Még a boldog békeidőkben épült tanyasi iskolában valaha a bugaci tanyákon élő nebulók sajátíthatták el a betűvetés és az egyszeregy tudományát. A történelem és az oktatásügy viharait az oktatás nem, ám a masszív épület több sebből vérezve ugyan, de túlélte.
Mintegy tíz évvel ezelőtt ebbéli, meglehetősen lepusztult állapotában talált rá vendéglátónk, akit megkapott a környék békéje, csöndje és a legelőkkel, erdőkkel, apró tavacskával gazdagított, tágas természeti tér. Alapos felújítás, rendbetétel után néhány évig élvezhették az Alföld háborítatlan nyugalmát, amikor is a kemény téli fagyok „megették” a vízvezetéket, aminek a felújítása, sőt az egész házat átfogó cseréje nem tűrt halasztást. A tulajdonosok úgy döntöttek, hogyha már effajta beavatkozásra van szükség, egy füst alatt a ház tíz évvel korábbi designját is felfrissítik. És ekkor került a képbe Varró Zoltán designer, akit régi, csaknem tízéves baráti és munkakapcsolat fűzött a tulajdonosokhoz, így természetesen ezt a munkát is rábízták.
– A korábbi ismeretség és a munkátokkal való elégedettség okán alighanem már félszavakból is értettétek egymást a megrendelővel –
firtatom az előzményeket.
– Megrendelőim egy igazi vidéki kúria hangulatú környezetet kértek, nem a „népies”, „parasztos”, hanem inkább a kényelmes, polgári változatot – mondja a designer. – Ők ezúttal sem kötötték meg a fantáziánkat, kezünket, viszont a vízvezeték cseréje igen. Az eredetileg nyitott verandát a tíz évvel korábbi átépítéskor a belső terekhez csatolták, és a később meghibásodott vízvezetéket a még most is remek állapotban lévő csempeburkolat alatt vezették el. Vagyis nem volt értelme a csempeburkolatot emiatt szétverni, hanem más megoldást kellett találnunk. Arra gondoltunk, hogy a mennyezet közelében, az ablakok fölött vezetjük el a vizet.
S hogy ezt falbontás nélkül megvalósíthassuk, a vízvezetéket a mennyezet alatti és az ablakok fölötti falszakaszon futtatott gipszkarton tokba kellett helyeznünk. Az egyébként ormótlan, dobozszerű tokot boltívekkel palástoltuk, mégpedig az eredeti, szögletes, kazettás ablakok osztását követve. Az azonos méretű, formájú ablakok mindegyike egy-egy oszlopon nyugvó boltívet kapott, s így a valaha volt veranda izgalmas „árkádsorrá” vált. Mindez az épületet kívülről nézve továbbra is szögletes ablaksorként mutatkozik.
– Mindenesetre a veranda izgalmas árkádsora látványos bevezetésül szolgál, elegáns közlekedőként a kúria egyéb helyiségeihez, mint a verandát lezáró konyha vagy a verandából széles átjáróval nyíló, pazar étkező, ahonnan a beépített padlástérbe vezető lépcsősor is indul. Ám a mintegy húszméternyi verandából avanzsált közlekedőt nem csupán az árkádsor ívei, oszlopai osztják, hanem a bútorok és funkciók is.
– A bútorozással csínján bántunk, hogy még jobban érvényesüljön az árkádsor ritmusa. Ugyanakkor nem is hangsúlyoztuk, ezért választottuk a fehér falszínt és a fehér, dúsan redőzött, fényáteresztő függönyöket. Csak egy-két szellős vonalú, szintén fehér konzolasztalt és az innen nyíló étkező közelében egy natúr rattankanapét, két oldalán egy-egy, lerakóasztalkával egybeépített, nagyméretű állólámpát helyeztünk el benne. A közlekedő végében lévő, ajtóval szeparált konyhában is folytatódik az eredeti szögletes-kazettás ablaksor, természetesen fehérben. Az étkezőt pedig két oszlop közé fogva, óriási átjáróval csatlakoztattuk a közlekedőhöz. Az étkező terét szinte teljesen kitöltő tízszemélyes asztallal és a kényelmes, fotelszerű székekkel a berendezés is megújult, miközben utaltunk a kúriahangulatra is, azaz egy olyan helyre, ahol nagy társasági élet zajlik. Ahogy az étkezőből nyíló nappali-társalgó-könyvtárszoba is ennek szellemében kapott új arculatot. Ez utóbbi funkciójából adódóan színesebb lett, amit a meggybordó fényáteresztő függönyök és a mennyezeti csillárok hasonló árnyalatú burája, valamint a szőnyeg képvisel. Egyúttal a nappali korábbi átalakításakor készült, az egyik fő falfelületet borító kovácsoltvas polcrendszer és a háttereként szolgáló nyers téglaburkolat kissé rideg látványát is igyekeztünk ezzel és a kényelmes, kagyló formájú, fehér fotelkanapékkal ellensúlyozni.
– Valóban megfigyelhető, hogy a közlekedő, a konyha és részben az étkező fehér színvilágát a továbbiakban színesebbel váltottátok fel. És ez nem csupán a nappali-társalgó-könyvtárszobában érhető tetten, hanem főként a tetőtérben, a már korábban kialakított vendégszobákban.
– Úgy vélem, hogy a kúriahangulatnak ez is része, valamint hogy a változatosság gyönyörködtet. A földszinten lévő szülői és a gyerekhálók, valamint a beépített padlástérben lévő vendégszobák mindegyike szeparált, így megengedhető az a luxus, hogy ahány egység, annyi színvilág legyen. Egység alatt értem a hálót, illetve a hozzá tartozó fürdőszobát. Például az egyik vendégszoba-egységben a kék dominál, a fal színétől az ágytakarón át a fürdőszoba mozaikcsempéjéig, a szülői hálóban pedig az érzéki borvöröst és árnyalatait tettük uralkodóvá.
– Az épület mögött, a nemcsak dísztóként használt halastó közelében lévő terasz láthatóan szintén megújult.
– Az alapok már a tíz évvel ezelőtti generál felújításkor megszülettek, mi „csak” lakályosabbá tettük a kemencében való sütésre-főzésre is alkalmas pihenőhelyet, mintegy farmhangulatot teremtve a bugaci tanya közepén… Így ez is a kényelmet szolgálja, a tulajdonosok teljes elégedettségére.
