A vártnál is jobban, abszolút rekordokkal zárta 2006-os szezonját a hazai műkereskedelem. A piac húzóágazatának számító festményárveréseken továbbra is a kiemelkedő alkotásokat keresik a gyűjtők, míg a műtárgyak területén az ékszerek és az antik ezüsttárgyak forgalma volt jelentős.
A továbbra is töretlennek látszó sikerszériák mögött azonban egyre nagyobb gondot jelent egy-egy árverési kollekció összeállítása: a kvalitásos műtárgyak száma lassan, de biztosan csökken. 2007-01-08 Nem panaszkodhattak 2006-os teljesítményükre a hazai árverezőházak. Az aukciós forgalom ismét túlszárnyalta a korábbi években mértet: míg két évvel ezelőtt az árverések összleütése 5,7 milliárd forint körül alakult, addig 2006-ban ugyanez a mutató meghaladta az eddig csak álomnak számító 6 milliárd forintos határt. Ezzel lényegében megduplázódott a hazai árverések összforgalma 2000 óta. Már a tavaszi szezon is sikeres évet ígért. Az április és június között megrendezett aukciók rendre megközelítették az előző év végi teljesítményeket, holott hagyományosan a karácsony előtti szezon számít a legerősebbnek.
Az esztendő második felében azután szinte valamennyi cég legjobb formáját hozta. A Kieselbach Galéria nevével abszolút csúcstartót is jegyez a szakma. A Szent István körúti árverezőház új összleütési rekordot állított fel decemberben (909 570 000 forint). Sikerét nem kisebb tettel vitte véghez, mint hogy Csontváry Kosztka Tivadar Randevú című képét rekordáron, 230 millió forintért értékesítette. A bomba sikerek és a töretlennek látszó prosperitás ellenére azonban egy baljós, akár már a közeli jövőt is kedvezőtlenül érintő folyamat foglalkoztatja a kereskedőket. Nem véletlen, hogy a műkincspiac egyre több résztvevője nyilatkozik fokozott óvatossággal a jövőről. Az árverezőházaknak mind nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük forgalmuk szinten tartása érdekében: ennek hátterében azonban nem a vásárlók elmaradása, sokkal inkább a műkereskedelem nélkülözhetetlen „kellékeinek”, az eladásra kínált kvalitásos műtárgyaknak a lassú, de biztos csökkenése áll. A kilencvenes évek elején a műkereskedelem volt az egyik leglátványosabb terepe annak az újraelosztási folyamatnak, amely az új pályára állított magyar gazdaság régi és új szereplői között lejátszódott. A rendszerváltás óta eltelt 15 év alatt ez a folyamat lényegében lezárult, és a kiemelkedő és igényes műveket ma már nehezen, csak áldozatos munka árán lehet becsalogatni az aukciósházakba. Míg korábban a komoly alkotások szinte maguktól „ömlöttek” a galériákba, addig ma már a műkereskedő rátermettsége a siker fő kulcsa. A kvalitásos műtárgyak utánpótlásának csökkenését bizonyítják az egyre nagyobb hullámokat kavaró hamisítási botrányok, amelyekből az elmúlt évre is jutott jó néhány. Az eredetiséget általánosan és mindenki által megnyugtató módon igazoló intézményrendszer híján a vevőknek nagyobb figyelemmel kell tájékozódniuk egy-egy vásárlás alkalmával. Mindeközben az árverezőházak egyre nagyobb erőfeszítéseket tesznek vevőkörük esetleges bizalmatlanságának eloszlatása érdekében: garanciák vállalásával, valamint szakmai kezdeményezésekkel – elsősorban művészet- és gyűjtéstörténeti programokkal – kívánják biztosítani hozzáértésükről és megbízhatóságukról az ügyfeleiket. A korábban a nemzetközi piacon bőséggel megtalálható magyar műalkotások száma is jelentősen megcsappant az elmúlt évben. A Sotheby’s rendszeressé vált közép-európai festészeti árverésének kínálatában 2006-ban csupán négy magyar mű szerepelt. Ebből mindössze egy,
Paál László Faluvége című alkotása váltott ki komolyabb érdeklődést a hazai gyűjtők körében, de a 39–58 millió forint közötti sávra taksált kép végül – feltehetőleg kevésbé izgalmas témája miatt – nem talált gazdára. A műkincspiac szűkülő utánpótlási lehetőségei fényében egyre inkább felértékelődnek a hazai magángyűjtemények, mint lehetséges kínálati források. A múlt év első felében több, sikerrel árverezett alkotás is ilyen nagyra becsült kollekciókból – többek között Pető Lilla, Rolkó István, Dévényi Iván vagy éppen Bedő Gábor gyűjteményeiből – került aukcióra. Ez utóbbi gyűjtemény egyik jelentős darabja szolgáltatta a tavaszi szezon meglepetését is. Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című képe – amelyet 180 millió forintért értékesített a Mű-Terem Galéria – korábban a nagybányai származású üzletember kollekcióját gazdagította. Természetesen az, hogy egyre nehezebb egy-egy valódi ritkaságot előcsalogatni, a gyűjtők számára is komoly erőpróbát jelent. Egy főmű esetében a vevőnek lényegesen nagyobb áldozatokat kell hoznia, mint korábban. Sőt a régebben még üggyel-bajjal működő kivárásos taktika is csődöt mondhat, mivel egyre kisebb annak az esélye, hogy egy-egy komolyabb magyar festőtől rövid idő leforgása alatt több jelentős mű is felbukkanjon a műkereskedelemben. A közeli jövőre sokkal inkább lehet jellemző a jelentős művek meglepetésszerű előkerülése, és az ezekért kialakuló licitharc a legmerészebb álmokat is túlszárnyaló leütési árakat eredményezhet. Hasonlót tapasztalhattunk tavaly Rippl-Rónai József négy, kézzel festett tányérja esetében 2006 nyarán. A Christie’s londoni aukcióján kalapács alá került magyar eredetű tételek nem kis meglepetésre – darabonként – 11 millió forint körüli összegért cseréltek gazdát. Igaz, Rippl-Rónai rendkívüli iparművészeti alkotásaihoz hasonló unikális darabok legfeljebb évtizedenként bukkannak fel a piacon, a négy tétel ára mégis messze a várakozások felett, szinte irreális magasságokban landolt. A művészi kivitelű kerámiák persze magyar gyűjteménybe kerültek, továbbra is igazolva a tételt: a magyar vonatkozású kvalitásos tárgyak idehaza értékesíthetők a legeredményesebben. A szűkülő kínálati oldallal tehát átrendeződni látszik a hazai műkincspiac. Míg az elmúlt években inkább a bőséges kínálat jelentette a növekedés fő motorját, addig napjainkban egyre inkább a minőség, valamint a tárgyak ritka volta a fő áralakító tényező. Örvendetes azonban, hogy a piacképes gyűjtők értékítélete is egyre kifinomultabb, pallérozottabb, és ma már elsősorban a művészi és művészettörténeti szempontok a mérvadók a vásárlásnál. A kínálat visszaesése a hazai műkereskedelem képének átformálódását is eredményezheti. Több árverezőház – például a Detre és Ferenczy Antikvitás – megszűnése mellett a már jól megszokott profilok is módosulhatnak. A 15 éve működő MissionArt Galéria például tavaly az aukciók szervezésébe is belevágott. A pozíciókeresést bizonyítják többek között a Kieselbach fotóárverési tervei, a Belvedere állandósuló grafikai aukciói, valamint a Mű-Terem Galéria látványos nyitása a kortárs művészet irányába. Eközben a kvalitásos klasszikus magyar anyag megcsappanása általában a II. világháború utáni művészetnek, valamint a korszakkal komolyan foglalkozó galériáknak – így például az Abigailnek – kedvez. A kínálat szűkülése talán a műkereskedelem minden műfaját forgalmazó aukciósházakat érinti a legkevésbé. A Nagyházi, a Polgár és egyedüli vidéki árverezőként a debreceni Villás egyaránt a kollekciók tételszámának emelésével, valamint tematikus árverések rendezésével próbálkozik, miközben a BÁV számára továbbra is biztonságot nyújt az ékszer- és ezüstpiacon kivívott piacvezetői státus. A hazai műkereskedelem sláger műfaját továbbra is a festmények jelentik, ahol a befektetési szempontok ma sokkal nagyobb szerephez jutnak, mint eddig valaha. Már nemcsak a kimagasló értékű alkotások esetében, hanem a néhány százezer forintot képviselő műveknél is fokozott a befektetői érdeklődés. Különösen jelentősnek tűnt ez az aktivitás az őszi–téli időszakban, amely feltehetőleg a kormány megszorító intézkedéseivel is kapcsolatban állt. A teljes piaci forgalom közel 70 százalékát festmények értékesítéséből teljesítik ma az aukciósházak. Ezt a könyvek és papírrégiségek követik. A műkereskedelem harmadik sikerágazata pedig az antikékszer- és ezüstkereskedelem volt 2006-ban. A műfajt a festészetnél és a könyveknél jobban mérhető, objektívebb szempontok avatják a befektetési szándékú vásárlók egyik kedvenc célpontjává. E területen a BÁV tekinthető piacvezetőnek, a társaság zálogtevékenységéből kifolyólag óriási előnyben van riválisaival szemben.
Stabil az antikvár könyvpiac
A könyvek és papírrégiségek közel 15 százalékát adták tavaly a hazai aukciós forgalomnak, ezzel a festmények után a második helyre került a műfaj. A Budapesten és vidéken rendezett mintegy 60 könyvárverés kínálata rendkívül változatos volt: néhány ezer forintos szakkönyvektől a többmilliós ritkaságokig szinte minden kategória kalapács alá került. A könyvpiac a jelek szerint teljesen „behódolt” az aukció intézményének. Ennek okát az árverések kedvezőbb kondíciói jelentik a korábban elterjedt készpénzvásárlással szemben.
