Földvári Zsófi az a lány, akiről nem lehet eldönteni, hogy hány éves, hogy angyali krampusz, vagy huncut angyalka, hogy inkább a bulvárban robogó újságíró, vagy a színpadon dübörgő táncoslány. Zsófi ugyanis huszonévesnek néz ki, holott átlépte a harmincat, nagy, csengő-bongó életet él, s közben a keleti filozófiák öblítik át a lelkét.
Hát ilyen Földvári Zsófi. Meg valószínűleg még ilyenebb, amit én csak azért nem tudhatok, mert életemben kétszer találkoztam vele. Először Lang Györgyinél: berobogott, hozott valami kaját, vagy nem is hozott, csak felfalta Györgyiét, aztán dumcsizott kicsit, majd zúgott tovább. Györgyi meg azt mondta: na látod, az ő lakása igazán bolondos. Mi meg szeretjük az olyat, így hát másodszor is találkoztunk. – Egy idős nénitől vásároltam meg öt évvel ezelőtt a lakást – kezdi a mesét Zsófi. – Igazából nem volt annyi pénzem, amennyiért meghirdette, de Lang Györgyi erőszakoskodott, hogy nézzem meg, mert jó helyen, a belvárosban van. Ahogy beléptem az ajtón, rendkívül jó érzés töltötte el a lelkemet: az egésznek nagyon pozitív kisugárzása volt, annak ellenére, hogy a néni csupa öreg bútorral rendezte be. – A méreteket nézve, gondolom, nem is annyira berendezte, mint inkább telezsúfolta, hiszen nem valószínű, hogy a néni is galériára mászkált volna. – Így is van. Őszintén bevallottam neki, nagyon tetszik a lakása, de ne élje bele magát, hogy megveszem, mert nincs elég pénzem. Amire azt felelte: neki fontos, hogy olyasvalaki költözzön ide, aki ugyanúgy szereti a helyet, mint ő, és kapásból engedett félmilliót. Ezen felbuzdulva azonnal telefonáltam a szüleimnek, hogy segítség, mert ez a lakás pont rám vár, és ők természetesen mellém álltak, hozzásegítettek életem első, saját nevemen lévő lakásához. – Amit aztán kisvártatva kékre varázsoltál. Tudod, hogy ez a nyitottság és a kíváncsiság színe? – Nem tudtam, de imádom a kéket. Amikor megálmodtam, milyen legyen ez a kis lakás, arra gondoltam: a legfontosabb, hogy ha reggel kinyitom a szemem, felülök, és körülnézek, akkor harmónia vegyen körül. Megnyugtató, mégis vidám hangulat. Így jött a kék, majd pedig a galéria oszlopain a fehér. A falra viszont már hidegnek éreztem volna a fehéret, ezért harmadik színnek a halványsárgát választottam. Általában is igyekeztem mozgalmas színekkel és formákkal körülvenni magam, mert azt akartam, hogy minden olyan legyen, amilyen én: sokféle, nem egyhangú, és mindig azt az érzést keltse, hogy soha nem áll le, mindig mozdul tovább. -Visszatérve a galériára: a mester címét biztosan kérni fogják az olvasók. – Azt nem szakember építette. Akkoriban még táncoltam, és egyszer meghívtam magamhoz a Pa-Dö-Dö hangmérnökét és fénytechnikusát. A Combi és Kenyér becenévre hallgató srácok egyszer csak azt mondták: tudunk ám galériát építeni. Akarsz? Persze. Semmilyen instrukciót nem adtam, rájuk hagytam: oldják meg. Csak amikor kész lett, akkor láttam, milyen gyönyörű. Ahogyan az is gyönyörű volt, hogy ajándékba, az anyag áráért csinálták meg, saját maguknak nem kértek egy fillért sem. – Kínodban, a helyszűke miatt építtettél galériát, vagy mert szereted? – Nagyon hangulatosnak, megkockáztatom, erotikusnak találom ezt a finom kis zugot. Ugyanakkor persze a kényelem vágya is vezérelt: minthogy nagy társasági életet élek, arra gondoltam, kell egy szeparált rész, ahol nem muszáj mindig beágyaznom. – Úgy tudom, a konyhaajtó vidám üvegfestménye is baráti ajándék. – Nemcsak ajándék, meglepetés is, hiszen akkor készült, amikor én a Balatonon voltam. Györgyinek kulcsa van hozzám, úgyhogy feljött a Lakáskultúrában egyszer már Pistiként híressé tett, táncosnak és üvegfestőnek egyaránt remek fiúval, és mire hazaértem, jól megleptek vele. Ez a kép olyan nekem, mint egy ház falán az emléktábla, hogy „Itt élt és dolgozott Földvári Zsófi”: megörökíti és összefoglalja, ki vagyok, hol lakom, hogy kerültem ide, és milyen itt a hangulatom; szóval egy kis történet mesél el rólam. Arra csak utólag jöttem rá, milyen szép dísz is. – Ha jól sejtem, a horizonton – ami fölött a Nap és a Hold egyszerre süt, és persze eső is hullik a lila felhőből -, a Bank utca 4 . számú ház kéményén anyamadárként trónoló elefánt Lang Györgyi lehet, az éppen arra röppenő másik pedig Falusi Mariann. Te meg nyilván az vagy, aki vidám kötéltáncosként libeg át az életen. Akárcsak a parkettádon: mintha csak vízen járnál. Tényleg, hogyan lett kék a parketta és a konyha? – A régi padlóról úgy éreztem, hogy a barnaságától olyan, mint egy kút, amely sötét tölcsérként húz lefelé. A kék viszont tényleg olyan, mint egy víztükör. A harmóniát kerestem ebben a színben, azt akartam, hogy fusson fel a galériára, és áramoljon körbe a szobában. Ami a konyhát illeti, azzal egyetlen célom volt: hogy nekem tessen. Elbattyogtam az IKEA-ba, megláttam ezt a kék bútort, ami nekem a hetvenes éveket idézte, mégis modernnek, fiatalosnak tetszett, és azt gondoltam, fehér csempével és kék fugával elég jól fog kinézni. Be kell vallanom neked, igazából semmi tudatos nincs ebben a lakásban, egyszerűen csak a saját ízlésem van benne. Ami ilyen.
