Amióta szabadon utazgathatunk országok és kontinensek között, nem szorulunk rá szerencsés ismerősök titkos „hozományára” ahhoz, hogy megtudjuk, milyen is a nagybetűs Nyugat.
A túlméretezett tereket azonban nem is olyan könnyű lakályosan, stílusosan berendezni. Vendéglátóink Bécs hetedik kerületében lévő loftlakása a jó példák közé tartozik. Ezen a környéken egymást érik a gyárak, bár ez nem mindig észrevehető az utca felől meséli Alexandra, a Magyarországról Ausztriába férjhez ment háziasszony. Igazi kalandtúra bekukkantani egy-egy udvarba, ahol kiderül, hogy szerelőcsarnokok sora húzódik meg az egyszerű bérházat sejtető homlokzat mögött. A mára divatossá vált negyedbe főleg a kreatív szakmák képviselői, filmesek és reklámirodák költöztek. A mi épületünk egy vegyszergyárhoz tartozott, amit húsz éve alakítottak át lakásokká és irodákká. Alattunk most is egy sörerjesztő-készülékeket gyártó cég működik, de ablakaink a csendes, tágas, világos udvarra néznek. Férjem itt, Bécsben nőtt fel. Ehhez a lakáshoz az ő édesanyja révén jutottunk, aki egy tehetséges, fiatal orosz művészt patronált. A gyárat akkoriban kezdték értékesíteni, itt nézett számára műteremnek való lakást, de a festő nem érezte otthonosnak a hatalmas teret. A férjem viszont kapott az alkalmon és megvásárolta az épület egész első emeletét. Ennek már tizenhat éve, azóta itt élünk, született két gyerekünk, változott a divat és az ízlésünk is, a berendezésen mégsem módosítottunk sokat. Bútoraink stílusa akkor igazán modernnek számított, de azóta bebizonyosodott, hogy szinte kivétel nélkül kortalan, a mai igényeknek is megfelelő darabok.
gyar-d0000FB732611918eb084.jpg
Otthonunk több mint kétszáz négyzetméteres, kétharmada eredetileg is belső falak nélküli, egybefüggő üzemtér volt. A homlokzati részen irodák voltak, mi ott rendeztük be a gyerekszobákat és a vendéglakrészt. Hazatérve a liftből egyenesen az előszobába lépünk, de van egy hátsó lépcső is, az a vészkijárat. Igyekeztünk megőrizni az ipari csarnok jelleget, eredeti formájában hagytuk például a vasgerendákkal erősített, boltíves mennyezetet és a vezetékek alatta futó kábelcsatornáját. Alkalmazkodni akartunk az eredeti funkcióhoz is: megtartottuk az ipari létesítmények jellegzetes, szürke színét az ajtókon és az új radiátorokon. Ipari reflektorok adják az általános világítást is, igaz, a legkisebb fényerővel. A beton járófelületre azonban hajópadlót fektettünk, ez sokkal otthonosabb, melegebb anyag. Szeretjük a végtelenbe futó padló látványát, ezért nincsenek szőnyegeink, de nem használunk függönyöket sem – egyrészt nincs, aki belásson, másrészt ezek az ablakok így, csupaszon mutatnak igazán jól. Nem emeltünk elválasztó falakat, sőt, több ajtót kivettünk és helyüket a mennyezetig megnyitottuk. A szellős, egybefüggő tér előnye, hogy senki sincs kizárva a társaságból, a gyerekek pedig még bicajozni, görkorizni is meg tudtak tanulni idehaza. Egyedül egy irodának való területet kanyarítottunk le a közös térből, ehhez félköríves paravánt használtunk. A nappali szomszédságában berendezett konyha hatalmas pultja alá minden gépet beépítettünk, a komfortérzetet sok fiókos elemmel és egy jópofa Boffi elszívóval tettük teljessé. Gyakran látogatunk Magyarországra, itthoni tapasztalatainkat kint is felhasználjuk. A fürdőszobák burkolásához itthonról cipeltünk magunkkal süttői mészkövet. A bútorok nagy részét Bécsben vásároltuk, a Bösendorfer zongora a cég még ma is üzemelő műhelyéből származik. Néhány bútorunkat magunk terveztünk és készítettünk. Közülük az egyik legizgalmasabb darab a hifi-szekrény, amelynek homokkő-lapját kémény-béléshengerek tartják. Nem szeretjük a szekrényeket, ezért gardróbbal használtunk ki több felületet. Ezeket aztán tetőtől talpig, faltól falig építettük, így minden szükséges holminkat elnyelik. Sok fotó és festmény díszíti a falainkat, a kortárs művészek munkáit gyűjtjük is. A berendezés jellegét saját ízlésünk mellett a tér diktálta. Úgy éreztük, nem való ide zsúfolt bútorraktár számtalan tárggyal, hiszen az igazi díszletet nálunk maga az épített környezet adja.”
