A Szárnyas Fejvadász-ban jósolt szomorú, szürke betonrengeteg helyett a legtöbben zöldnek, napfényesnek és levegősnek képzeljük el a jövő városait. Jó hír, hogy ilyen zöld városok már ma is léteznek, sőt mi, magyarok is hozzájárulunk a megvalósításukhoz.
Az eco-city, azaz környezetbarát város fogalma már 1975-ben megszületett Amerikában, a kaliforniai Berkeley-ben. Megálmodói úgy szerették volna újratervezni a településeket, hogy az utak mellé fákat ültetnek, a tömegközlekedést pedig modernizálják, így próbálva rávenni az autósokat, hogy szálljanak ki a kocsiból. Napelemes üvegházakban gondolkodtak, melyekkel önfenntartó, környezetszennyezés nélküli energiaforrást akartak biztosítani a városoknak. Itt, Berkeley-ben tartották – igaz, csak 15 évvel később – az első nemzetközi Eco-City konferenciát is. Az azóta rendszeressé vált összejövetelnek tavaly Abu-Dzabi volt a helyszíne, 2016 októberében pedig Olaszország lesz a vendéglátó.
Hogy mitől lesz egy város környezetbarát, arra nincs hivatalos meghatározás, de ideális esetben önellátó gazdasággal bír, azaz a lehető legtöbb dolog helyben termesztett és beszerzett, elrendezésével és infrastruktúrájával a tömegközlekedést, a kerékpározást és a gyalogosközlekedést részesíti előnyben, megújuló energiaforrásokat alkalmaz, a hulladékokat újrahasznosítja, a környezetileg károsodott városrészeket rehabilitálja, és népszerűsíti a környezettudatos, a túlfogyasztást kerülő életmódot.
A mi városaink jó része ugyan még messze van a „zöldségtől”, de azért szégyenkezni nincs okunk. Három fiatal magyar mérnök készítette a FUTI platformot, egy olyan környezettudatos térburkoló és energiatermelő rendszert, ami a napenergiát és a környezetében lévő kisfrekvenciás rezgéseket (jellemzően az emberi lépések által generált energiát) képes elektromos árammá alakítani. Nem csupán környezetbarát, de az okos város koncepcióba is illeszkedő újításról van szó. Az energiatermelő mellett ugyanis adatgyűjtő és információközlő szenzorok is beépíthetőek a térkőbe kerülő, újrahasznosított anyagokból készülő vázba, amelyek képesek érzékelni például a közeledő gyalogost és kivilágítani számára az előtte húzódó útszakaszt.
– A találmány különlegessége – magyarázta Ilyés Miklós – hogy nem szükséges hozzá egy normális térkő alépítményénél bonyolultabb előkészítés, speciális technológia a lerakáskor, vagy alsó vezetékhálózat, és bárki képes lerakni, aki korábban dolgozott már térkővel. Jelenleg még csak a koncepció működőképességét bizonyító prototípusok készültek el. Ahhoz, hogy ebből ténylegesen eladható termék legyen, szükség van még nagyjából egy éves fejlesztési ciklusra.
Egy másik izgalmas példa Pető Alexandra fiatal építész doktorandusz pályázati projektje, amely egy közel 0 energiafelhasználású, fa könnyűszerkezetes családi ház terve. Különlegessége, hogy a későbbiekben mint készház egy az egyben megépíthető.
– Az épület tervezésének első lépéseként – magyarázza Pető Alexandra – összegyűjtöttem a legfontosabb kritériumokat, amelyeknek mindenképpen meg kellett felelni. Ilyen a természetes szellőzés, az átszellőzés biztosítása a helyiségek számára, a napenergia hasznosítása aktív és passzív formában, illetve a nyári túlmelegedés elkerülése.
Utóbbi azért különösen lényeges, mert Magyarországon a nyári túlmelegedés veszélye sokkal inkább fennáll, mint a már létező német vagy dán prototípusok esetében. Ezért tartozik a magyar pályázó munkájához egy nagyon szerethető kiegészítő: a medence nyáron a párával és a benne lévő növényzettel hozzájárul az épület hűtéséhez, télen pedig, növényzet nélkül, a víz/jég felszínéről a napsugarakat visszaveri és a belső térbe továbbítja.
A „legzöldebb” európai városokról évente lista készül, melynek mindhárom dobogós helyét skandináv jelöltek foglalják el. Az első helyezett Koppenhágában majdnem mindenki 350 méteren belül lakik valamilyen tömegközlekedési eszköztől. Igaz, a lakosság több mint 50 százaléka nem nagyon veszi ezeket igénybe, ugyanis biciklivel járnak munkába; persze kiváló minőségű kerékpárutakat használhatnak. Legnagyobb büszkeségük a Den GrØnne Sti, azaz a Zöld Út, egy több mint 9 km hosszú bicikliút, üde, festői környezetben, amely változatos látványban részesíti a pedálozókat. Ezen könnyen eljuthatnak az ingázók a belvárosba, és mivel végig parkok, virágoskertek, játszóterek mellett haladnak el, a kerékpározás megmozgatja és felélénkíti testüket-lelküket. Természetesen nemcsak a kerékpározás, hanem a szelektív hulladékgyűjtés iránti elkötelezettségük, és a megújuló energiaforrások effektív használata is hozzásegítette a dánokat az első hely megszerzéséhez.
Futurisztikus vízivárosok
A futurisztikus kinézetű Aequorea ökovárosok a hajókhoz hasonlóan úsznak majd a víz felszínén. Megálmodójuk az ismert belga ökoépítész, Vincent Callebaut, a városkák pedig a tervek szerint Rio de Janeiro partjainál épülnek fel.
A különleges önfenntartó létesítmények a tengerekben és óceánokban talált műanyag hulladékból készülnek – a projekt egyik legfőbb célja éppen ezeknek az újrahasznosítása. A problémára sikerült is megoldást találni, egy újfajta építőanyag létrehozásával.
Minden egyes ökováros 20 ezer lakost tud majd befogadni és ellátni. A települések központjában elhelyezkedő lebegő kupola kis hajókkal érhető el, itt lakások, munkahelyek, kutatólaboratóriumok, újrahasznosító üzemek, oktatási központok és sportlétesítmények lesznek. A víz alatti farmokon algákat tenyésztenek, a felszínen pedig konyhakertek és gyümölcsösök gondoskodnak az élelmiszerről. Az ivó- és öntözővizet egy ozmotikus nyomással működő erőművel állítják elő a tenger sós vízéből.
