A terek alakításában és a berendezésben egyaránt rendkívül ötletdús, praktikus, egyúttal látványos megoldásokat alkalmaz Weiner Judit belsőépítész, eddig bemutatott munkái mind erről tanúskodnak. A sajátjában pedig különösen érvényes ez a megállapítás.
– Miért döntöttél a romantikus, panorámás, csöndes, zöld környezetű, budai tetőtéri lakásod helyett egy belvárosi, zajos, „kőrengeteg” közepén álló mellett? – Mert túl csöndes volt. Este hat-hét óra után megállt az élet, mintha kihalt volna a város, miközben én mindig is szerettem a nyüzsgő környezetet, ahol percenként zajlanak az események a nap 24 órájában. Nagy a jövés-menés, és még éjfélkor is sétálnak az utcán vagy üldögélnek a kávézók, éttermek teraszán, viszonylag kevés a gépjármű, ettől még családiasabb a hangulat. Az uruguayi vőm szerint ez tiszta „barrio”, ami a főváros, Montevideo külső, kicsit kopott kerületeit jelenti, s ahol az utcán élnek az emberek, mindenki mindenkit ismer, mint egy nagy családban. Ez a környék valóban ilyen. Nem véletlen, hogy úgy érzem, ezt a lakást nekem találták ki. – Gondolom, inkább te találtad ki ezt a különleges atmoszférát, amely minden négyzetméterét jellemzi. – Az 1800-as években épült, klasszikus gangos ház önmagában véve is egy csoda a belső udvarával. Már ebbe beleszerettem, mielőtt magát a lakást is láttam volna, amely – mint kiderült – remek adottságú. A funkciókat lényegében alig változtattam meg, csak az étkező fölötti galériát és a konyhát az étkezőtől elválasztó falat bontottam le, s az így „fellélegzett” teret felosztottam a szeparált fürdőszoba és az egy térbe került előszoba-konyha-étkező-nappali között. Az utóbbiba eleve széles átjáró vezetett az étkezőből, s ezt meg is tartottam. Így aztán a lakásba lépve egyetlen nagy tér fogad, s a szem meg sem áll az utcára nyíló franciaerkélyekig, amelyek eredetileg ablakok voltak. – Hogyan és miért lett az ablakokból franciaerkély? – A majdnem a teljes, 420 cm-es belmagasságot átfogó, szokatlanul nagyméretű, gyönyörű, eredeti ablakok kilincse szinte elérhetetlen magasságban volt, hogy kinyithassam őket. S mivel a 72 négyzetméteres alapterületből nem szívesen vettem volna el helyet nagyobb gardróbnak, tárolónak, ezért saját „pincét” építettem a nappaliban. Az ablakpárkányig, mintegy 80 cm magasságig emeltem meg a padlót, így lett az ablakból franciaerkély, s egyúttal a nappaliban „pince”. A dobogó alatt, azaz a „pincében” pedig remek tároló, amelybe a járófelületen kialakított, felnyitható tetejű lejárókon közlekedem. Összesen hatot helyeztem el egyenlő távolságban egymástól, hogy az itt raktározott holmik jobban áttekinthetők, elérhetők legyenek. A 80 cm magas dobogóra három lépcsőfok vezet épp a nappalit az étkezővel összekötő átjáróban, egyúttal kissé szeparálva is a két funkciót egymástól.
– A fürdőszoba nálad valóságos térelemmé avanzsált, ahogyan kitölti a sarkot üvegtégla-berakásos, ívelt falával. – Szeretem az íves kialakítással elkerített funkciókat. Jobban vezeti a szemet a tér felé, és nem vesz le fölösleges sarkot a hasznos területből. Persze ha az elrendezés engedi. Korábban ezt a módszert többnyire a hálószoba nappaliból történő szeparálására használtam. Gondoltam, ha a hálószobánál bevált, akkor a fürdő elkerítésére is alkalmas. Az a lényeg, hogy a funkció ne menjen a látvány rovására, ezért építettem üvegtéglákat a falba, amelyek önmagukban is, ám a belső világítással még inkább izgalmassá teszik az egyterű enteriőrt. Tervezem, hogy a belmagasságot felező „fürdődoboz” tetejét galériaként hasznosítom, épp elférne rajta egy hálószoba a mindenkori vendégnek. – Mi a helyzet a te hálószobáddal? – A lakás egyetlen, közvetlenül a bejárat melletti, udvarra néző szobáját neveztem ki hálónak és dolgozónak. A 420 cm-es belmagasságnak köszönhetően a szobát galériával feleztem, amelyen egyetlen matraccal és olvasólámpával rendeztem be a hálót, ahova gipszkartonból épített lépcsőn jutok föl. A galéria alatti teret gardróbszekrénnyel hasznosítottam, s az ablak előtt pedig bőven jutott hely a beépített dolgozónak is. – Az extravagáns téralakítással összefüggésben beszéljünk a berendezésről is, mivel az egyik következik a másikból. – Eleve nem vagyok a túlbútorozott terek híve, s ebben a lakásban meg különösen ügyelnem kellett erre. Annál is inkább, mert ha a franciaerkély környékén és a „pince” fölött sok és magas bútorral rendezkedem be, elveszem a kellemes térérzetet, ugyanez a helyzet az étkezővel is, ahol a két, picassós nőfigurát mutató szék háttámlája a legmagasabb. A konyhabútor saját tervezésű, és az IKEA-ból beszerzett elemekből állítottam össze. Az egyhangú szürke-fehér jellegét oldja, hogy OSB-lapból készített és napsárgára festett átadópulttal zártam le a terét, illetve ebből készült az alsó és a felső konyhaszekrénysor közti falfelület borítása is a hagyományos kerámiaburkolat helyett. – A világítás is „Weiner Judit-os”. Azaz egyszerű, szellemes, mutatós és praktikus. – Egy-egy érdekes, szép formájú égő megmozgatja a fantáziámat és arra késztet, hogy különféle dekorokat vagy szokatlan függesztést alkalmazzak. A nappali csillárja például úgy született, hogy a kör alakú neoncsövet háromszög formára szabott üveglappal koronáztam meg. Az étkezőbeli hidegfényű Globolux égőre pedig egy régi olvasólámpa napsárga buráját illesztettem. A konyhában a szükségből erényt kovácsolva oldottam meg a világítást. Ugyanis a mennyezet helyett csak az oldalfalon volt úgynevezett kiállás a lámpakötéshez. Így aztán innen lógattam be a konyha terébe a három Globolux izzót – a mennyezetbe erősített kampókról, hosszú vezetéken az átadópult fölé -, s máris remek, egyedi világításom lett itt is. Általában csak akkor vásárolok bármilyen funkciójú, kész lakberendezési terméket, tárgyat, ha az ötletekből végképp kifogytam. S ez nem csak a lámpákra érvényes.
