Lapunk rendszeres olvasói bizonyára emlékeznek arra a riportunkra, amelyben egy belvárosi bérház udvarán kialakított kertet mutattunk be. Létrehozója régóta áhítozott a vidéki életre, s mivel azóta teljesült az álma, így most körbevezethetjük olvasóinkat abban a birodalomban, melyet egy falusi portán hozott létre.
45341-3694-77-d00003092d4037a0b65d4.jpg
– Sajnos, tavaly nagy volt a szárazság, az elültetett virágpalántáim rendre kidőltek – mondja vendéglátónk, István. – Ezért úgy döntöttem, hogy olyan növényeket telepítek a kertbe, amelyek szárazságtűrők, de azért dúsak egészen a nyár végéig. Emlékeztem a gyerekkorombeli, falusi kertekre, amelyeknek megtűrt „dísze” volt valami tujaformát idéző bokor, amit kiszárítottak, aztán seprőt kötöttek belőle, hogy a gazdasági udvart meg az utcát rendbe tegyék vele. Nem is nevezték ezt a növényt élő állapotában sem másként, mint söprő, amelyet, ha egyszer valaki elvetett, akkor a szétszóródott ezernyi magocskából a következő évben kéretlenül is nőtt az utánpótlás.
45339-3692-76-1-d00003093e77479a248f1.jpg
Nekem mindig is tetszett üde, zöld színe és akár egy méternél is magasabb, a parányi levelekből összeálló „lombja” miatt. Szóval, az idén ezzel vetettem be a virágos kertemet, s láthatóan jól is érzik magukat. Igazi virágokat pedig inkább cserepekbe, régi zománcos edényekbe ültettem, így könnyebben locsolhatók, s a szárazság ellen is jobban megvédhetők.
