választották. Sajátos városi dzsungelt hoztak létre, a hatalmas zöld kanapéhoz és a sok virághoz remekül illenek a mókás majomfigurás kiegészítők. A nappaliból nyíló két kis erkélyeket hasonló stílusban rendezték be, és nád korláttakarással, szárazságtűrő növényekkel varázsolták barátságosabbá. A sok zöld oldja a stresszt, segíti a kikapcsolódást, a pezsgőfürdő és a szauna pedig igazi wellnesshangulatot teremt.
A luxus, ugyanakkor nyugalmat sugárzó lakást gyönyörű fotókkal mutatjuk be a Lakáskultúra 2024. augusztusi lapszámában. Keresd a magazint az árushelyeken!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon és az Instagramon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!