A fiatal képzőművész házaspár – Taubert László szobrász és felesége, Sipos Barbara, aki a festés mellett sajátos szobrokat is készít – közös életét 40 négyzetméternyi alapterületű lakásban kezdte. A „civil” házaspároknak is nevetségesen kis alapterületen, különösen Bendegúz születését követően, tarthatatlanná vált a helyzet.
– Lenyűgöző tér fogadja a házba lépőt. A méretes nappalival egyben hagyott tetőtér megduplázza a belmagasságot, s ezzel a térérzet is jelentősen megnő – állapítom meg. – A nagy térben pedig általában egy-egy műalkotáson akad meg a tekintet. – A ház tervezésekor azt gondoltuk, hogy a nappalink egyúttal a bemutatótermünk is lehet – mesélik vendéglátóink – , ahol a legfrissebb és az épp aktuális kiállításokra szánt műveket tároljuk kedvenceinkkel együtt. A nagy térhez rengeteg fényt is hozzárendeltünk. A sűrűn beiktatott tetőtéri ablakok mellett hagyományos ablakaink is a lehető legnagyobb felületűek. A beltéri ajtók sem szokványosak, mert ahol lehetett, szinte falszakasznyi méreten dupla szárnyúra terveztük őket, s a fakazettás kivitelű fürdő-, WC- és a hálószobaajtókat kivéve valamennyi egységesen üvegkazettás.
– Amellett, hogy a nappali központi szerepét hangsúlyoztuk, a legoptimálisabban használtuk ki a beépíthető területet is, hiszen az egyéb funkciójú helyiségek U alakban fogják körbe a nappalit. A funkciók kiosztása is a mi logikánk szerint történt. Nevezetesen, a bejárathoz közel, a nappalival egyterű előtér mellett nyílik a vendégszoba, majd ezt a konyha-étkező követi nagy üvegkazettás, dupla szárnyú ajtóval az U egyik felében. Aztán egy gardróbszoba, majd a fürdő, ez után a szülői háló következik és végül a gyerek- és a dolgozószoba zárja az U másik szárát. Ha pedig a konyha-étkező terét a dupla szárnyú ajtóval a nappalihoz kapcsoljuk, még nagyvonalúbbá válik a lakásunk. Az összetartozásukat az egységes csempeburkolattal is erősítettük. Csak a szobákban használtunk hajópadlót. – Kevés, ám igényes bútorral rendeztétek be otthonotokat, s a színek és formák is visszafogottak. Ez különösen a nappalitokra igaz, ahol a régi, angolos „klubfotel” ülőgarnitúra, az antik vitrin és a komód nem konkurál sem a térbe állított, emberméretű szobrokkal, sem a képekkel. Mindez azt sugallja, hogy a műtárgy természetes része lehet a mindennapi életterünknek. – A nappali mellett az egyéb funkciójú helyiségekben, a hálónktól kezdve a konyhán át a fürdőszobáig a festmények mellett mindenhol megtalálhatók a szobrok is, hiszen a szó szoros értelmében véve a mindennapi életünk részei. Jó érzés együtt lakni velük – mondja Barbara. – Mindketten szeretjük a régi bútorokat, a patinás tárgyakat, szépen lassan gyűjtöttük össze őket. Az itt láthatók nagy része családi örökségként maradt ránk, illetve lomtalanításból való, egy-egy darabot pedig régiségkereskedőknél szereztünk be. A modernebb, mai irányzatot csupán az IKEA-s konyhabútor képviseli, amely arányait és formavilágát tekintve a régi, nagy tágas terekbe illő, súlyos családi ebédlőasztalokra emlékeztet. Így összhangban van a térrel, valamint a többi konyhába telepített bútorral. – Ahogy látom, nem csupán az új konyhabútor árnyalatát, hanem a hangulatát is remekül társítottad a régi tálalóhoz.
