Ritka tudatossággal és következetességgel rendezte be otthonát a fiatal pár a húszas-harmincas évek kedvelt stílusában. Szenvedélyük nem új keletű, art deco bútoraik egy részét apránként, évek alatt gyűjtögették össze.
Akkoriban még egy nagyon modern, minimalista szellemben berendezett lakásban éltek, de úgy érezték, hozzájuk és kedves tárgyaikhoz nem illik az a környezet. Amikor ingatlanhirdetéseket böngésztek, az egyik szempontjuk volt, hogy a ház, ahova majd költöznek, alkalmas legyen egy art deco jellegű-szellemiségű tér kialakítására. A szerencse is melléjük szegődött, amikor megtalálták a Bauhaus stílusban épült villa egyik leválasztott lakását, mai otthonukat. Egy főfal szeli ketté hosszában a három oldalra ablakokkal forduló lakást, egyértelművé téve a közösségi és a privát zóna elkülönítésének módját. Az elrendezésből persze nem lehet következtetni az eredeti építtetői szándékra, hiszen itt szintenként egyetlen lakás volt. A leválasztás leginkább a teraszon érződik: a lakást részben átölelő külső tér egy átlátszatlan fallal ér véget egyik oldalán, a szomszéd lakás kilépőjénél. A részben fedett sarokterasz ideális kiegészítő helyiség, elfért itt több napozóágy, egy második étkezőasztal, egy kanapé szőnyegen a hozzá tartozó ülőkékkel, valamint rengeteg növény dézsákba, cserepekbe, ládákba ültetve.
korstilus-4-d0000E43F477b5161a306.jpg A házaspár szándékosan keresett lerobbant lakást, amit tetszés szerint alakíthatnak át. Funkciókat cseréltek, helyiségeket rendeztek át, míg végül felismerhetetlenné vált az eredeti elrendezés. Megszüntették a hosszú folyosót, a lakás fűtését adó cserépkályhát és megváltak a házzal egyidős fürdőszoba-berendezéstől is. Megtartották viszont a régi polgári lakásokra jellemző, előszobából nyíló vécét, amelynek egy részéből takarítószertár lett. A szobákból kialakított nagyobbik térfelet egybenyitották, itt helyezték el a konyhát, az étkezőt és a nappalit. A privát zónában a bejárathoz legközelebb a háló található, amiből a fürdő, azon túl pedig az átjárható gardrób nyílik. A lakás végében, a konyha régi helyén dolgozót rendeztek be – akkor még nem tudták, hogy gyerekszobára is szükség lesz. Ezt aztán átmenetileg úgy oldották meg, hogy a dolgozóból csíptek le egy darabot.
korstilus-3-d0000E43Ec82b62a2572b.jpg Mindennek megtalálták hát a helyét, és megtartották a régi építésű lakásokra jellemző bájos és praktikus tulajdonságot, a körbejárhatóságot is. A berendezést megkönnyítő előny volt, hogy egy tizenöt négyzetméteres helyiség is tartozik a lakáshoz, amit raktárnak, mosókonyhának használnak. Így nem csoda, ha az idelátogató barátok mindig megcsodálják az átlátható rendet. A társaság fogadására alkalmas teret rendszeresen ki is használják, minden évben százfős bulit rendeznek. Hogy hol található ilyenkor a legtöbb ember? Hát természetesen a konyha környékén. Pedig az ülőbútorokkal berendezett teraszok és a nappali földre dobált ülőpárnákkal megtoldható sarokkanapéja is kényelmes fogadóhely. Következetesen alakították ki a berendezést. A padlóburkolat diófából készült, a szokatlan szürkés falszínt festékpróba alapján választották. A lámpák egyediek, a nyílászárók újak, az ajtókilincsek a Bauhaus-iskola alapítója, Walter Gropius tervei alapján készültek. A teraszra néző ablakok kettős üvegezésű „virágablakok” voltak, amit újra cseréltek, így széles párkányt nyertek, ami többek kedvenc ülőhelyévé vált.
korstilus-5-d0000E440654a2c69ead5.jpg Egy régi munkakapcsolat alapján Hegedüs Andrea textiltervező művészt kérték fel a függönyök és a tapéták kiválasztására. Andrea a szép kidolgozású bútorokra rímelő meleg tónusú, fémes csillogású kárpitokat keresett, a sötétítőfüggönyöket a lágy esésű, a napfényt puhító római rolókkal egészítve ki. Érdekes a nappali egyik teljes falát betöltő míves beépített könyvespolcrendszer, amely a hálószoba falát is pótolja, azon az oldalon gardróbszekrényekkel kiegészítve. A diófa furnéros bútorok jól illenek az art deco berendezéshez, de az eredeti korstílus szellemiségéhez is. A régóta gyűjtögetett daraboknak igyekeztek kitüntető helyet adni, hogy mindig szem előtt legyenek. Ezért kerültek a falra az olaszországi utazásokat idéző családi fotók és tájképek, elé pedig a kedvenc úti cél, Velence egyik szimbolikus tárgya, a magyarországi diófából készült evezőtartó.
