A XIII. század közepén (1243) indult építkezés a budai Várhegyen, akkori nevén pesti Újhegyen. Eredménye a budai Várnegyed, amely az ország egyik leghistorikusabb egysége maradt.
A modern építészetet bemutató hazai magazin, az Octogon főszerkesztője, Bojár Iván András művészettörténész lakásáról szólva hajlamosak lennénk azt gondolni, hogy csupa sallangmentes, letisztult vonalvezetésű bútor és tárgy között él, amolyan „nagyon modern” környezetben. Hogy foglalkozási ártalomként hat rá a mindennapi munkája gerincét, fő vonalát képviselő „maiság”.
Ezzel szemben a budai Várnegyed egyik legrégebbi, a XIII. században épült ház egyik lakásának lakója. Olyannyira, hogy ebben a házban is született. Sőt, mint mondta, az építész nagyapa kapta annak fejében, hogy felújította gróf Széchenyi Zsigmond házát. Vagyis igazi tősgyökeres „Vár-lakó”. Ennek tudatában viszont azt mondhatnánk, hogy már maga a környezet is kötelez. Hogy talán még illetlenség is lenne a középkort idéző, ódon falak közé és a keresztboltozatos mennyezet alá betuszakolni a múlt századvég és a XXI. század modern formavilágát.
Ezt a feloldhatatlannak látszó ellentmondást vendéglátónk szellemesen rendhagyó módon harmóniában egyesítette, összegezte.
– A legmodernebb építészeti irányzatokat épp azért tudom könnyen megérteni, befogadni – fejti ki vendéglátónk –, mert a mintegy hétszáz éves falak között egészséges, szerves viszonyban élek a múlttal, és természetesen a jelennel is.
Ahhoz, hogy vendéglátónk mint itt élő harmadik generáció a családjával birtokba vegye az eredetileg háromszobás lakást, alaposan felújították és kissé át is alakították. Kissé, mert nem egyszerű a mintegy egy-másfél méter vastagságú falak és a keresztboltozatos mennyezet miatt a falmozgatás, ezért csak az igazán fontos és kivitelezhető téralakítások és ezzel együttnéhány funkcióváltás valósult meg. Például az előtéri közlekedőből nyíló helyiség, amely valaha szoba volt, mégpedig vendéglátónk gyerekszobája, az új „leosztásban” a konyha-étkező szerepét tölti be. A konyhát ugyanis a vele szemben lévő, jóval kisebb alapterületű helyiségből költöztették át, a helyén pedig a még óvodáskorú Sophie gyerekszobáját rendezték be.
Szintén az előtéri közlekedőből nyílik a konyha-étkező mögött berendezett fürdőszoba, ennek zárt, sötét terébe két ponton is természetes fényt engedtek. A konyhával közös falon, az eredeti ajtó helyét félablaknyi méretig beépítve az elhúzható opálüveg ablak, valamint a hálószobával közös falon bontott, szintén opálüveg ajtón sejtelmes mennyiségű, természetes fény deríti a helyiséget. És egyúttal – Iván kívánsága szerint – a terek átláthatósága is megvalósult. A falburkolat itt is izgalmas, minthogy a kifinomult eleganciát párosították a sprőd rusztikussággal. Ugyanis a fürdőszoba szinte teljes falfelületén felszínre hozták a vakolat alatt megbúvó téglát, illetve a hálóval szemközti falfelületet glamour arany mozaikcsempével fedték.
Az átalakítás bevallott célja az volt, hogy amennyire lehetséges, legyen egyterű a lakás, amelyben a falak terelnek egyik helyiségből a másikba. A lakás teljes alapterületét a remekül szigetelő, úgynevezett terrazzo burkolattal borították, ezzel is hangsúlyozva a terek egységét, ráadásul semleges pasztellbézs színével kellemes hátteret nyújt a berendezéshez.
Időzzünk Ivánék konyhájában, mert túlzás nélkül állíthatjuk, Magyarországon nincs még egy ilyen! És nem a bútorok teszik egyedülállóvá, hanem a hazai reneszánsz korát idéző, egyedi csempeburkolat. A lenyűgöző látványt Iván kommentálja.
