Nagyházi Csaba műgyűjtőt, a Nagyházi Galéria néhai tulajdonosát mint megszállott nagy építkezőt emlegetik barátai, ismerősei. És ő büszkén vállalta ezt a titulust. Halála előtti utolsó nagy horderejű munkája az alsóbogáti barokk kiskastély korhű felújítása, lakhatóvá tétele volt, melyet most olvasóink is megismerhetnek.
A kastélyvásárlás históriájának kezdete egy kánikulai hétvégére nyúlik vissza, amikor is Nagyházi Csaba és felesége, Soóky Marietta a Balaton-parti nyaralójuk teraszán üldögélve egy különös körülménynek köszönhetően elhatározásra jutottak.
– A kutyaugatás nem hallatszik az égig – tartja a szólás-mondás, de a szomszédba igen – emlékezik vissza az esetre Marietta. – A kastély tulajdonlásának történetét ugyanis a nyaralószomszéd kutyáinak megállás nélküli ugatása indította el. „Ebből elég volt!” – pattant föl a férjem ezen a bizonyos, sziesztára szánt forró napon, miután a szomszédnak címzett, sokadik figyelmeztetés után is ugyanolyan vehemenciával hangoltak az ebek. „Keressünk egy nyugodt, csöndes helyet, házat, ahol legfeljebb a saját házőrzőnk hangját kell elviselni.” És elindultunk. S mivel Csabát már régóta foglalkoztatta egy műemlék épület vásárlása, felújítása – kastélynézőbe. Ennek felkutatásában is fáradhatatlan volt, mert mintegy harminc különböző korú, állapotú, méretű épületet néztünk meg, míg végül az alsóbogáti barokk kastélyt választottuk.
A leírhatatlanul elhanyagolt állapotban lévő, ám arányaiban tökéletes harmóniát mutató épület előnyei közé tartozott, hogy jól megközelíthető, hogy a zsáktelepülést lezáró épület észak–déli tájolású, mögötte domblankákkal, tóval, madárdalos csönddel. Rettenetes állapotától eltekintve ideálisnak tűnt. Így aztán Csaba nagy elánnal vágott bele a korhű felújításba.
Mint vendéglátónk elmondta, az alsóbogáti barokk kiskastélyt 1760 körül a Vrancsics család építtette. Az 50 méter hosszú, 10 méter széles, 16 helyiségből álló épület falai egy méter vastagságúak, és kilenc helyiségét Dorffmaister István festő freskói díszítették, amelyeket az elmúlt évtizedek alatt sok réteg festékkel tüntettek el az épp aktuális „tulajdonosok”, kezdve a kitelepítettektől a tsz-irodán át a gabonaraktárig. Ám Csaba, aki a felújítás munkálataiban tevőlegesen részt vett, a festékrétegek óvatos eltávolításakor rátalált a freskókra, amelyek restaurálását szakemberre bízta, így ma már hét szobában föltárva láthatók.
A legjobb állapotban megmentett főmű a szalon mennyezeti freskója, amelyen a négy évszak allegorikus ábrázolása szemlélhető. A 9×5 méteres freskón jól látható Dorffmaister aláírása, amely mellett az 1771 évszám szerepel.
– Külön gyönyörűség számunkra, hogy épp az épület központját jelképező szalon mennyezetén sikerült megtalálni és teljes egészében megmenteni a freskót – magyarázza vendéglátónk. – Ennek az alkotásnak a különlegessége, hogy bár Dorffmaister István sok freskót festett, de mind egyházi témájúak voltak, ez az első világi alkotása, melyről a művészettörténészek sem tudtak. Itt, alatta, a mintegy 50 négyzetméternyi alapterületen rendeztük be a szalon mellett az ebédlőt is.
– Természetesen a berendezések terén is igyekeztünk kor-, illetve stílushűek maradni, ami azért volt számunkra viszonylag egyszerű, mert már évek óta gyűjtöttünk ide illő darabokat. Tehát a gyűjteményünkben már korábban meglévő barokk bútorokkal, tárgyakkal, festményekkel népesítettük be a helyiségeket, szem előtt tartva a 18. századnak megfelelő miliő mellett a komfortos kényelmet és a használhatóságot is. Például az eredetileg nem létező, általunk épített fürdőszobák kialakításában és berendezésében is figyeltünk arra, hogy a barokkos jelleg megmaradjon, főként a bútorok, mint például a szekrények, fotelek, székek, tükrök tekintetében, ám itt is ügyeltünk a kényelemre. Így aztán nemcsak népes családunk, hanem barátaink, ismerőseink is otthonosan érzik magukat a patinás falak között.
– Az eredetihez való ragaszkodás nem csupán a freskók megmentését jelentette – meséli Marietta. – Igaz, hogy nem maradt épen eredeti nyílászáró, de a romhalmazokban föllelt maradványokból rekonstruáltuk és ezek alapján gyártattuk le az újakat. A falak is az eredeti helyükön maradtak, sőt a funkciók elosztásában sem történt lényeges változás, kivéve az újonnan kialakított két fürdőszobát és a vécéket.
– Mindenképp fontosnak tartom a kastély alatt meghúzódó, boltíves pincét megemlíteni, mert ezt is sikerült megmentenünk. Ráadásul olyan remek az akusztikája, hogy kisebb hangversenyeknek, előadóesteknek is kiváló helyszínt ad. Tehát a legjobb úton haladunk a férjem által fölvázolt úton. Mert mint mondta, és most őt idézem: „Ez családi birtok lesz, ahol pihenni, kikapcsolódni lehet, de egyfajta kulturális központot is szeretnék létrehozni. A lényeg az, hogy a legnagyobb alázattal és tisztelettel folyik az épület feltárása és a restaurálás. Ha elkészültünk, mindezeket megmutatjuk az érdeklődőknek is. Biogazdaság, biokertészet kialakításának terve is foglalkoztat, hogy az egészséges környezetből egészséges ételek kerüljenek az asztalra. Végeredményként úgy látom most, hogy nyolc-tíz család megélhetését tudjuk majd biztosítani.” Így gondolta el, és így is valósult meg Nagyházi Csaba elképzelése.
– A kastély előzetes bejelentkezés alapján ma már látogatható – összegzi az épület újjáéledésének útját Marietta. – Sőt, állattenyésztéssel is foglalkozunk, már vannak tehenek, disznók, csirkék. Célunk, hogy a birtok önfenntartó legyen. Vendégház építését is tervezzük, ahol a rendezvényekre látogatókat szálláshellyel kínálhatjuk.
A freskók restaurálásáért 2012-ben ICOMOS díjat kaptak a tulajdonosok, az épület szakszerű, korhű helyreállításáért 2013-ban az Európai Unió örökségvédelemmel kapcsolatos legnagyobb elismerését, az Europa Nostra díjat vehették át Plácido Domingótól az athéni Atticus Odeon Színházban.