A Szilágyi házaspár derűsen emlékszik vissza arra, hogy amikor beköltöztek az otthonukba, az korántsem volt ilyen lakályos, mint most. Időbe telt, mire a gyerekekkel együtt „belakták” a házat.
A 400 négyszögöles, gondozott füves területről a rajta álló, impozáns családi ház láttán nehéz elképzelni, hogy a hely egykor lucernás volt. Vendéglátóink még egygyermekes családként vágtak bele az építkezésbe, és hét hónappal később már be is költöztek az új otthonukba.
– Mindenképpen egy tágas, világos életteret szerettünk volna, nagy ablakokkal, illetve egy, a nappalitól jól elkülönülő hálórészt – idézi fel Tibor az alapkoncepciót. – A vállalkozásunk akkoriban még gyerekcipőben járt, nem tudtuk, mit hoz a jövő, de az irodának is helyet kellett szorítanunk a házban – magyarázza. – Az is fontos szempont volt, hogy ha gyarapodik a család, akkor is mindenkinek legyen külön szobája.
Andi és Tibor derűsen mesélik: anno korántsem volt ilyen lakályos a házuk, mint most, hiszen „hozott bútorokkal” kellett gazdálkodniuk. Időbe telt, mire kedvük és ízlésük szerint berendezték, és kényelmesen belakták az új otthonukat. – Mind a ketten nagyon szeretjük a régi bútorokat – folytatja a férj. – Nem feltétlenül az antik darabokat, sokkal inkább azokat, amiknek saját történetük van.
– Sok mindent mi terveztünk és készítettünk a házban, hiszen az ember egészen máshogy viszonyul a saját keze munkáját dicsérő tárgyakhoz. A teraszon lévő külső lámpákhoz például maradék cserepeket használtunk fel, a kandalló köré Tibor húzta fel a falat, az egyik barátja segítségével, a nappalit ékesítő színes maszkokat pedig az anyósom készítette nekünk. Mindet ő maga faragta és festette – meséli Andi. – Nyitott, amerikai típusú konyhát szerettem volna – mutat körbe aztán.
– A bútorok helyét Tibor találta ki, az egyes alkatrészeket pedig az egyik népszerű lakberendezési áruházban vettük. Sok időt töltök itt, mert mindennap főzök, annak pedig külön örülök, hogy bőven van hely a munkaasztalon, mivel a fiúk egyre gyakrabban segítenek be a főzőcskézésbe. Általában közösen vacsorázunk, és hétvégén együtt is reggelizünk – mondja immár az étkezőasztalnál, miközben a fejünk felett lógó „köteles lámpában” gyönyörködöm.
Az asztal körül sorakozó barna faszékek többsége amúgy a bolhapiacról került ide, és a zongorának is jópofa története van. – Tibor karcagi, és egy alkalommal, amikor otthon járt, a helyi újságban rábukkant az eladó zongoráról szóló apróhirdetésre. Hozzáteszem, korábban nálunk senki sem játszott ezen a hangszeren, a férjem például hegedült gyermekkorában. – De csak azért, mert nem volt zongorám! – veszi át a szót a párja. – Mindig azt mondtam: ha valaha lesz rá lehetőségem, szeretnék venni egyet, hátha valamelyik gyerek kedvet kap a zenéléshez.
Alighogy megérkezett a hangszer, a legnagyobb fiunk, Bence, máris leült elé, és elkezdett pötyögni rajta. Azóta is zenél: zongorázik, gitározik, szájharmonikázik, énekel. A zongora melletti, méretes ülőalkalmatosságról már Andi sztorizik. – Az volt a vágyam, hogy olyan kanapénk legyen, amin mindannyian kényelmesen elférünk. Németországban, a barátainknál láttunk hasonlót, és én már akkor beleszerettem. Két évre rá pedig a férjem jóvoltából meglepett vele a Jézuska… A szőnyeget korábban vettük meg hozzá, mégis egészen jól megy egymáshoz a két szín. A párnák pedig Törökországból érkeztek.
A hatalmas ablakok miatt a fűtéssel némileg gondban voltak. Alapvetően padlófűtés van a házban, a kis radiátorokat pedig a nappali ablakainak tövében lévő, tetszetős kavicságy hivatott eltakarni. A korabeli rádiót egy kedves házaspártól kapták, a faliórát viszont a kedvenc váci üzletükben vásárolták. – Van, aki ószeresnek hívja, mások antikvitásboltnak. A lényeg, hogy tele van mindenféle régi holmival.
Mielőtt ismét az udvar felé vennénk az irányt, még benézek a játszószobába. – Régen itt volt az iroda – meséli Tibor, akiről időközben kiderül: gyűjti a régi sporteszközöket. A közel 100 éves síléc és a párizsi bolhapiacról származó teniszütő csak kettő a „kincset érő” sportrelikviák közül. Az udvaron rögtön észreveszem a dézsát, és már sejtem is, hol tettek rá szert.
– Helyre kellett hozatnunk – mondja Tibor. – Végül egy környékbeli kádármester vállalta el a munkát. – A gyerekek nyáron nagyon élvezik benne a pancsolást – meséli Andi, majd hozzáteszi: a meleg hónapokban leginkább a teraszon időznek, és a szabadtéri kemencét is gyakran használják. – Az ember belép a kapun, magára zárja az ajtót, és megérkezik a nyugalom szigetére – méltatja Tibor az otthonukat. – A ház minden zugát szeretjük, itt minden megtalálható, amire szükségünk van. Ráadásul szinte az összes berendezési tárgyban benne van a saját ötletünk vagy kétkezi munkánk is.
További képekért kattints a lenti galériára!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!