Izgalmas kaland a vakrandevú, amikor egy férfi és egy nő úgy beszél meg találkozót, hogy előtte soha nem látták egymást. Egy ilyen légyott tele van meglepetéssel, és persze rizikóval, hiszen nagy csalódással is végződhet. Legalább ennyi kockázatot rejt magában a „vak” lakberendezési megbízás is.
Ennek a belvárosi, tetőtéri lakásnak külföldi tulajdonosai ugyanis úgy kérték meg Flórián Dóra lakberendezőt, a Ligne Roset-bemutatóterem munkatársát leendő – budapesti – otthonuk berendezésére, hogy ők maguk nem vettek részt a folyamatban. Üzleti életben forgolódó, naprakész, a divatot jól ismerő fiatal párról lévén szó, csakis ultramodern, formatervezett bútorok kerülhettek szóba, amelyeket magától értetődően mind a Ligne Roset termékpalettájáról válogattak össze. Szerencsére ez az utólagos padlásbeépítéssel keletkezett, galériás, 83 négyzetméteres lakás ideális helyszínnek tűnt egy ilyen levegős, letisztult otthon kialakításához. Hiszen már maga a tér olyannyira változatos és sokszínű ferde falsíkjaival, a tetőtér adta kötöttségekkel, pillérekkel, beugrókkal, hogy önmagában is izgalmas látványt nyújt, tökéletes környezetet biztosítva a könnyed és kecses bútoroknak. Egységes világos kőrisfa parketta került minden helyiségbe, beleértve az előtérben kialakított, az étkezővel egy légterű konyhát is, amely egyrészt összefogja, másrészt tágasabbnak láttatja a lakást, akárcsak a sok világos falfelület. Mivel a tulajdonosok ragaszkodtak a fehérhez, a lakberendező csupán egy kis pasztell színezéssel igyekezett változatosabbá tenni a látványt, egy-egy kisebb falszakaszt vagy textilt hangolva finom halványkék vagy pisztáciazöld árnyalatúra.