A Svábhegy alján, egy gyönyörű szecessziós villában talált otthonra több mint tíz éve családjával Bárdos Zsuzsa lakberendező. Látogatásunk előtt épp egy kisebb felújításon esett át a tágas lakás.
A környék, ahol a szecessziós villa található, ismerős volt Zsuzsáék számára, hiszen korábban csupán egy utcával laktak feljebb. Szeretik ezt a városrészt, örültek, hogy a költözést követően is itt maradnak. A dús növényzettel körbevett épület előtt óriási platán magasodik – éppen azért tetszett meg nekik a ház, mert minden irányból fák övezik, így valamennyi ablakból a zöldre látni.
A villa második emeletét vették meg 11 évvel ezelőtt, ahol eredetileg két lakás volt, de ők a két ingatlant egybenyitották. Az impozáns méretű egyszintes otthonban három hálószobát, egy nagy étkezős konyhát, egy tágas nappalit, egy alkotószobát és egy dolgozórészt alakítottak ki.
– A legnagyobb kompromisszumot a nappali és az étkezős konyha közötti fallal kapcsolatban kellett megkötnöm – meséli Zsuzsa. – Az eredeti tervem az volt, hogy kiveszem a két helyiség közötti falat, és egybenyitom a tereket, de kiderült, hogy a kéményelhelyezések miatt ez nem lehetséges. Utólag már nem bánom, mert a megmaradt nagy falfelületeken kétoldalt elfér a rengeteg könyvünk, amelyek számára egyedileg készítettem az egységes fehér könyvespolcokat.
A lakás történetének folytatását, valamint a további képeket a novemberi Lakáskultúra 26. oldalától találod meg. Keresd az újságárusoknál!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!