Zebegény csodálatos hely – mondta Nikolettnek és Lászlónak egy közelben lakó nagynéni, és őket is elbűvölte a természeti környezet. A Hegyi Kabin teraszán ülve kivételes panoráma tárul elénk.
A tulajdonosok korábban hivatásszerűen foglalkoztak a lakberendezéssel, Budai Nikolettnek és Szűr-Szabó Lászlónak egy boltja is volt a fővárosban. Kreativitásuk és kísérletezőkedvük a visszavonulásuk után sem csökkent, először egy közel százéves házat alakítottak át a 21. századi igényeket is kielégítő erdészházzá a Dunakanyarban fekvő gyönyörű településen. Kis idő elteltével aztán létrehozták ennek modern párját, amely a Hegyi Kabin nevet kapta.
Már a telek elhelyezkedése is kivételes, a Duna és a hegyek találkozása páratlan látványt nyújt. A ház mögött a Börzsöny erdei kezdődnek, éppen ezért a kertben gyakori vendégek a mókusok, a nyulak és a rókák. A vendéglátóink által megálmodott ház pedig attól igazán különleges, hogy tökéletesen látni engedi a természeti környezet szépségét.
– Az Alpokban található modern hegyi épületek adták az ötletet, ezért választottuk a Kabin nevet, a szó az angol nyelvben egyszerű faházat jelent – meséli Nikolett.
– Az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy négy ember, akár egy család, kényelmesen, meghitten és nyugalomban tölthessen el itt egy kis időt. Azt hiszem, sikerült valóra váltani a tervünket, hiszen eddig mindenkit lenyűgözött, azt mondták, tökéletes hely az elvonulásra, elmélyedésre.
A Hegyi Kabinról szóló teljes anyagunkat keresd a decemberi Lakáskultúrában!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!