Egyedül álló fiatalember lakásában járunk, amely visszafogott, klasszikus stílusban készült. A ház – és benne a lakás – adottságai kiválóak, s ezeket igen szerencsésen használta ki a tulajdonos és a közreműködő két építész. A több mint kétszáz négyzetméter alapterületű, egyszintes lakásban az egymásból nyíló, azonos színárnyalattal festett szobák látványa, a ragyogó fények, és a viszonylag semleges, egyszerű bútorzat teszi az első, kellemes benyomást.
– Egy ilyen igényesen megépített és berendezett lakásban a benne lakónak vajon mi számít igazán lényegesnek? – kérdezem a tulajdonost. – Számomra a legfontosabb a kevés bútorral berendezett, tágas tér – foglalja össze gondolatait a fiatal férfi, – amelyhez persze hozzájárulnak a nagyméretű ablakok, a jelentős belmagasság is, de igen lényeges, hogy mindez egyetlen szinten található. A rossz állapotú ház átépítése során tulajdonképpen „újraépítették” az egész alaprajzot. Eredetileg nagyobb hálót és nagyobb fürdőt szerettem volna, ám ez különböző okok miatt nem valósult meg. Végül egy kisebb szobával bővült a lakás. Az épület sajátos stílusához igyekeztem igazodni, de csupán az ésszerű keretek között. Az ajtók és az ablakok, vagy a fűtőtesttakarások jellege természetesen adott volt, a belsőépítészek ajánlataiból pedig többféle lehetőség közül választottam ki a számomra leginkább megfelelőt. Ami a berendezést illeti, nem akartam telezsúfolni a szobákat, és nem akartam modern berendezést sem. Inkább azt kedvelem, ha a régi és az új bútorok keverednek egymással. Ahol a berendezés teljesen modern, ott általában nem érzem otthonosan magam, még akkor sem, ha egy-egy darabot kimondottan szépnek találok. – De itt nem látok modern bútorokat – szúrom közbe. – Mert még nincs teljesen berendezve a lakás – válaszol a tulajdonos. – Sok minden még átmenetinek számít. Legelőször azonban a szőnyegeket szeretném kicserélni, kisebb méretű, keleti szőnyegekre. Aztán az íróasztalt szándékozom lecserélni, helyébe egy nagyobb, modernebb asztalt vennék. Még hiányoznak könyvespolcok, egy-egy asztal, és a képek, amelyek azonban majd csak akkor következnek, ha már a bútorok a helyükön vannak. De leginkább a személyes tárgyak, az apróságok hiányoznak, amelyek lassan, fokozatosan gyűlnek össze, és amelyek fontosak ahhoz, hogy jól érezzem magam. A századforduló elején épült házhoz illő átépítést és a belsőépítészeti munkákat két építész, Göbölyös Kristóf és Kovács Csaba tervezte. A tulajdonoson kívül nekik köszönhető az az atmoszféra, amelyet minden helyiségben érezni, és amely ha nem is pontosan az előző századforduló, de az azt követő korszakok építkezéseinek jellegét tükrözi: a nyílászárók, a burkolatok, az igen egyszerű stukkódíszek, a beépített elemek és azok finom tagozatai is. Az ő terveik alapján gyártották újra az összes ajtót és ablakot – amelyek az eredetieknek kissé egyszerűsített változatai – és ők készítették a bútorozási tervet is, amely a főbb bútorok elhelyezésének koncepcióját határozta meg. Ők tervezték a lakás összes beépített bútorát, így a dolgozószoba falát takaró könyvespolcot és a faborítású kandallót is, amely angol mintakönyv alapján, egyedi tervek szerint született. A tulajdonossal közösen alakították ki azt az irányt, amely aztán a mobil bútorok kiválasztását is megkönnyítette, és lehetővé tette, hogy végül valóban „testre szabott”, a házhoz és a lakóhoz egyaránt illő otthon szülessen.
