A házasság felbontásával járó kellemetlenségek egyike a közös lakás használatának rendezése. Az otthonteremtés, az önálló lakás megszerzése sokszor évtizedek anyagi erőfeszítésének eredménye, ugyanakkor a volt házastársak válás utáni együttélése, közös lakáshasználata olyan elviselhetetlen helyzetet teremthet számukra, ami például kiskorú gyermekeik egészséges fejlődésére is károsan hathat.
A lakáshasználat rendezésének elsődleges módja a házastársak megállapodása. A házasulók a házasságkötés előtt, valamint a házastársak a házasság felbontása esetére szerződésben rendezhetik a közös lakás további használatát. Ennek a szerződésnek a keretében megállapodhatnak akár abban is, hogy válás esetén az egyik házastárs a lakást elhelyezési és térítési igény nélkül fogja elhagyni. Az ilyen megállapodást közokiratba, vagy jogi képviselő által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni. A bíróság a szerződésben meghatározott rendezési módtól csak akkor térhet el, ha azt a kiskorú gyermek lakáshasználati jogára tekintettel indokoltnak tartja. Ha a házastársak között nem jött létre megállapodás a lakáshasználat kérdésében, vagy a kiskorú gyermek lakáshasználati jogára tekintettel attól eltérő rendezés indokolt, bármely házastárs erre irányuló kérelme alapján a bíróságnak kell döntenie a lakás használatáról. A főszabály szerint a házasság felbontása esetén azt a házastársat illeti meg a lakás használata, akinek a lakás a különvagyona. A bíróság azonban kivételesen a másik (nem tulajdonos) házastársat is feljogosíthatja a lakás megosztott, vagy kizárólagos használatára, ha a lakáshasználatra jogosult gyermek nála kerül elhelyezésre. Ilyenkor a nem tulajdonos házastárs a lakást csak saját, valamint együtt élő családtagjai szükségleteit meg nem haladó mértékben használhatja, azt a tulajdonos engedélye nélkül nem adhatja bérbe, albérletbe, a lakás fenntartási költségeihez pedig – használatának arányában – köteles hozzájárulni. Fontos hangsúlyozni, hogy a lakás elhagyására kötelezett házastárs az őt ért vagyoni hátrány (a lakáshasználat elvesztése) kompenzálásaként követelheti, hogy a lakásban maradó házastársa fizesse meg részére a „lakáshasználati jog ellenértékének ráeső részét”. A lakáshasználati jog ellenértéke nem más, mint a lakás beköltözhető és lakott forgalmi értékének különbözete. A távozó házastárs ennek az összegnek csak egy részére tarthat igényt, amely őt a volt házastársa és a gyermekek számára figyelemmel arányosan megilleti. (Ha csak a házastársak használták a lakást, a lakáshasználati jog ellenértékének a felére, egy gyermek esetén egyharmadára tarthat igényt.) Ez az összeg a lakáshasználati jog ellenértékének egyharmadánál kevesebb általában nem lehet. Eltérően alakul a szabályozás abban az esetben, ha a lakás a házastársak közös tulajdonában van. Ilyenkor a rendezés elsődleges módja a lakás használatának megosztása. A bíróság a közös tulajdonban lévő lakás használatát azonban csak akkor oszthatja meg, ha azt a lakás alapterülete, alaprajzi beosztása és helyiségeinek száma lehetővé teszi. A megosztás úgy történik, hogy a bíróság egyes helyiségeket (lakószobákat) az egyik, illetve a másik házastárs kizárólagos használatába ad, míg a többi helyiség (konyha, fürdőszoba, WC) közös használatban marad. Nem osztható meg azonban a lakás használata, ha a házastárs korábbi magatartására figyelemmel a közös használat a másik házastárs, vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével jár. Abban az esetben tehát, ha a közös tulajdonban lévő lakás az adottságainál fogva, vagy a házastárs felróható magatartására figyelemmel nem osztható meg, a bíróság az egyik házastársat az egész lakás kizárólagos használatára jogosítja fel, míg a másik házastársat a lakás elhagyására kötelezi. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az a házastárs, akit a bíróság a közös tulajdonú, vagy kizárólagos tulajdonában lévő lakásának elhagyására kötelezett, csupán a használathoz fűződő jogát veszíti el, tulajdonjoga továbbra is fennmarad, és megfelelő feltételek esetén igényt tarthat a lakáshasználat újrarendezésére.
