Beszélgetés a fiatal művésznőnél a kötélen száradó alsóneműk, nagyi-kredencek és áramvonalas bringák között. Púderszínű rozetták és a kőkemény mountain bike egy fedél alatt?
Gyanútlanul érkező látogatóként sokáig emlékezetembe vésem Deli Anett rendhagyó kiállításait. E formabontó tárlatokon összemosódva válik eggyé a műalkotás és a köré álmodott alkalmi környezet, szubjektív élménnyé értékelődik át az általában távolságtartó műalkotás. Nagyszüleink tárgyai, a divatjamúlt nőiesség kellékei adják a keretet, melyek a művésznő díszletszerű festményeit erősítik, de mindez megfordítva is igaz. Egy könnyed „kép a képben” trükkel szinte hozzárendeli műveit a tárgycentrikus mondanivalóhoz. S mialatt az aláfestő zene is része lesz az élménynek, a látogató elmerül a történelmi korszakokat idéző statikus performance-okban. Biedermeier bútorszövettel kárpitozott kispolgári miliő, virágmintás drapériákba és festett könyvtárszobákba zsúfolt viktoriánus hangulat, nájlonrucikba gyűrődött molyrágta retró, fekete főkötőkben jajgató falusi halottkultusz, burjánzó rózsákkal benőtt harmatos lányregény-feeling. De kíméletlenül nyilvános teregetésre kerül a jelen is: egy mai modern nő halványkék kombinés vágyai és pikáns párducpöttyös szennyesei, élére vasalt menedzserpizsamák, kilencven fokban fehérített szabadon szárnyaló gondolat?Deli Anett jól ismeri lelkünk bugyrait, melyeket szemérmetlen pontossággal leképez számunkra a közszemlére kilógatott használati textilekkel. – Képeim erős kötelékben élnek, sorozataim darabjait egymáshoz fűzöm. Érzésem szerint teljes az összhang velük, azonosulok saját motívumaimmal, színeimmel? – mesél a nevükben is sokat sejtető, „Angolkert”, „Műszál”, „Fekete özvegy” vagy „Rózsaolaj” című kiállítási anyagairól, melyekben virágindákon fészkelő kecses madarai és festett tapétamintái jelzik finoman, hogy épp mely évszázadban járunk. Míg a kötélre csipeszelt valóság, azaz a lényeg anno és most is ugyanaz. A lényeg egyik része az, ahonnan származunk: egy vidéki városka ismerős utcái, a mama szabóműhelyének illata, a családdal bélelt gyerekkor, falusi nyaralások, bútorok és lányszobák, melyek az évek múlásával, a praktikus nagyvárosi létben, felnőttként is hiányoznak. Ám jó esetben mindig jelen vannak, ahogy Anett életében a veszprémi hétvégék? A dolgok másik oldala, hogy értelme legyen választott tevékenységeinknek. Vagyis ha már elindultunk valahova,próbáljuk tartani az irányt. Például fogjuk a kerékpár kormányát – ahogy Anett kilencéves korától teszi – és tekerjünk árkon-bokron, sáros vízmosáson, kézműtéten és évtizedeken át, összes erőnkkel egészen a célszalagig, ahol majd nyakunkba akasztják a magyar nagydíj aranyérmét. Ugyanakkor létezhet egy másik énünk – netán művészetünk is -, mely ikerként eggyé válik saját életünkkel. Ilyenkor művészet és civilség összeolvad, alkotó a művével hasonul? A lakást ellepik a kiállítási díszletek, a műhely beköltözik a konyhába, a hegyi kerékpár beparkol a nappaliba. A szekrényből kigurulnak a kellék-szappanok, a bútorokra festett rózsák növekedésnek indulnak, a falra szerelt kerékpárnyergek összevesznek a legszebb harisnyákon, a madzagokról alálógó kombinék színek szerint csoportosulnak? Tárgyak és művek szépen eggyé válnak a gazdájukkal, a kerékpárbajnok-képzőművész Deli Anettel, aki varázsos installációival titkos ajtókat nyitogat számunkra a múltból és jelenből. Képesek vagyunk belépni rajtuk? Lakáskultúra 2011. július-augusztus
