Újra divatba jött a ház szerkezeti elemeinek szabadon hagyása. A régi időkre emlékeztető gerendák és a nyers fal otthonos és természetes hangulatot kölcsönöznek ennek a fővárosi otthonnak…
A gyönyörű sashegyi villa az 1800-as évek végén épült, amikor a környéket még szőlőskertek és gyümölcsösök uralták. Jelenlegi lakói néhány éve örökölték meg a házat, amit aztán hosszas felújítással és hozzáépítéssel varázsoltak az igényeiknek megfelelő otthonná. Többek között kibővítették a nappalit, illetve beépítették a tetőteret, ahol így helyet kaphatott a két gyerekszoba, a háló és az abból nyíló, napfényes terasz.
Arra mindvégig ügyeltek, hogy megőrizzék az épület eredeti hangulatát és jellegét, ezúton is kifejezve tiszteletüket az őseik felé. A másik lényeges szempont a felújításkor az volt, hogy a kertet teljes pompájában megtartsák, a minden évben termő gyümölcsfákat és főleg a több mint százéves, hatalmas gesztenyefát megóvják.
– Mivel a gesztenyefa meghatározó eleme a kertnek, úgy kellett megoldani a bővítést, hogy közben ne sérüljön meg – meséli Benyó Géza, aki építész lévén saját maga tervezte meg, majd kivitelezte az újjáépítést. – Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a tervekhez képest több négyzetméterrel kisebb lett miatta a ház, nagy örömünkre túlélte az építkezést, és azóta is fontos része az életünknek.
A bővítés ellenére az épület formája és az arányok is csaknem ugyanolyanok maradtak, mert a tulajdonosok a hozzáépítés során a már meglévő külső motívumot folytatták. Belül is igyekeztek minden értéket megmenteni, jóformán semmit sem dobtak ki.
Az eredeti anyagokat újrahasznosították, ezáltal sikerült megőrizni az épület egykori hangulatát. Például felújították a parkettát, a kiszedett fal tégláiból rakták le a konyha előtti teraszt, a tetőszerkezetben feleslegessé vált fenyőgerendáknak pedig a lépcső megépítésénél vették hasznát. Csak az ablakok és az ajtók okoztak némi fejtörést és pluszmunkát, mert az összes nyílászáró más méretű és textúrájú volt, ám mivel ezek is még a háborúk előtti időkből való kincsek, egyértelmű volt, hogy megmentik őket. A bútorok nagy része szintén családi örökség, de a vásárolt darabok is régiek, a tulajdonos házaspár ugyanis a klasszikus tárgyakhoz vonzódik. Géza egyik büszkesége a nappaliban lévő vörös szőnyeg, amire a tihanyi vásáron bukkant rá, Ildikóé pedig az antik üvegezett szekrény, amit a dédnagymamája még ruhatárolásra használt.
– A konyha kialakításánál az volt a fő szempont, hogy tágas legyen. A gesztenyefa miatt ez a helyiség elég sötét volt, mi viszont szerettük volna a lehető legtöbb világosságot „idecsalni”, ezért aztán minden egyes falára tettünk vagy ajtót, vagy ablakot, hogy legalább a többi szoba felől kapjon fényt.
A nappali helyett ide került a nagy ebédlőasztal is, ami jó ötletnek bizonyult, hiszen ma már nemcsak a szűk családnak, hanem a tágabb rokonságnak is ez az egyik legkedvesebb tartózkodási helye.
Fotó: F. Tóth Gábor
