Bár manapság sokan érdeklődnek más országok hagyományai iránt, ritka az olyan otthon, ahol ennyire harmonikusan megfér egymással a kortárs magyar képzőművészet és a tradicionális marokkói dizájn.
Szeretem ezeket a képeket – mondja Jutka, ahogy körbevezet minket a majdnem 160 négyzetméteres, belvárosi lakásban. – Közel tíz éve lakunk ebben az újlipótvárosi házban, a környék nagyon a szívünkhöz nőtt. A teljes átalakításra néhány évvel ezelőtt került sor, amikor világossá vált számunkra, hogy a finom, elegáns tér helyett sokkal inkább egy olyan életszerű otthonra van szüksége a családnak, amely a mindennapi életünkhöz, szükségleteinkhez igazodik.
A fehér falak, a beépített bútorok és a rusztikus hatású meszelt tölgyparketta letisztult, funkcionális, már-már minimalista háttérként szolgál a kiegészítők és apróbb tárgyak által megjelenő stílusok sokféleségének.
– A férjem marokkói származású, és fontos volt, hogy az ő családi emlékei is helyet kapjanak az otthonunkban; bár a textilekhez kettőnk közül én ragaszkodom jobban. Szintén az ő szülővárosából kerültek hozzánk a konyhai kerámiaedények, vagy az ebédlőben lógó régi fotó, melyen a medina, az óváros látható. Szeretem ezeket a darabokat, szerintem a színek kavalkádja és az anyagok változatossága teremti meg egy-egy helyiség hangulatát. Sokáig külföldön éltünk, ezért a lakások és a bútorok az évek során folyamatosan változtak, azonban a könnyebben mozdítható darabok, a szőnyegek, a párnahuzatok vagy az ágytakarók elkísértek minket mindenhova – meséli vendéglátónk.
Mint a többgyerekes családoknál általában, a konyhával egybenyitott ebédlő az egyik legfontosabb tér a lakásban – bizonyos szempontból minden út ide vezet, illetve innen indul –, így a háziak különös gondot fordítottak arra, hogy a lakás egészét jellemző könnyedség itt meghatározó legyen. Az enteriőr kialakítására Kiss Miklóst, az Arkitektor Stúdió építészét kérték fel. A szakember nem akart faltól falig, padlótól plafonig érő, klasszikus beépített bútort tervezni a központi helyiségekbe, ezért a konyhába például egyáltalán nem kerültek felső szekrények, a nappaliban elhelyezett fehér könyvszekrény pedig úgy simul a falba, mintha nem is lenne ott.
– A legnagyobb kihívást talán a privát terek elkülönítése jelentette. Időnként nagy baráti összejöveteleket rendezünk, ezért fontosnak gondoltuk, hogy a gyerekek bármikor el tudjanak vonulni a saját birodalmukba. Mivel a mostani lakást két különálló lakrész összenyitásával alakították ki, Miklós úgy döntött, egy tolóajtó segítségével egyszerűen leválasztja a hálószobákat és a hozzájuk tartozó fürdőszobát – mondja házigazdánk. – Ezekbe a helyiségekbe biztosan nem hallatszanak el a társasági élet hangjai.
