Otthon is egyszerűen készíthetünk betontálakat. Cikkünkből megtudhatod, milyen alapanyagokra van hozzá szükséged, mire figyelj az öntésnél és elkészülte után hogyan használd kész tálakat.
Ha öntöttél már valaha gipszet, akkor a betonöntést gyerekjátéknak találod majd. Modellbeton bármelyik kreatívhobbi–boltban beszerezhető, és szükség lesz még egy keverőedényre, vízre, spatulára, némi olajra (amivel az öntőtálat kikenhetjük), finom csiszolópapírra, súlyokra, valamint két különböző méretű műanyag vagy kerámiatálra a külső és belső forma kialakításához. Mindig jól szellőző helyiségben vagy a szabadban dolgozzunk!
Első lépésként olajozzuk ki vékonyan a nagyobb tál belsejét és a kisebb tál külsejét, majd a betonport és a vizet keverjük ki csomómentesre úgy, hogy az állaga sűrű maradjon. A masszát a spatula segítségével szedjük át a nagyobb tálba, nagyjából a közepéig. Ha elkészültünk, nyomjuk bele a kisebb tálat, ezzel formázzuk meg az új betontárgyat. Amennyiben szükséges, tegyünk a két tál közötti résbe még némi keveréket. Várjuk meg a teljes száradási időt (48 óra), majd ügyesen válasszuk el a megszáradt betont a formákról. Kívül-belül jól csiszoljuk át, hogy szép sima felületet kapjunk. A kész tálak ugyan vízállók és könnyen tisztíthatók, de a porózusságuk miatt inkább csak dekorációként használjuk!