Műteremlakásuk fölújításakor Mihály Gábor szobrászművész és festményrestaurátor felesége, Gregus Ilona a ház bejárata előtti szőlőlugastól búcsút vettek. Hálátlanság volt ez a dúsan termő, finom mustot adó, öreg szőlőtőkével szemben, de szükségesnek látszott a kihasználhatatlan, nyitott lugast úgymond lakhatóvá tenni, a ház alapterületét növelendő.
Hamarosan kiderült, hogy a 15 m2-nyi alapterületen remek műtermet rendezhetnek be Ilona számára, amelyet Gábor megtervezett és a kivitelezését is ő végezte. Vas zártszelvények összehegesztésével készült a stabil tartószerkezet, amelyet teljes egészében üveggel borítottak. A tetején a terhelést jól viselő úgynevezett drótüveget, az oldalán pedig hőszigetelő üveget alkalmaztak. S minthogy a forró, nyári hónapokban az üvegfelület megsokszorozza a meleget, ennek kivédésére a legtermészetesebb megoldást választották: repkénnyel futtatták be, amellyel egyúttal palástolták is az “üvegkalitkát”. A megoldás kézen fekvő volt, hiszen a ház falát sok éve ültetett, karvastagságú repkény borítja, s csak néhány 6-8 méteres ágat kellett a kalitka tetejére “terelni”, amelyek mintegy rácsorognak az üvegépítmény tetejéről az oldalára. A kúszónövény sűrűn növő levelei mint apró ernyőcskék egymásra borulnak, megvédve kapaszkodó indájukat az erős napsugárzástól és egyúttal a felületet is, amin kúsznak. A kánikulában védelmet nyújtó repkény, miután elhullajtotta színpompás őszi köntösét, tavaszig szabad utat enged a lélekmelegítő napfénynek. Ilona nem cserélné el semmiért sem varázsos fényű műtermét, mert mint mondta, nem csak festésre kitűnő, hanem az eredeti művekkel való összehasonlításban is nélkülözhetetlenek a különböző fényeffektusok. Újabban itt is pihen, minthogy a gyerekkorát juttatja eszébe, amikor a kert fái közé feszített hintaágyon álomba ringatta magát.
