Furcsa párbeszédre figyeltem fel a minap egy ezotériával foglalkozó boltban. Egy hölgy sorra kérdezte, mi mire való: „mit csinál” az elefánt, mit a kristálygömb, a mandala, a zsákos Buddha, a piros fonalakra fűzött kínai pénzérmék sora. Az eladó, mintha csak receptből olvasná, úgy sorolta: ez szerencsét, az jó párkapcsolatot, amaz gazdagságot, emez egészséget hoz a családba.
Legfeljebb annyit érezni: jó itt. Fiatal osztrák házigazdánk már tizenhárom éve él Budapesten. Miután elege lett a bérelt lakásokból, saját otthon megteremtésére szánta el magát, s ettől kezdve hol kisebb, hol nagyobb elánnal kutatott megfelelő lakás után. Egészen addig, amíg belefáradt a keresésbe. Amikor aztán néhány hónap szünetet követően ismét fellapozta az újságot, az első hirdetés, amelyen megakadt a szeme, ezt a tetőteret kínálta. Ennyit a „véletlenekről”. Mindez négy éve történt. Christian – mert így hívják vendéglátónkat – akkor csak kisebb változtatásokat tett új otthonán; a komolyakra már a fengsuinak elkötelezett Jenei Hilda lakberendező segítségével kerített sort. – Én eddig úgy láttam a fengsuit – fordulok Hildához -, hogy a háziasszony vesz egy csokor szépen csomózott, piros fonalat, fölakasztja „valahová”, alá tesz egy pénzzel teli tálkát, aztán: jöjjön a gazdagság! – Egy lakberendező számára mást jelent a fengsui. Nekem például egyebek mellett azt, hogy a lakó születési dátuma alapján számolom ki, hogy az otthona mely területein jó tartózkodnia. Vagy hogy – szintén a horoszkópja alapján – meghatározom az őt tápláló színeket. Ebben a lakásban is ezekből indult ki a koncepció. – Mi van akkor, ha egy lakás adottságai mást engednek, mint amit a lakó horoszkópja diktál? Akkor Christiannak, mondjuk, a fürdőszobában kellene laknia? – A fengsui nem diktál, csak segít. Nekem pedig az a dolgom, hogy megtaláljam a legjobb megoldást. Van egy feladat, és vannak lehetőségek; ezek közül kell kiválasztanom a legjobbat. Nyilván azt, amelyik azon a helyen a lehető legjobb a tulajdonos számára. Például: itt sok a gerenda. A fengsui viszont a gömbölyded formákat részesíti előnyben az élekkel szemben. A gerendákat nem vághattam ki, de az élüket lekerekíthettem, és a gerendaközökbe lágyító fényforrásokat szereltethettem. Ez csak két apró példa. A fengsuinak egyébként sok olyan eleme van, amit az el nem kötelezett szakemberek is ösztönösen alkalmaznak: végignézik a vízereket, a földsugárzást, és levédik tőlük a fontosabb pontokat, az ágyat, az íróasztalt. – De hogy jön ide az asztrológia? – Az egész rendszer neve: tao. Ebbe beletartozik az asztrológia, a fengsui, a természetközeli életmód és sok más egyéb. Akkoriban, amikor Christiannál dolgoztam, még roppant keveset tudtam a fengsui asztrológiáról, úgyhogy csak egészen pici szeletkéjét alkalmaztam. De amit addig megtanultam, azt mindent beleépítettem. Ma is folyamatosan tanulok, és a meglévő ismereteimhez mindig hozzáteszem az újonnan tanultakat. – Mik voltak a lakás különleges „ajándékai”, és mik a nehézségei? – A legnagyobb gondot a már említett gerendák okozták, az „ajándékokat” pedig maga a tetőtér adta. Ilyen ajándék például a fényviszonyok kellemes alakulása a hálószobában és a konyhában. Nehézséget jelentett viszont, és némiképp jelent ma is, hogy a nappaliban kevés a fény. Pedig óriási köröket futottunk a hivataloknál, hogy új ablakokat vághassunk, de csak a meglévők néhány centis növelését sikerült elérnünk. A kihívások között volt a nappali és az étkező közötti, gerendára épült dobogó, amit Christian, érthető okból, meg akart szüntetni. A döntéshez nem volt elég a fengsui: statikust kellett hívnunk. – Mik voltak Christian további kívánságai? – Csak három kívánságom volt, mint a mesében – mosolyog a házigazda -: a sötétbarnára mázolt gerendák lecsiszolása, az étkező dobogójának megszüntetése, és egy olyan ülőgarnitúra kialakítása, amivel szinte körbe tudjuk ülni a nappalit, és amire alkalom adtán le is tudunk dőlni. Így született meg a fal mellett körbefutó, épített padka, amire aztán kényelmes párnák kerültek. – Gondolom, a gerendák köze egyben rakodó is.
