Polgári hangulat zöld kerttel a Tisza partjánál.
A közelmúltban telepedtek le vendéglátóink a Tisza-parti város patinás, családi házas negyedében. Igaz, hogy a feleség ebben a városban született, ám képzőművészeti tanulmányai a fővároshoz kötötték, sőt később a tősgyökeres budapesti férj is, aki nem csupán a lányba, hanem annak szülővárosába is beleszeretett, így aztán könnyű szívvel mondott igent a Tisza-parti városban fölkínált állásra. Pedig akkor már berendezkedtek egy hatodik kerületi ház 200 négyzetméternyi polgári lakásában, amit mindketten szerettek. Ám az állásajánlat mellett a Tisza-parti település is vonzó volt, így város- és otthonváltás mellett döntöttek.
– Eleinte a fővárosihoz hasonló, nagy alapterületű, belváros közeli, polgári lakást kerestünk, de hamar beláttuk, hogy az igényeinknek megfelelőt nemigen találunk – mesélik vendéglátóink.
– Aztán tágítottuk a kört olyan családi házak felé kacsingatva, amelyek közel vannak a város szívéhez. Így akadtunk erre az emberöltővel ezelőtt épült, viszonylag jó árú, de kissé lelakott állapotúra. Valójában nem is annyira a ház, inkább abuja zöld kert és a nagyon öreg, de javában nyíló, a kertre mintegy rátelepülő lilaakácfa és annak gyönyörű rajzolatú törzse, valamint a sűrű fürtökben virító virágzata vett le a lábunkról bennünket.
Már az első szemrevételezéskor felkészültünk arra, lesz mit tenni, hogy a lakás az elvárásainknak megfeleljen. Aztán a feleség vezetésével közel egy évig tervezgetett a családi kupaktanács, mi, hol, hogyan legyen. Ugyanis a csupasz falakig szét kellett bontani a házat ahhoz, hogy az elképzeléseiket megvalósítsák, ahogy fogalmaztak: családcentrikus, „konzervatív”, romantikus otthont teremtsenek maguknak.
– Nem vontunk be szakembert, építészt, belsőépítészt, lakberendezőt, mert pontosan tudtuk, hogy leendő otthonunk milyen legyen – magyarázzák. – Viszont kerestünk és találtunk szakmájukat értő, kiváló mesterembereket, akikkel öröm volt dolgozni, mert pontosan értették minden elképzelésünket. Hogy polgári hangulatú, berendezésű, nagy közösségi terekkel rendelkező házban szeretnénk élni, amelyet átjár a „fészekmeleg” hangulat. Kétszintes ház lévén az alsó szintre a kiszolgáló helyiségeket, mint a vendégszoba kis fürdővel, a műterem, gardróbszoba, terveztük. A felső szintet pedig a konyha, étkező, nappali, gyerekszoba, a szülői háló és fürdőszoba között próbáltuk ügyesen elosztani. A számunkra oly fontos családi összetartozás érzését azzal is igyekeztünk erősíteni, hogy egy szinten lakik a család apraja-nagyja. Itt egy kicsit megtorpantunk, mert legfőbb elvünket, az igazi tágasságot nem láttuk megvalósíthatónak, különösen a közösségi funkciókat illetően. Hacsak meg nem növeljük a ház alapterületét…
– Alighanem az utóbbi mellett döntöttetek, ugyanis a lakásotokba lépve nagyvonalú térrendezés fogad…
– A viszonylag nagy alapterületű kert és udvar rovására a ház bejárati egységét két szint magasságban 18 négyzetméterrel megtoldottuk, melynek eredményeként egyik felében a két szintet átfogó, tágas előszobát, a másik, emeleti részben a kényelmes étkezőt rendeztük be. Végül is a funkciókat sikerült úgy elosztani, hogy a szorosabban összetartozó konyhaétkező az íves, széles átjáróval teljesen összefügg egymással, a nappali pedig szintén íves, széles átjáróval mintegy becsatlakozik az előbbiekhez. Ráadásul mindez egy légtérben van az előtérrel és az innen induló és a nappaliba torkolló lépcsősorral. Így valóban nagyvonalú lett a térrendezés, az egyes terek pedig kinyíltak. Ehhez jelentős mértékben hozzájárul az új építésű étkező csupa ablak fala is, hiszen innen nemcsak a kertre, a környező fákra, hanem a közeli templom gyönyörű rajzolatú tornyára is remek rálátás nyílik.
Mint kiderült, az alaprajzi elrendezés mellett a ház asszonya tervezte többek között a ház valamennyi, egymással rokon, kazettás osztású ablakát, a két szintet összekötő lépcsősor kovácsoltvas korlátját, az utóbbit saját kezűleg antikolta is, valamint a kertet L alakban lezáró kerengőt.
– Hogyan született a ház másik nagy erénye, a feltehetően szintén új építésű kerengő? – tudakolom.
– A kertvárosok egyik hátránya, hogy a viszonylag kisméretű telkeken nagyon egymás nyakára épülnek a házak, elvész a családi ház egyik legfőbb erénye, az intimitás. Nálunk is ez volt a helyzet eredetileg, tökéletesen átláthatók voltunk egymás számára. Minthogy egyébként is szerettünk volna kellemes, fedett teraszt, ezért úgy döntöttünk, hogy az egyúttal átláthatatlan kerítés szerepét is betöltő, L alakú, fedett kerengővel helyettesítjük. Ezzel tökéletesen szeparálttá és intimmé vált a kertünk, udvarunk, ráadásul egyik kedvenc tartózkodási helye is lett a családnak, barátoknak kora tavasztól késő őszig. Az L egyik, a földszinti helyiségekből megközelíthető szára a sütögetés, étkezés, baráti, családi összejövetelek helyszíne a sokszemélyes asztallal, székekkel, az L másik részében pedig épített ülőalkalmatosságot futtattunk végig a fal mellett. A ház patinás hangulatához illően mindez bontott téglából készült.
A sors fintora, hogy mire az elkészült házat birtokba vette a család, „férjuramat” ismét a fővárosba szólította munkája. Ám, mint megtudtuk, szívesen megteszi naponta a fővárosi munkahely és vidéki lakóhelye közti távolságot, mert itt érzi igazán otthon magát. Ez a nyugalom szigete…
