Most, mikor a nők áldott keze nyoma fényezi, díszíti az otthonokat országszerte (s még azon is túl), szinte nincs is elég szavunk, hogy megbecsülésünket irántuk méltó módon kinyilatkoztassuk.
Miközben tehát a gyengébb nem tömött szatyrokkal, receptes könyvekkel, le- és felmosókkal, szalagocskákkal, díszecskékkel, vasalóval, porszívóval vonul szobáról szobára, üzletről üzletre, a férfinemnek – elnézve e szorgos tüsténkedést – mulaszthatatlan kötelessége, hogy eltűnődjön, miként jutott a világ ide, s rendben van-e ez így. Tűnődés közben a férfinemnek feltétlenül meg kell kötnie azt a gondolatcsokrot, amellyel egyrészt híven kifejezheti háláját, másrészt – és mindenekelőtt – érzékeltetni tudja a nőkkel szembeni felelősségteljes inspirációit. Ráadásul nemcsak így karácsony tájára vonatkoztatva, de általában is. Amíg ki-ki megtalálja ezeket a felelősségteljes szavakat, felhívjuk a figyelmet arra, hogy volt már ilyen törekvés korábban is.
62108-talan1ss-d0000472Ed1f2fe7244d3.jpg
Hogy e tárgyban a növényvilág témához méltó példát hozzunk, az első színes magyar kertészeti szaklap, A kert 1895-ös évfolyamából szakajtottunk néhány eszmét – így adván történelmi távlatot a készülő csokornak. Az egykori cikk írója azzal kezdi, hogy saját világára az igények fokozatossága a jellemző (ilyesmit mostanában is hallani), amiből rögtön következik, hogy a nőnek is kereseti források után kell néznie. De mi legyen az? Szerzőnk imígyen fogja kézen s kalauzolja a gyengébbik nemet: „Nagy eltévejedés a nőnek a férfiéhoz hasonló munkakörben keresni keresetforrásokat. Ez ellenkezik a nő szervezetével, lelkületével és időpazarlás is. Miért vesztegesse a nő képességeit arra, hogy a meglévőkhöz újabbakat szerezzen, ahelyett, hogy azokat, melyekkel bír, helyes irányban fejlesztve, azokból teremtsen magának keresetforrásokat, melyek nem törlik le lelkülete hímporát, nem fosztják meg kedélyét a gyermetegségtől, nem rabolják el eszményeit? Oly nagy, oly magasztos a nő hivatása, és oly igaz, alapos tudás kell annak betöltéséhez. Az övé a ház, a férfié a világ. Amikor a férfi a nagyvilágból elcsigázva, kimerülve hazatér pihenni, jól érzi, hogy a ház a nőé, mert ő teremti azt otthonná.” Következik is számos kereseti lehetőséget biztosító otthoni tevékenység, sütés, főzés, a háziipar különböző nemei, méhészet stb., majd a cikk megállapítja: „A nő lelkülete csak akkor marad üde, kedélye csak úgy lesz mindig derült, ha örömei vannak, szórakozása nem hiányzik. És mi nyújthat több örömet, mindig megújuló szórakozást, mint a természet? Nincs az a ragyogó gyémánt ékszer, mely felérne saját nevelésű rózsáink virágával, és nincs az a bók, mely oly önelégültté tenné szívünket, mintha saját nevelésű kertünk teljes pompáján végig tekintve érezzük, hogy ezt mi alkottuk. A nőben is rejlik alkotási vágy, teremtő erő, és mily tág tere nyílik annak realizálására a kertben.” A cikkíró biztatóan megtoldja gondolatmenetét: „Ma is történnek csodák, kell-e nagyobb csoda, mint a magból kikelő növény?” Meg kell jegyeznünk, hogy e lelkesítő, bölcs tanácsok nem holmi hímsovinizmustól elvakult férfielmében fogantak (mint magból kikelő növény), hanem Mezriczky Elekné, született Szalay Alice látta jónak közzétenni. Címnek pedig azt írta: Adjuk vissza a nőnek a természetet. Bár a régi idők báját megcsillantó szöveg némileg naivnak tűnhet most, az űrkirándulások hajnalán, talán mégsem egészen érdektelen. Meglehet, az a serénykedés, ami ilyenkor a nőket áthatja, szoros kapcsolatban áll a természettel (és a természetessel), meg persze az alkotási vággyal, ami mindig megteremti a csodákat – hétköznapiakat és ünnepieket egyaránt. Elképzelhető, hogy egy kertben élünk mindvégig? Nos, meg kéne kötni azt a csokrot…
62107-talan2-d0000472Fbaccbe878f04.jpg
A legmerészebb növénydekorációk időszaka lehet a karácsony. A pompát, az anyag- és színgazdagságot a kifinomult, egyéni ízlés formálja eleganciává.
