Egyes szakértők a csodák évéről, mások veszélyes buborékról beszélnek, amikor a nemzetközi műkincspiac tavalyi eredményeit összegzik. A világon valaha eladott öt legdrágább festmény közül négy 2006-ban cserélt gazdát, azon művészek száma pedig, akiknek az alkotásai korábban nem látott árszintet értek el, ezrekben mérhető.
2007-01-15 A világ legnagyobb piacán, az Egyesült Államokban az Artprice.com számítása szerint 27 százalékkal emelkedett a műalkotások átlagára, és ezzel az árszínvonal minden szegmensben elérte vagy meghaladta az 1990-es nagy boom idején mértet. A Christie’s és a Sotheby’s az év folyamán 7,5 milliárd dollár körüli összforgalmat ért el, erre eddig még nem volt példa. Az árveréseken eladott tételek átlagos ára a 2005-ös érték másfél-kétszeresére emelkedett, és nem csak a legerősebbnek számító New York-i vagy londoni piacon: Párizsban például a Christie’s 7000-ről 12 500 euróra tudta javítani az átlagmutatót. A szárnyaló bevételek fényében nem csoda, hogy a Sotheby’s hatévi szünet után most először osztalékot fizetett a részvényeseinek. A piaci sikereket a nagy kereslet mellett az is magyarázza, hogy tavaly nagyon sok valóban elsőrangú műalkotás került eladósorba. Az osztrák állam által a Bloch-Bauer család örököseinek visszaszolgáltatott öt Klimt-festmény mind az aukciósteremben, mind a színfalak mögötti alkuk során a várakozásokon felül teljesített: Adele Bloch-Bauer „arany” portréja 135 millió dollárért vándorolt Ronald S. Lauderhez, a többi négy alkotás pedig a várt 93 helyett összesen 192 millió dollárért talált gazdára a novemberi New York-i árverésen. Lucian Simmons, a Sotheby’s restitúciós ügyekkel foglalkozó igazgatója arra számít, hogy a nácik által egykor elrabolt műkincsek közül ezután is piacra kerülnek egyes darabok, és ez újabb szenzációs eredményeket hozhat. Ugyanakkor nem csak a csúcsminőségű alkotásokért ölik egymást a gyűjtők és a befektetők, a színvonalas, megbízható középkategória is keresett. Az egyes szegmensek teljesítménye között persze nagy különbségek vannak. Philipp von Württemberg herceg, a Sotheby’s német- és franciaországi igazgatója szerint egyértelműen a kortárs művészet a sztár, ezen belül is különösen nagy mértékben emelkednek a ma élő kínai festők alkotásainak árai. Ez ugyanúgy a feltörekvő piacokon meggazdagodott új gyűjtők súlyát jelzi, mint az orosz műtárgyak szárnyalása. A Le Figaro szerint az általános világgazdasági fellendülés mellett az orosz, ukrán, kínai és indiai vásárlók tömeges megjelenése magyarázza a tavalyi boomot. A Sotheby’s tavaly majdnem egymilliárd dollár értékben forgalmazott impresszionista és modern alkotásokat, és ebből
42 százalékot a feltörekvő piacokról – elsősorban Oroszországból – érkezett gyűjtők vásárlásai tettek ki. Az év legdrágább tétele, Picasso Dora Maar macskával című alkotása is egy orosz ügyfélhez került. Hogy pontosan kihez, arról a sajtó egyelőre csak találgat: a New York Post a bankügyletekből és vodkakereskedelemből meggazdagodott Rusztam Tarikóra, a The Art Newspaper Alekszander Abramov acélmágnásra tippel. A kortárs vagy tágabban az 1945 utáni művészet iránti felfokozott érdeklődés természetes dolog. A még nem befutott művészek képeinél mindig nagy a csábítás, hogy olcsón megszerezzük azokat, míg a hatvanas-hetvenes évek sztárjai mára szinte klasszikussá értek, és így stabil befektetést ígérnek. Egyes szakértők mégis úgy vélik, hogy a „trendi” vásárlók sok esetben indokolatlanul magas árat adnak ezekért a képekért. Ha megnézzük, mit kapunk a kortárs piacon 2,5–10 millió dollárért, és azt összehasonlítjuk a hosszú távon biztos értéket jelentő régi mesterek képeivel, akkor egyértelműen túlfűtöttségről beszélhetünk – fogalmaz a Handelsblatt. Éppen ezért jó stratégia lehet az „anticiklikus” gyűjtés, tehát az éppen nem divatos és így minőségükhöz képest olcsón megszerezhető régi festmények, középkori szobrok vagy akár bútorok, porcelánok vásárlása. Bill Ruprecht, a Sotheby’s vezérigazgatója azonban cáfolja, hogy összességében túlfűtött lenne a piac, és attól kellene tartani, hogy a „buborék” kidurran. A nyolcvanas évek végének hasonló ütemű áremelkedését egyetlen tényező, a japán ingatlanpiac szárnyalása váltotta ki, és 1990 után azzal együtt a nemzetközi műkincspiac is zuhanni kezdett. Most azonban egyszerre ömlik a piacra az orosz és a kínai pénz, a fedezeti alapok pénze és még sok más forrásból származó vagyon.
