Egy-egy építészeti értéket képviselő, újépítésű ház láttán gyorsan kiderül, hogy nem elegendő a tervező szakember istenadta tehetsége. Ha ez nem párosul a megrendelő esztétikai érzékenységével, vagy legalábbis be- és elfogadó képességével, a várt eredmény elmarad.
Kis túlzással, talán még a tervezésnél is nehezebb dolog számomra a saját tervezésű házaimról írni, vagy beszélni. Arról, amit a tervező sokszor magának sem tud egzakt módon megfogalmazni. Csak érzi, hogy valamiért ezt és így kell csinálnia. A konkrét épület részletes ismertetése helyett és mellett inkább keletkezésének fontosabb állomásairól szeretnék beszámolni.
Az építész szándéka, elképzelései, lelkesedése, és ha van, tehetsége fabatkát sem ér, ha nincs mellette a szerencse és az a mecenatúra, amelyik finanszírozza, és három dimenzióba ülteti át a papírra vetett gondolatokat. S ha ez a támogató ráadásul még lojális és érzékeny is az értékekre, fogékony a szépre, akkor a tervező jóleső érzéssel dőlhet hátra, mondván, ez az, amikor mindenki jól jár. A tervező, a megbízó és talán -a szerénytelenség vádját is felvállalva – a tágabb közösség is. Abban is szerencsésnek vallhatom magam, hogy a legutolsó olyan időszakban találkoztam a megbízóval, amikor még ez az épület a jelen formájában készülhetett el. Mert a legújabb kerületi építési előírásokat ismerve meg sem épülhetett volna.
A 90-es évek végén hozott össze a jó sorsom a krisztusi korban lévő, érzékeny és fölöttébb szimpatikus testvérpárral, akik a közösen vásárolt, nagy alapterületű, hegyoldali telkükre egy-egy, különálló házat szerettek volna építeni. Hamarosan kiderült, hogy nagyon is egy húron pendülünk a lakóházak mikéntjét illetően.
Az általuk megfogalmazott igény azért is volt szimpatikus és szívemhez közelálló, mert ugyanarról beszéltek, amit én is vallok, mint aki anno az egyetemen a modern építészet emlőin nevelkedett. Nevezzük nevén a gyermeket, a modern építészet elsősorban a Bauhaust jelenti, amelynek a megítélése az utóbbi évtizedekben sem a szakmában, sem a laikus gondolkodók körében nem mondható igazán pozitívnak. Tegyük hozzá, néha joggal. Úgy vélem, az a feladatunk, hogy ezt a rossz szájízt megszüntetve vissza kell szerezni a Bauhaus elveszített hitelét, becsületét. S most lám, adódott a lehetőség, hogy tegyek ennek ügyéért! A tervek közel egy időben készültek a két, egymás alatti telekre. Nem véletlen, hogy „ikreknek”, – persze kétpetéjűeknek – tartom a két házat. A most bemutatott épület az alsó telket foglalja el. Ha szóba kerülnek az épületek, mindig azt mondom, hogy a tervezés során két gyönyörű elegáns, hófehérbe öltözött, kissé decens hölgyet képzeltem el, akik diszkrét öntudattal állnak az erdőben. A végeredmény talán életszerűbb lett az álomnál. A fenti ház, a hasonlatnál maradva, kissé markánsabbra, így inkább úrnak sikeredett.
A ház – a telek lejtése miatt – teljes szinteltolással háromszintes lett. Ennek megfelelően a bejárati vezérszint a középre került. Az alaprajz haránt irányú tengelyét egy ívesen záródó „öv” köti össze, amely a lépcsőt, a közlekedőket és a könyvtárat foglalja magába. A völgy felé nagy üvegfelületekkel megnyíló helyiségek előtt szinte mindenhol erkélyeket alakítottunk ki. Ezeken állva úgy érezzük, mintha a fák között-fölött lebegnénk.
Az építménymagasságnak megfelelve a felső szintet „visszahúztuk”, s ennek következtében olyan tetőteraszok keletkeztek, amelyek szépen és mértéktartóan megvilágíthatók. Így az épület kontúrja az esti órákban is izgalmas látványt nyújt.
A ház karakterét erősítendő a homlokzati falfelületeknél kizárólag a fehér szín jöhetett szóba. S hogy az épület külső megjelenése és a belső kialakítása harmonikus egységben áll egymással, abban Kalmár Anita belsőépítész szerzett elévülhetetlen érdemeket. Tudjuk, hogy minden terv annyit ér, amennyi és ahogy megvalósul belőle. Építészi tevékenységünk „fokmérője” gyakran, hogy a kompromisszumkötési képességünk hány százalékos. Adott esetben is jócskán beleszólt a terv megvalósításába néhány dolog, mint például a telek adottsága, a viszonylag rossz tájolás, a nagyszögű lejtés, a túlzottan sok fa, az idegeket és a keresztrejtvényfejtő képességünket próbára tevő – sok esetben túlságosan szigorú – építési előírásoknak való megfelelés. A mindezek után született produktum az, amit szembesíteni kellett szakmai lelkiismeretünkkel. Néhány év távlatából nézve is azt mondom, soha rosszabbat! Azt sem bánnám, ha húsz év múlva is jónak ítélném és ítélné meg a (szakmai) közvélemény ezt a kétpetéjű ikerpárt, illetve a fák között álldogáló, hófehér ruhás, elegáns hölgyet. Fülöp Gyula
1979-ben diplomázott a BME Építészmérnöki Karán Munkahelyek: 1979-től BME Lakóépület-tervezési Tanszék 1981 – Helsinki: Olli Parviainen irodája Vezető tervezői minősítés: 2002 Néhány munkája: 1989 – Magyar Posta Anyag és Értékcikk irodái 1990 – Panasonic szervizépület, Budapest, XI kerület 1992 – Mezőbank-bankfiók, Budapest, V. kerület., Arany J. utca 1992 – Opel autószalon belsőépítészete (Perényi Tamással) 1994 – Budapest, I. kerület, Donáti utcai apartmanok és irodák (Perényi Tamással) 1996 – Irodaépület homlokzati tervei, Köln 1997 – Hétnyíl emlékmű, Ópusztaszer emlékpark 1997 – Panasonic üzlet belsőépítészete, Budapest 2003 – Budapest, III. kerület, Nagymihály úti lakópark (Perényi Tamással) 2003 – Debrecen, 90 lakásos lakóépület és irodaház tervezése 2003 – Diego irodaháza, Dabas 2004 – Abasár, idősek otthona (Perényi Tamással)