44205-2445-cikk1-d00002E12f7ba844ea24b.jpg
– Ez is Christian ötlete volt – veszi vissza a szót Hilda. – Én, ha lehet, kerülöm az energiaáramlást megfogó, ágy alatti rakodótereket. Azok fölött ugyanis kevésbé nyugodt az álom. Persze, ha Christian időnként megmozgatja a benne lévő tárgyakat, akkor rendben van a dolog. Ez azért fontos, mert a fengsui az épületeket az emberi testhez hasonlítja. Sokan talán ezt valami keleti furcsaságnak tartják, pedig az ősi magyar építészeti kultúra is hasonló gyökerű. Gondoljunk csak az olyan fogalmakra, mint a tetőgerinc, a lábazat, a szemöldök, a kontyolt tető; ezek a „testrészek” mind benne vannak az épületben. S ha már a lakást az emberi testhez hasonlítjuk, akkor a nem használt tárolók olyanok, mint a pangó szervek. Akiben ilyenek vannak, az nem egészséges. S mert nemcsak mi hatunk a környezetünkre, hanem az is ránk, érdemes folyamatosan használt, mozgatott, „élő” miliőt kialakítani magunk körül. – Ehhez az „élő” miliőhöz tartoznak a mobil zsákfotelek is? – Úgy van. Ebbe a lakásba nem lehet betervezni egy kanapét két fotellel, ide csak az kerülhetett be, ami ide vágyott. Ami szembe jött velünk. Christiannal gyakran portyáztunk a városban, és mindig láttunk valamit, ami újabb motivációt adott, ami tovább lendített bennünket. A fotelekkel is ez volt a helyzet: akkoriban az IKEA hasonlókat árusított, csak éppen gyerekváltozatban. Azt gondoltuk: nagyban ez éppen jó lenne ide. Megkerestük a hungarocellgolyó-gyártót, a kárpitosunk a szakmai tudását adta az ötletünkhöz, így születtek meg a sajátságos „fotelek”. Ma már kaphatók hasonlóak, de ezeket mi hoztuk létre. – A textileket sokáig kerestük, sehol nem találtunk nekem tetszőket – kapcsolódik be a beszélgetésbe Christian. – Aztán Hilda révén egy Dekor Classic nevű üzletben megtaláltuk a szép textúrájú, nyers, természetes vásznat, az addig valójában nem keresett, de általam nagyon kedvelt elefántos mintát, s akkor minden eldőlt. Attól kezdve már ezek mellé kerestük a színeket: a zöldet, pirosat, sárgát, mind ugyanabból a vászonanyagból, csak éppen egyszínűben. – Az volt az érdekes – csillan fel Hilda szeme -, hogy három textilt raktam le Christian elé. Az egyiket gondolatban kiválasztottam, és ő is pont arra mutatott rá: ez az. Sok minden született meg hasonló módon: közös intuíció alapján. Szép, harmonikus volt ez a közös keresés, amiben soha nem erőltettem és nem zártam ki semmit, miközben mindvégig az volt az érzésem, hogy sokat tanulok Christiantól. Az elefántok például tudásszimbólumok, s mint ilyeneknek, másutt lenne a helyük, hiszen a nappalinak semmi köze az önművelés, a tudás területéhez. De mert Christian szereti őket, hát odakerültek. Végül is semmi sem lehet fontosabb, mint hogy aki benne él, az szeresse az otthonát.
