Eredeti szándéka szerint galériának szánta művészettörténész vendéglátónk a százéves ház első emeleti, 115 négyzetméteres lakását.
Eszerint is nyúlt hozzá: a dupla szárnyú ajtóval egybenyitható két szobához nagyméretű átjáróval csatlakoztatta a volt előszoba és konyha egybenyitott terét. Így elérte a legfőbb célt, a lehető legtágasabb teret. Ám az élet útjai kiszámíthatatlanok…
– Úgy alakult az életem, hogy a galéria egyúttal a lakásom is lett, ezért a továbbiakban ennek figyelembevételével kellett berendeznem, hogy galéria funkcióját megtartva a lehetőségekhez mérten otthonos legyen – tudjuk meg vendéglátónktól.
– A galéria-lakásba lépve a kitárulkozó tér láttán először a nagyvonalú, puritán elegancia és a különleges jelzők jutnak eszembe. Nagyvonalú a téralakítás, elegáns, mert szellősen és puritán igényességgel rendezted be és különleges az egyedi megoldásoknak, bútoroknak köszönhetően.
– Azt, hogy ez a 115 négyzetméter nagyon is egybetartozik, az azonos, minden helyiségben hófehér falszín mellett a lakótereket egybefüggően borító, antikolt laminált burkolattal is jeleztem, talán ettől vált nagyvonalúvá a téralakítás, persze a már egybenyitott terek nyomán. És természetesen a galéria-szerepnek is feltétele a hófehér falfelület. A túlbútorozástól két dolog is visszatartott, egyrészt ha csak lakás lenne, akkor sem lenne sokkal több bútor benne, de mint esetleges galéria megköveteli a szellős berendezést. A puritán igényesség talán az egyéniségemből fakad, illetve az igényességre a szakmám is kötelez.
– A különleges, láthatóan egyedi megoldások, bútorok részletes ismertetést érdemelnek. Kezdjük talán a „van-nincs” konyhánál, amely a bejárat jobb oldalán kapott helyet az alig észrevehető étkezővel.
– A konyha látványát a bejárattal szemben nem tartom szerencsésnek. Különösen nem, ha vizuálisan egy térben van a nappalival, ahogy itt is. Ezért eleve egyetlen rövid falszakaszon, fehér bútorokkal rendeztem be, hogy könnyedén eltüntethető legyen. Közvetlenül a konyhabútor elé rakott, hófehér, vetítésre is alkalmas vászonból készült, elektromosan működtethető rolettával takarom el, ha ez szükséges. Az innen tolóajtóval nyíló, egykori cselédszoba most gardrób- és vendégszobaként üzemel.
– A bejárat másik oldalán lévő fürdőszoba is valóságos ötletparádé!
– Nos, mivel ez a legalsó lakás, itt kezdődik a lichthof, amelyet egyetlen módon lehet megközelíteni, például a karbantartáshoz, a vécémből nyíló ajtón keresztül. Meguntam a vendégeim „mi van az ajtó mögött?” kérdéseit, úgy döntöttem, megmutatom az ajtóba vágott termoüvegen át, hogy mi van ott. Mi más, mint egy télikert! Időjárástűrő fémpolcokat szereltem a falra, és élethű művirágokat sorakoztattam föl rá. Hogy (mű)fényhez is jussanak, no meg a látvány miatt is, szem elől rejtett, kültéri lámpát raktam a lichthof falára, amely a vécé villanykapcsolójával összekötve együtt kapcsolható a vécé terében lévő világítással. A lichthof és a fürdőszoba közös falába épített, ablaknyi méretű üvegtégla beiktatásával a fürdőszobában is hasznosítottam a rejtett fényt.
– Az előszoba-konyha-étkezőt a nappalival összekötő átjáróban olyan bútorokat helyeztél el, amelyek akár a műtárgy szerepét is betölthetik.
– Szeretek bútorokat tervezni, illetve a már meglévőket festéssel újjávarázsolni. Az átjáróban lévő két komódszerű szekrény valóban saját munka. A sokfiókos szekreterhez például két ihletforrásom is volt. A győri patikamúzeumban láttam meg az eredetijét, valamint Dalí „fiókos” Vénusz-szobra is arra inspirált, hogy tervezzek egy sokfiókos szekrénykét, amely amúgy az apró női tárgyaknak, kellékeknek ad helyet. S hogy még hangsúlyosabb legyen, „aranyfüsttel borítottam”. A vele szemben lévő, fal melletti, szintén saját tervezésű konzolszekrény egy régi tévékészüléktől kapta a lábait. Praktikus, mert apró görgőkön mozgatható, ám a biztonság kedvéért ezúttal a falhoz rögzítettem.
– A nappalid kialakítása is egyedülálló…
– Természetesen a galéria funkció is meghatározta, hogy a berendezkedés rendhagyó legyen. Ezért került a nappali egyik felébe a korábbi lakásomból átmentett ülőgarnitúra, míg a másik, nagyobb rész üres maradt, hogy a kiállított képek, műtárgyak jól érvényesüljenek. Ha épp nincs kiállítás, akkor a legnagyobb falfelület házimozihoz ad óriási „vásznat”. Máskor az évszaknak megfelelő, úgynevezett végtelenített háttérképet vetítek rá, például szél borzolja a füvet vagy jégtáblák ringatóznak a víz felületén. Az előző lakásom ablakából erdőnyi fenyőfára láttam, s ez itt nagyon hiányzott. Valami hasonlót akartam idevarázsolni.
– A hálószobádat is remekül adaptáltad a galéria funkcióhoz.
– A nappali terét a hálóval dupla szárnyú ajtó köti össze, ám mivel a háló igazán intim szféra, ezért a látványát nem szívesen tárom még a barátok elé sem. Ugyanakkor nagyon impozáns a két összenyitott tér. Az ellentmondást úgy oldottam fel, hogy az ágy végét parapetszerűen kialakított polcos-fiókos szekrénnyel zártam le, így maga az ágy sem látható, csak a fölötte lévő, nagyméretű festmény jelenik meg a kitárt ajtó mögött.
– Sajátos ötleteket láthatunk az egész lakásban a világítás terén is…
– Őszintén szólva irtózom a csillártól, inkább a helyi fényeket és más megoldásokat részesítek előnyben. Ezúttal a külső és a belső ablaktábla közé neoncsöveket tettem. Most a kék színű neonnal kísérletezem, de azt hiszem, a természetes árnyalatú fények mellett döntök, mert puhábbak, barátságosabbak és az esti órákban is azt az érzetet keltik, mintha nappali fény jutna a lakásba. Függöny helyett pedig rolettákat szereltem az ablaktáblák közé, mert két előnyük is van: egyrészt egyenletesen terítik a neon fényét, másrészt kissé ipari, azaz loftszerű hangulatot kölcsönöznek a lakásnak. Ez utóbbi pedig nagyon kedvemre való, mint ahogy az egész, kettős szerepet betöltő lakásom is az lett.
