Hatalmas gesztenyefák árnyékában állnak a századforduló elején épült házak, amelyek harmonikus arányaikkal, szép vonalú ablakaikkal, finom díszeikkel, Budapest egyik elegáns negyedét alapozták meg.
Az eredetileg nagyméretű lakásokat, akárcsak másutt, itt is még évtizedekkel ezelőtt földarabolták, és ami megmaradt, az ritkán nevezhető egységes, jól lakható otthonnak.
Ez a lakás azonban kivétel, hiszen óriási két lakószobája mellett világos konyhát, tágas, járható gardróbot, és meghitt fürdőszobát tudtak kialakítani benne lakói. De nem csupán a világos, átlátható alaprajz, hanem a megőrzött polgári miliő is olyan erénye, mellyel csak ritkán találkozunk. A fiatal házaspár a belvárosból költözött ide, mégpedig azzal az elképzeléssel, hogy a szép környezetben a nagyméretű, 100 négyzetméteres alapterületen, egy harmadik szobának is jut majd hely. Bele is vágtak az átalakításba, az óvatos kivitelező azonban nem javasolta a kért átalakítást, mert úgy látta, a régi házat túlságosan megterhelheti egy jelentősebb változtatás. Így aztán megmaradt a két gyönyörű szoba, a mellékhelyiségek kialakításához pedig új terv kellett.
A lakástulajdonosok egy barátjukat Wydler Walter, Svájcban élő magyar építészt kérték meg, hogy elképzeléseik alapján készítse el azt a tervet, amely a lakás jellegéhez és jelenlegi életvitelükhöz tökéletesen igazodik. A bejáratnál induló, korábbi kis, sötét folyosó, a konyha és a fürdő falait jórészt lebontották, az így nyert térbe tágas, levegős konyha, és a vendégmosdó költözött. A hálóból megközelíthető a fürdőszoba, előtte pedig – még a háló részeként – az U-alakban, egészen a mennyezetig beépített gardrób nyílik, melynek köszönhetően a lakásban nem látni ruhásszekrényt, vagy „limlomot”, a gardrób szekrényeibe ugyanis minden belefér.
A nappaliban a feleséggel kettesben beszélgetünk, elsősorban természetesen az átépítésről, a férj és feleség munkamegosztásáról. – Ez a két, hatalmas szoba olyan egységet alkotott, amelyhez nem tudtunk, de nem is akartunk hozzányúlni – meséli a feleség. – Amikor kiderült, hogy nem lesz három szoba, és a nappalit, hálót határoló falak kivételével jóformán teljesen kitisztult a lakás egyik fele, akkor Walter segített a tervezésben, és olyan beosztást találtunk ki , amely leginkább megfelelt az igényeinknek, és amely végül meg is valósult. -Milyen volt a munkamegosztás? Ki választotta a színeket, burkolatokat? – kérdezem.
– Férjemnek jó ízlése van, és talán ő is a kreatívabb kettőnk közül, így ő döntött a lakás színeiről, a fürdő- szoba burkolatának árnyalatáról. Egyébként esztétikai kérdésekben igyekszünk konszenzusra jutni – legtöbbször sikerrel. Többnyire én vállaltam a szervezési és egyéb, általában férfiasnak tartott felada- tokat, én szerveztem meg például az anyagbeszerzést, és jártam utána, mit, hol lehet kapni, tárgyaltam a vállalkozóval, a mesterekkel, és rendszeresen megnéztem, hogyan halad az építkezés, azaz én irányítottam az egész átépítést. – Minden szoba ragyogóan világos, és csak kevés bútort látni, melyek szinte lebegnek a térben – jegyzem meg. – Talán ez adja a lakás különösen visszafogott, mégis elegáns atmoszféráját. A berendezés is a férj feladata volt?
– Nem, valójában mindent közösen csináltunk. Alapelvnek számított, hogy lehetőleg ne zsúfoljuk túl a lakást bútorokkal és amennyire megoldható, a meglévő bútorainkat használjuk fel. A bútorok többsége az előző lakásból való, inkább „csak” el kellett helyeznünk őket, egyedül a nagy ebédlőasztalt vettük ide, és hozzá a fehér huzatos székeket. A világos szín a kanapé huzatával és az ágytakaróval már adott volt, ehhez alkalmazkodtunk az asztallal és a székekkel is. Sokat segített férjem édesanyja, is, aki kiváló érzékkel, szakszerűen maga hozott rendbe néhány régebbi bútordarabot. Egyébként azt szerettük volna, ha az új otthonunk egy kicsit az előző lakásunkra is emlékeztet, ahol ugyancsak nagy belmagasságú, egybefüggő, nagy tér fogadott, és persze nagyrészt ugyanezek a bútorok álltak. Azt akartuk, hogy amikor belépünk majd ide, hasonlóan meleg és barátságos hangulat fogadjon – ugyanúgy, mint eddig.