A varázslatos házban és kertben fehér és tarka kerámiák élnek együtt a keramikus-képzőművész családjával. Szürke hétköznapok minden bizonnyal akadnak itt is, ám mintha egy végtelen, színes regényben élnének mindahányan, szülők, szobrok és gyerekek. Róluk szól ma a mese…
Először a sipkás, nagyorrú manókkal találkoztam, így lettem picit én is részese a mesének. Pöttyös gombák, csíkos csigák is tartoztak hozzájuk, meg szép, nagy fülű tündérek, akik tavirózsákon, vagy furcsa cethalak hátán ringatóztak. Ott ültek mind a tó körül, nyári szállásukon, a Művészetek Völgye forgatagában, annak is a legszebb kapolcsi portáján. Ott kaptam én is a meghívót; ugyan látogassam meg őket, ha szendehelyi otthonuk felé visz az utam. Vitt is arra, vagyis egyenesen oda, bár alkotójukkal, Bubutimár Éva képzőművésszel nem piskóta az időpont-egyeztetés.
73457-85-5-d00004BD2bf50424ce48e.jpg
73458-84-2-d00004BD3882440c62d86.jpg
Szerintem tizennégy éve – saját műhelyének megalapításától fogva – folyamatos időzavarban van: akkor is dolgozik, amikor alszik, álmában kitalál és ötletel, napközben meg véghezvisz és megvalósít. Kicsit boszorkány, kicsit tündér, mindenesetre elég jóban van az égiekkel, hiszen amit elgondol, az rendszerint úgy is lesz, vagyis megtörténik előbb- utóbb… Így lett megálmodója és alapítója 1999-ben az OriginArt kortárs képzőművész-csoportnak és galériának, emellett egyik úttörő kiállítója a Művészetek Völgye rendezvénynek, és műveivel résztvevője a Magyarország száz csodája című albumnak…
73459-85-1-d00004BD4965f040927cd.jpg
73460-85-4-d00004BD576bfa707d442.jpg
Hazai és külhoni kiállításain rendre új és új kollekcióval lepi meg közönségét, hogy szobrai egy része magángyűjteményeket színesítsen, más munkái galériákban és iparművész-vásárokon leljenek gazdára, vagy éppen színészek tolmácsolásában lépjenek fel a Színházi Világnap alkalmával. Közben két gyerkőcöt nevel, palántázik és háztartást vezet, lazán. Éppen palacsintás nap volt, amikor ott jártam, sisteregve sült a századik darab az öreg sparhelten. – Meggyúrok még két agyagcsigát, kerülj csak beljebb! Nem kérsz egy lekváros palit? – szaladt vissza a ház végi műhelyébe, míg körülnéztem meseszép otthonában, a néhai bontásra ítélt, kétgenerációs parasztházban, amelynek vályogfalait téglánként rakták újra zenész párjával, Endrével.
73465-84-1-d00004BD619488d297e58.jpg
73466-86-2-d00004BD7d5bb2fcd4d7f.jpg
A majd’ nyolc éve tartó felújításba aztán beszálltak sorra a barátok is, mindenki, amivel tudott. Igazi „művészetek háza” lett így a birodalom, ahol megbecsült darab a föld alól kibukkant, régi csempetörmelék – ma mozaikként csillog a falakon –, vagy a kosárfonó kertszomszédok keze munkája, a vesszőfonat-kerítés és a virágkaspók. Megannyi iparművész alkotása látható a szobákban is: nemezképek, bábok, festmények, közös alkotások, kompozíciók… Nincs is kedvük abbahagyni, annyira belejöttek a sokszor keserves, ám lélekemelő építkezésbe; a szomszéd telek rogyadozó, döngölt falú házát újítják fel rövidesen. Éva új álma, egy kézműves-tanoda látszik kibontakozni itt, ahol felnőtt és gyerek tanulhatja el a mesterektől a kosárfonás, a korongozás, a festés, vagy a nemezelés fogásait, ha bekvártélyozza ide magát pár napra. Oktatás közben majd bodzaszörp- és házikoszt-kúrákkal lehet méregteleníteni a civilizációs ártalmakat – ahogy ez már a háziaknál is bevált.
73467-87-1-d00004BD8a1e200e2112d.jpg
73468-87-4-d00004BD9688be236873e.jpg
Kiállítások és vásárok nyüzsgő világából megtérve, ők is itthon pihenik ki magukat igazán, a kis kerti tó partján, az öreg diófa árnyékában, amelynek korhadó odvaiból november táján annyi laskagombát szednek, hogy az egész télre elég. Rejtélyes, de ahogy szépül a ház, úgy száll ki az élet a néhai erős fából, amelybe annak idején, otthont keresve beleszerettek Éváék. Valami nagy erő van itt a földben – vallják és érzik –, ami mozgatja a család és a műhely életét, és új tervekre, munkákra inspirál, egyszóval: boldoggá tesz.
73469-86-3-d00004BDA077ce916a884.jpg
Látszik ez a műhelyből kikerült munkákon is, a fateknőben hancúrozó manókon, a kert fáin csüngő, mázas agyagvirágokon és Bubu gyönyörű, aranymintás hófehér nőszobrain, a női sors és lélek lenyomatain, amelyek a zongorázó, daloló nagymama emlékének adóznak. Mindahányan egy-egy hangszert ábrázolnak, amellett hogy külön személyiségek: odaadó szeretők, fáradt öregasszonyok, harmóniát teremtő anyák – sokszínű fehérben… Most éppen Amszterdamba utaznak egy képzőművészeti fesztiválra, ahová egyetlen magyar művészként meghívták alkotójukat. Bubu tehát ismét rohan, bőröndöket pakol, és mire Hollandiából hazatér, lassan lehet csomagolni, készülődni Kapolcsra, a művészeti napokra… Ott talán ráér majd egy bodzaszörpöt inni Veled is, ha meglátogatod manói között! A legjobb meséknek sosincs végük…