– Mátyás király uralkodásának idején volt egy időszak, amikor Buda a világ élvonalához tartozott néhány röpke évtizedig. Amikor Beatrix királyné a nápolyi uralkodók kifinomult ízlésvilágát, szépségkultuszát és a fényűzést behozta, meghonosította. E korszak egyik sajátos termékcsoportja az 1470 körül keletkezett budai majolikaműhely képviselte majolikagyártás volt, amely azonban emberöltőnyi virágzás után, Mátyás halálát követően, a török uralom idején szem elől tűnt. Előbb készültek itt ilyen mázas téglák, mint Portugáliában vagy Mexikóban, ahonnan ma drága pénzen szállíttatjuk, ha beleszeretünk. Akárhogy is, némi túlzással élve, Buda 500 éves tradícióval rendelkezik a majolikagyártásban. Legalábbis a múlt század derekán kutató régészek a mai Széchényi Könyvtár környékén végzett ásatások nyomán ennek bizonyítékaira bukkantak, mint például a budai királyi palota mázas kerámia padlótéglái, díszburkolatai. Az egyedülálló szín- és formavilágot képviselő tradíció életre keltését vállalta fel a Buda Maiolica. Az eredeti, mázas kerámiatéglák és díszburkolatok nyomán készült a konyhánkban látható falburkolat, sőt a szagelszívót is ennek „köntösébe” burkoltuk. A látvánnyal – őszintén szólva – mi magunk sem tudunk betelni…
Mindennek tökéletes alapot és környezetet ad a hófehér falfelület és az archaizálást kerülendő, a modern hangvételű, fehér konyhabútor. És persze a gyönyörű ívelésű keresztboltozat.
A bejárattól vezető közlekedő végül is a nappaliba torkollik, amelyben a térélmény lenyűgöző. Itt teljesedik ki ugyanis a keresztboltozat szárnyaló íveinek teljes szépsége, amelyet a hófehér falfelületen megtörő fények csak növelnek. Iván itt semtudott ellenállni a csábításnak, és „letisztította” az ablakokkal szemközti falfelületet egészen az eredeti építőkövekig, hogy gyönyörködhessenek rusztikus és természetes szépségükben. A páratlan térélményt hagyja élni a szellős és puritán berendezés. Csak a két kecses bútor, a pikánsan vörös és narancsszínű, Verner Panton-féle, klasszikus lepkefotel tartja fogva a szemet. Nem szólva a konyhabeli majolikák szín- és formavilágát idéző, a nappali terét kuckósító szőnyegről!
A nappaliból nyíló, mintegy másfél méternyi széles átjáró sejteti a ház és a lakás falainak vastagságát is. Ám ennek felületébe is bele-belekapott a vakolatbontó, hogy itt-ott, az ódonságra utalva foltokban, mintha csak hullana a vakolat, felszínre kerüljön az eredeti, rusztikus felületű építőanyag. A jellegzetes mennyezeti ívek a maguk hófehérségével itt is jelen vannak, ha kisebb léptékben is, mint a nappaliban. A Baliról származó, baldachinos ágy helyét pedig szinte kijelölték az eredeti építőkőig lefejtett ágyvég-fallal. Ám a háló érzéki hangulatát nem csupán a baldachinos ággyal alapozták meg, hanem a nagyméretű, buja bordó afgán szőnyeggel, valamint a díszpárnagyűjteménnyel is.
A berendezések, bútorok, tárgyak egy része családi örökségből származik, amelyekhez érzelmi szálak kötik a háziakat. Ám az újabb darabokat is érzelmi alapon választják ki, fontos szempontjuk, hogy a tárgyaknak személyiségük legyen. Mondanunk sem kell, hogy vendéglátóink remekül érzik magukat a történelmi falak között teremtett otthonukban. De újabban az is megfordul a fejükben, hogy megválva az „ősi” fészektől, ennek ellentéteként akár kipróbálnának egy mai, „nagyon modern” lakást is…
Lakáskultúra, 2011. december
