A fiatal művészpár dédelgetett álma valósult meg, amikor beköltözhetett a századfordulón épült, budai, kétszintes műteremlakásba. A munkájukhoz szükséges adottságok mellett az is vonzotta őket, hogy a lakás beosztása tökéletesen megfelelt igényeiknek, életvitelüknek. Remekül kombinálták az otthont jelentő privát szférát a „munkahellyel”, azaz a műteremmel.
Tény, hogy igazán nagy mozgásterük nem volt, hiszen a második, tetőtéri szint a tető ferde síkjában elhelyezett, óriási méretű ablakaival, illetve az azokon beáradó természetes fényekkel elsősorban a műterem követelményeinek tett eleget. Így egy percig sem volt kérdés, hogy a felső szinten kap helyet a műterem. Csakhogy a végeredmény jóval több lett ennél! Ugyanis az egyetlen teret képviselő, mintegy 120 négyzetméteren valóságos szalont rendeztek be. A padlás megőrzött és szem előtt hagyott, gyönyörű, régi gerendái és az azokat tartó patinás faoszlopok szinte kínálták is ezt a lehetőséget, amelyet a tulajdonosok ügyesen ki is használtak. Ezzel mintegy keretet adtak a társasági élet helyszínének, ahol tucatnyi vendég is kényelmesen elfér. Természetesen ez a tér tölti be a család nappalijának szerepét is. A „kereten” kívül, kissé elbújtatva, a természetes fényben gazdag „oldalhajóban” rendezték be a műtermet. Az alsó szinten folytatva a szemlélődést kiderül, hogy itt található a teljesen privát szféra az alaposan átgondolt funkciókkal. A csöppnyi előszobából a szobányi méretű, hallszerű étkezőbe lépünk, amely a lakás központja is egyúttal. Innen nyílik ugyanis valamennyi helyiség: a parányi konyha, a fürdőszoba, a szülői háló és a gyerekszoba, valamint a tetőtéri szintre is innen vezet a szorosan a fal mellé telepített lépcsősor. A régi építésű, polgári házakra, lakásokra jellemző nagy belmagasságot a mennyezettől mintegy 30 centiméternyire elhelyezett gipszpárkány mögé rejtett világítással osztották, amely egyúttal a hangulatvilágítás szerepét is betölti és növeli a kellemes térérzetet. Ezt tovább fokozták az étkező/hall, valamint a szülői hálóban elhelyezett gardróbszekrények nagy felületű, tükrös tolóajtóival. A lakás valamennyi helyszínét, a fürdőszobától a hálón át a felső szintig az abszolút neutrális fehér szín jellemzi kevés – például a parketta esetében – natúrral kombinálva. Olyannyira, hogy a hófehér falak, bútorok, szőnyegek és függönyök mellett még az emeletre vezető lépcsőfokokat is törtfehér padlószőnyeggel borították. Mint vendéglátóink fogalmaztak, a tisztaság, az egyszerűség érzete mellett ez a semleges közeg olyan környezetet teremt a lakásban, amely Városi Gábor festőművész falakat díszítő, visszafogott színvilágú festményeinek tökéletes hátteret ad. A grafikák, a viasz- és olajfestmények mellett megfestett, izgalmas fotókollázsok láthatók ugyanis a lakás nagyobb falfelületein, de főként a szalonnak is beillő műteremben. Lényegében a művész egyik nagyméretű viaszfestménye választja el – mint egy spanyolfal – a műteremrészt is a nappalitól. Persze már a hall/étkezőbe lépve is ízelítőt kapunk Városi Gábor sajátos festői világából, amely a lakás belső tereiben bontakozik ki igazán.
