Aki már látott lakótelepi konyhát, valószínÛleg egyet ért velünk abban, hogy az itt bemutatott nem is hasonlít rá. A ház asszonya azonban úgy ítélte, neki több kell egy mosogatótálnál, tÛzhelynél és szekrénynél, elhatározta tehát,hogy a keskeny konyha túloldalára is bútort épít.
A 180 x 230 cm-es helyiségben “gyárilag” csak az egyik oldalon állt konyhabútor, a másikon 30 cm mély tároló szekrény futott végig. S bár az ötlet illuzórikusnak tÛnt, vendéglátónk azonban nem tÛri a korlátokat, és nem ismer lehetetlent: két hónapig sakkozott centirÕl centire a térrel, s a játszma végére megszületett a megoldás. És ezzel együtt annak a lehetÕsége is, hogy négy(!) olyan plusz funkciót telepítsen be a minikonyhába, amelyek együttesen csak normál méretÛ terekben fordulnak elÕ. El kellett férnie egy sütÕnek, egy óriási mikrónak, egy mosogatógépnek és egy beépített fritÕznek. Ráadásul vendéglátónknak még kikötései is voltak: a sütÕnek kéz- a mikrónak szemmagasságba kell kerülnie. Természetesen így is lett. S hogy ne legyen olyan “üres” a konyha, körülbelül háromszor annyi tárgyat tett bele, mint amennyi elvben elfér. Az utóbbi tény a mediterrán kultúrák iránti vonzódásából ered, ahogyan az is, hogy a pici konyhát – minden elméletnek ellentmondva – buja mintázatú, spanyol csempével burkolta. S nemcsak a fal, hanem a munkapult is csempeborítást kapott, mégpedig igen élénk színÛt. ÖtletétÕl mindenkinek égnek állt a haja, barátok és szakértÕk egyaránt azt mondták: a csempe sérülékeny, elpattan, kicsorbul, nem bírja a meleget, de ha mégis bírná, a fugái akkor is ki peregnének. Nem így lett: három éve kiválóan szolgál. S aztán van itt még éjjeli lámpa, virágcsokor, váza, szobor valamint számos csinos csecsebecse. Amikor ezekrÕl kérdeztük, a legnagyobb természetességgel kaptuk a választ: “A konyha számomra nem mellékhelyiség, hanem az otthonom része”. Milyen szép, megfontolandó gondolat.
