Szigeti Szilvia nemzetközileg ismert textiltervező iparművész, mégsem gyönyörű alkotásaira a legbüszkébb, hanem arra, hogy a hazai dizájn aktív szereplőjeként sok fiatal tervezőnek teremt lehetőséget a bemutatkozásra.
Egy ösztöndíjnak köszönhetően jutott el Stuttgartba, az Akademie Schloss Solitudeba, és az itteni élmények fontos szerepet játszottak az életében. Mitől különleges ez az intézmény?
A főiskolát 1986-ban fejeztem be, de nem akartam sehol sem elhelyezkedni, mert nehezen viselem a kötöttségeket. Így néhány hasonló beállítódású csoporttársammal megalapítottuk az Okker Stúdiót, ahol elsősorban divattervezéssel foglalkoztunk. Én ezzel párhuzamosan létrehoztam egy filmnyomóüzemet, és a színház iránti szenvedélyemnek is hódolhattam a Kaposvári Csiky Gergely Színház jelmeztervezőjeként. Egyik tevékenységemről sem tudtam lemondani, de a végsőkig fokozott tempót nem lehetett bírni. Ekkor kaptam meg a stuttgarti ösztöndíjat. Fantasztikus lehetőség volt, teljes alkotói szabadságot biztosított, mind anyagilag, mind szakmailag. A művészek próbára tehetik magukat, mire képesek, ha szinte semmi nem gátolja őket a kibontakozásban. Én pedig egyúttal tisztázhattam magamban, mit is akarok a jövőtől.
Mi történt ezután? Úgy tudom, számos nemzetközileg meghatározó cégnek tervezett.
A stuttgarti ösztöndíj, a különböző hazai és nemzetközi vásárokon történő részvétel, illetve az ezeket követő leegyeztetett „terveladós” szakmai utak eredményeként nagyszerű megbízásokhoz jutottam. Dolgoztam a bécsi Backhausen cégnek, a langenthali Création Baumann-nak, a baseli Modumnak és az IKEA-nak is, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Mondana néhány szót az anyagokról, technikákról? Hogyan születik meg egy terv, és hogyan kerül a textilre? Beszélhetünk egyáltalán a lakástextíliák vonatkozásában divatról?
Én nyomottanyag-tervezőként végeztem, ez tulajdonképpen olyasmi, mintha grafikus lenne az ember. Elvben tehát az a feladatom, hogy megtervezzem a mintát, amit aztán szitanyomással felvisznek a textilre. Létezik már teljesen automatizált textilnyomás is, de szerintem a kézi szitázású darabok sokkal szebbek, kontúrosabbak. A gyakorlatban viszont – legalábbis itthon, Magyarországon – egy textiltervező kevésbé válogathat, az egyre szűkülő lehetőségek között kell a legoptimálisabb módszereket megtalálni. És igen, természetesen a lakástextilek terén is létezik divat, és léteznek irányzatok. Hozzám közel áll a letisztult skandináv stílus; különösen a Marimekko cég alkotásait kedvelem, minden darabjuk inspirációt jelent számomra, sőt személyesen is jártam náluk.
Munkája több mint felét a szervezés teszi ki. Galériát nyitott, fesztiválokat rendez, számos fiatal alkotó Önnek köszönheti, hogy bemutatkozhatott. Befutott iparművészként miért vállalja a sok adminisztratív és kapcsolattartási feladatot, ami mindezzel együtt jár?
Lételemem a szervezés, nem véletlen, hogy eredetileg színházi rendező akartam lenni. Ugyanakkor úgy érzem, kötelességem segíteni a fiatalokon, hiszen én magam is egy ösztöndíjnak köszönhetem, hogy sikerült elindulnom a szakmában. Férjemmel és alkotótársammal, Radnóti Tamás belsőépítésszel idén 12. alkalommal szervezzük meg a magyar dizájnerek alkotásait bemutató madeinhungaryt, és 5. éve a MeeD (Meeting of European and Central European Designers) tárlatot. Ez a projekt az egyik büszkeségem, május 7-éig látogatható az Új Budapest Galériában, ahol 11 országból 114 dizájner alkotásait mutatjuk be. Az Eventuell Galéria pedig a másik legfontosabb teremtményem. Művésztársaimmal 1994-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy a saját munkáink bemutatásán túl évente több alkalommal kiállítási lehetőséget biztosítsunk más dizájnereknek is, és végre legyen egy hely, ahol az egyedi textilek, lakberendezési és ruházati kiegészítők iránt érdeklődők közvetlenül találkozhatnak az alkotókkal.
A Lakáskultúra Online ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legújabb lakberendezési trendekért, kreatív ötletekért és a magazinnal kapcsolatos friss infókért!