A VIII. kerületben, a Rákóczi tér közelében található kis, 30 négyzetméteres lakás eredetileg egy rossz állapotban lévő cselédlakás volt, ám az alapos átalakítás után ma már rá sem lehet ismerni!
A lakás tulajdonosa egy kis „dolgozólakást” szeretett volna, ahol ha kell, van lehetőség lepihenni – de nem szeretett volna életvitelszerűen itt lakni. Balázs Lilla belsőépítész segítségével valósították meg ezt az elképzelést, ő pedig mesélt nekünk erről a kis lakásról.
– Eredetileg egy lepusztult kis lakás volt, amely két részből állt: egy hálószobából és egy fürdő-konyha részből – magyarázta Lilla. – Kivettük a falat és mindent elölről kezdtünk benne.
– Nincsenek igazán jó adottságai, mivel az ablaka egy tűzfalra néz, így nem volt túl világos. Ezért azt találtam ki, hogy verjük le teljesen a téglát az ablaknál, és így alakítottunk ki egy franciaerkélyt. Illetve a galérián lévő hálószobához is került egy ablak.
A legnagyobb fejtörést természetesen az okozta, hogy a kis terület ellenére egy élhető otthont alakítsanak ki. A négyméteres belmagasságot kihasználva egy vasszerkezetű boksz került az egyik sarokba, amelynek a tetején a hálószoba, az aljában pedig a kis konyha, a fürdőszoba, sőt még egy tároló is található.
A tulajdonos ragaszkodott néhány saját bútordarabjához, például a chesterfield kanapéhoz, a fotelhez, és a szürkemarha koponyához: – Nagyon izgalmas kiindulási alapot jelentettek. Igazán domináns bútordarabok, így alapvetően határozták meg az enteriőr stílusát.
Amikor leverték a vakolatot, felfedezték a rusztikus téglafalat, melyben még régi vezetékek járatai is látszanak. Remekül illeszkedett a maszkulin loftlakás hangulatába, így megtartották.
A tulajdonos kifejezetten szerette volna, hogy egy férfias lakást alakítsanak ki. A fürdőszoba fekete-fehér színvilágát is éppen ezért választották.
– Hogy ne legyen túl erőteljes, tyúklábmintás csempét választottam. A Zinger varrógépalj szintén a tulajdonosé volt, és mindenképp szerette volna, ha bekerül a lakásba.
A lakás összességében egy markáns, loft hangulatú, mégis nagyon otthonos kis fészek lett, amelyből kis mérete ellenére sikerült kihozni a maximumot.
Még több képért kattints a lenti galériára!
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért, valamint látogass vissza a www.lakaskultura.hu-ra, ahol új lakásokkal, tippekkel várunk minden nap!