Mindig is olyan lakásról álmodott vendéglátónk, Gácsi Barna Ferenc szobrászművész, amely ipari épület volt valaha. Nem véletlen, hogy kapva kapott a lehetőségen, amikor megmutatták neki a mintegy 150 négyzetméternyi alapterületű „csarnokot”.
– Olyan tér ez, amelyet nem szabad a lakásfunkciók szerint emelt falakkal fölszabdalni, mert látványa csak egybefüggően fenséges – állapítja meg Barna. – Jól tudta ezt Varró Zoltán dizájner is, akire a csarnok lakássá alakítását bíztam. – Az egyik kiállításomon találkoztam Zoltánnal néhány évvel ezelőtt, és a szobraimban belsőépítészeti fantáziát látva kérte, hogy dolgozzunk együtt – meséli Barna. – Jó néhány munkáját megismertem, s bevallom, tetszik az a fajta szabad szellem, ahogyan a tereket formálja. – Barnával egyetértve úgy ítéltem meg, hogy ennek a kissé szigorú, mégiscsak ipari környezetnek jót tesz egy kis neobarokkos „oldás”. Ezért döntöttem a gipszkarton parapetfal barokkmintás tapétával való burkolása mellett, amely ráadásul fekete. – Meséli Varró Zoltán – Lényegében a vizesblokk az egyetlen, a 150 négyzetméterből lecsípett, mintegy 12 négyzetméternyi zárt elem, amelynek monolit megjelenését a középütt elhelyezett zsinórfüggönnyel oldottam. Az első harmadban a „szoborparkkal” fűszerezett előtér-ebédlő-konyha-műhely együttesét rendeztem be, a középső, második harmadban a vizesblokk, illetve ennek folytatásaként a dolgozó, és végül, a harmadik harmadban a fürdővel egybeépített hálószoba-nappali, amolyan rendhagyó élettér kapott helyet. – Egyelőre nagyon boldog vagyok ebben a lakássá avanzsált ipari épületben – összegez Barna. – Talán ez a környezet is inspirálta legújabb tárgyaimat, a keleti kultúrából átemelt, úgynevezett energiaedényeket, mint amilyen például az ebédlőasztalon is áll. A pirogránit pedig kitűnő alapanyagul szolgál a kínai bronzkorból származó szertartási edények újrafogalmazásához, amelyeknek archaikus szépsége erőt sugároz.
