Van olyan, hogy az ember úgy érzi: „ez az; innen sehova”. Aztán egyszer csak észreveszi, hogy megváltozott. Már nemcsak a kert adta zöldre vágyik, hanem a „nagy természet” közelségét sóvárogja. Már nem elég a szomszédos telkek fáinak látványa, messzire akar látni. Igazán messzire: hegyen, völgyön, Dunán át, az alacsonyan szálló felhők magasából. És akkor „az ember” – ez esetben egy férfi és egy nő – elfogadja a változást, és otthont cserél.
Házigazdáink terveihez további támogatást adott, hogy a férfiember erős hívást érzett építeni. Saját házat, a maga két kezével. Ennyi érv közepette tényleg nincs más hátra, mint: hajrá! A telek kiválasztásában fontos szempont volt a tágas táj, és benne a természet szinte háborítatlan látványa. Az elkészült épületet tiszta vonalak, egyszerű, de a benne lakók céljait tökéletesen szolgáló építészeti megoldások jellemzik. Ennek jegyében született meg például a terasz végét lezáró „kapu”, amely egyszerre szolgál az árnyékolórendszer és a táj fölött lebegő függőszék tartószerkezeteként. A terek a teljes nyitottság jegyében születtek, ajtó csak a „közösségi” WC-t zárja. A többi: mind egyben. Konyha, nappali, dolgozó, no meg az egymásnak hátat vető háló- és fürdőszoba, benne a „privát” WC-vel. Aztán itt volt a fal. Mármint annak a színe. Amit nem határoztak meg előre, gondolván: majd a ház megmondja, mit kér. Így is lett. A nyers gipszkarton ugyanis kellemes meglepetésekkel válaszolt a napfény változásaira, ami azt sugallta: ide semleges szín kell. A helyi próbálgatások végén egy halványszürke lett a győztes. Mikor a falakat még csak a gipszkarton borította, a földre letett néhány vöröses-barna merbau parketta élettelivé tette a szobát. S amikor a teljes felület lekerült, az is kiderült, hogy minden egyes szál külön mesevilág. Egy Van Gogh-festmény részlet, egy bálnabőr-minta, aranyfolyam, hajfonat, nagy, nyugodt szemek? A berendezkedést is az egyszerűség képezte. Alacsony, elnyúló bútorok, tónusban tartott színek, egyértelmű, különösebb hullámzásoktól mentes vonalak. Ám hogy mindez mégse a szokványos minimál legyen, a bútorzatot néhány „bemelegítő”, oldó elemmel dúsították fel. Elsőként a lakás szívét jelképező piros konyhabútorral, aztán kelim szőnyegekkel és párnákkal – ezek csak télen szolgálnak, nyáron előtűnik a támla nélküli heverő hűvösen elegáns, nyers színe -, Indiából, Kínából és Indonéziából származó egyedi bútordarabokkal, és végül, de nem utolsósorban, a háziak, esetenként világhírű művészbarátainak műveivel. Így az összhatás a berendezkedésben is nyugodt, ám közel sem unalmas képet mutat. Így a házuk mindazt megvalósította, amit tőle reméltek. Arca van, amely hasonlít rájuk, hangulata van, amely nyugalmat ad nekik.
