Vendégségben a berlini művésznőnél, aki húsz éve él fővárosunkban. Tágas műterme egy budai sörgyár, légies olajfestményei a végtelenség metszetei.A Nagytétényi úton álló Haggenmacher sörgyár pusztuló épületeire évtizedekig nem voltak túl büszkék a budafokiak.
A Nagytétényi úton álló Haggenmacher sörgyár pusztuló épületeire évtizedekig nem voltak túl büszkék a budafokiak. A kitört ablakokkal, szutykos téglafalakkal és gyárkéménnyel égnek meredő, raktárként funkcionáló épület szomorú látványt nyújtott. Az 1850-es években hazatelepült svájci születésű malomgépész-feltaláló, Haggenmacher Károly története is lassan feledésbe merült az enyészettel.
Majd jött egy német fiatalember, aki a siralmas állapotok ellenére fantáziát látott az 1900-as évek elején épült ipari műemlékben. A berlini srác még a nyolcvanas évek elején orvosi egyetemista tanulmányai miatt került Budapestre, majd tíz év elteltével – immár családos üzletemberként – visszatért Magyarországra. Kreatív egyéniség lévén cége irodájának rendhagyó helyszínt keresett, mikor rátalált a nagy lehetőségeket rejtő négyszintes sörgyárra, melynek ablakaiból remek kilátás nyílik a történelmi Budafok kastélyaira, a Dunára, a Csepel-sziget partján mementóként rozsdásodó ipari retró emlékekre. Büszkén kalauzol körbe a példásan felújított épületben, ahol a még üresen álló szintekre kulturális központot, összművészeti fesztiválokat tervez, mert szerinte e hely inspiráló közeg volna mindkettőre. Az ötletet demonstrálva a negyedik emeleten egy különleges hangulatú műterembe érkezünk.
Christa Bartesch, a tulajdonos felesége fogad minket festékfoltoktól tarkálló munkaköpenyben. A hófehér falakra nagyméretű, légies atmoszférájú olajfestmények támaszkodnak.A magnóból klasszikus zene szól, mialatt az átható festékillatban megismerem a berlini lány életének és művészetének állomásait: a kamaszkori szenvedélyes rajzolásokat, a festőművész diplomát adó művészeti akadémiai éveket, a kreativitás csillapíthatatlan igényét, mely a mai napig átszövi hétköznapjait. A barátnőjével töltött egykori budapesti vakációt, mikor egy szimpatikus német orvostanhallgatóval megismerkedett, s a két kisgyerekükkel zajló költözködést Berlinből Budapestre, az első évek nehézségeit az idegen országban. Majd a figurális rajzok, festmények, pasztellképek után a saját stílusra való rátalálást: az olajfestékhez és az érzelmeket hordozó absztrakt műfajhoz való óvatos közeledést. Az elvonulós műtermi munka felemelő élményét, plasztikájáta művészetkedvelő civileknek tartott festészeti kurzusok sikerét.
Beszélgetésünket már a frissen felépült családi házukban folytatjuk, ahol a letisztult térben, nagy üvegtáblák között újra találkozom Christa műveivel, melyek tökéletes súlypontjai e térnek. A képek a helyükre kerültek ebben a modern vonalú otthonban – vonom le a felfedezés tanulságát a fehér bőrkanapén ülve, miközben a nagy égszínkék festménnyel kettesben maradok. Christa a konyhában tesz-vesz, lefőzi a kávét és én már utazom is a festmény belseje felé. A sík kékségbe feledkezve a színes olajrétegek háromdimenziós térré válnak, tapintható mélységekkel. Majd belép a térélmény negyedik dimenziója, az idő, mely kimozdít a fel-le, balra-jobbra, előre-hátra korlátaiból, és ha átengedjük neki magunkat, mérhetetlen szabadságot ad. Egy kis ráfordított elmélyült idő, és egyből megértem ennek a távolról jött nőnek a képbe oltott gondolatait, érzéseit, melyek különbözőségünk ellenére nagyon is ismerősek. Az alkotás végtelen szabadságát a civil élet szűk keresztmetszetében.
Az anya- és háziasszonyszerepet ellensúlyozó gondtalan lebegést, a festészet misztériumát. Az idegen közegben való eligazodás közös nyelvét: az önkifejezés esztétikumát. Christa színes folt-labirintusai minden értelemben többrétegű festmények: első látásra nyugodt felszínű esztétikus panelek, melyek azt is megengedik, hogy elmerüljünk rejtélyes útvesztőikben. Ki-ki választhat a megismerés ideje és saját bátorsága szerint.
Lakáskultúra, 2011. november
