A budai hegyoldalban épült ház és kert helyén néhány évtizede még kaszáló volt. A mintegy 700 négyszögölnyi telken a 80-as évek elején elkészült családi ház köré, a tulajdonosok olyan kertet képzeltek el, amelyet sövény övez, amelyben sok a zöld felület, zöldsövény veszi körül a telket, s néhány kedvenc díszcserje mellett akadnak lombhullató fák is.
Házigazdáink szakemberre bízták a dolgot, s vágyálmuk beteljesült. Szorgalmasan ápolták, gondozták a növényeiket, mígnem pár esztendő múlva azt kellett tapasztalniuk, hogy a felcseperedő fák túlságosan is benövik az udvart. Pedig az áttekinthető, jól élhető kert az ideáljuk, amelynek tere levegős és napfényjárta, így aztán arra a döntésre jutottak, hogy fájó szívvel ugyan, de megválnak néhány, nagy lombkoronájú egyedtől. Helyüket a kert arculatát is változatossá tevő sziklakert, valamint a néhány éve itt gyülekező, többnyire a múlt századfordulóról származó kőszobrok foglalták el. Az utóbbi ötletét a kertben lévő, természet által faragott, nagyobb szikladarabok kellemes színfoltjai adták. S minthogy a háziak szenvedélyes régiségkedvelők és -gyűjtők, külön örömüket lelik a „barokkos” szobrokban, amelyek az évek során a kert szerves részévé lényegültek. Mintha mindig is itt lettek volna.
A kert részét képező kapubejáratnál a támfalnak támasztott régi, kovácsoltvas kerítést – borostyánnal vegyesen – vadszőlő futja be. A támfal peremén látható kővályúkban sziklakerti növényeket ültettek. A japán törpejuhar levelei piros virágzuhatagként koszorúzzák a zöld aljzatot.
A ház oldalának vakolat nélküli, fehérre festett téglafala remek hátteret ad a kúszó borostyánok izgalmas rajzolatának. A kővályúk nem csupán díszítik a kertet, hanem egyúttal védik is a beleültetett, többnyire sziklakerti növényeket a kutyatappancsoktól. Képgalériánkban további, szebbnél-szebb felvételeket találnak!