Milánóban március közepén indul meg a „design-nagyüzem”: sorra jönnek a meghívók, tűnnek fel az utcákon a plakátok. Aztán a folyamat április közepére éri el a tetőpontját: ekkor nyílik meg a Bútorszalon. Ez az a varázslatos hat nap, amikor az egész város minden erejét latba veti, hogy elkápráztassa a világot.
Volt, aki színpadias újbarokkban jeleskedett, mások a hetvenes évek formáit hozták vissza, és akadt, aki a leegyszerűsített szépséget kereste. Ezen a hat napon ráadásul rendre új nevek kerülnek a régiek mellé; a leggyakrabban a következőkét hallottuk: Mario Bellini, Kazuhiko Tomita, Massimo Castagna és Inga Sempé.
Az Arflex Carlo Colombo élénkpiros szófájával aratta legnagyobb sikerét, a Flou pedig Mario Bellini ágyaival. Az ágyaknál érdemes megállni egy percre: trend lett az ívelt, magas ágyfej. A német Interlubke nagyszerű, elnyújtott, mozgal- masra tervezett, püspöklila szófájával hívta fel magára a figyelmet.
A nagy múltú és egyénien avantgárd Ceccotti művészeti vezetőt váltott. Az eredmény figyelemreméltó: új tervezőjük, Massimo Castagna Flying Circus nevű könyvespolca lenyűgözően könnyed és látványos alkotás. Nikkelezett acélgyűrűk tartják az amerikai diófából csiszolt polcokat, és nagyszerű kézműves képességről és igényességről ad tanúbizonyságot a polcok csiszolása. Remek még a kisebb Skyline könyvespolc és a mellé tervezett, klasszikusan egyszerű karosszék is.
Moroso kiállításán Haberli és Tomita alkotásai hívták fel magukra a figyelmet. Ők is, akárcsak a Kartell, Capellini és még sokan mások, a Patricia Urquiola által felelevenített hetvenes évek érzésvilágát viszik tovább. Acerbis szekrénye, a Blitz is jó példa a vissza-visszakalandozásokra a múltba, itt például az op-art világába. A bútor anyaga viszont már vadonatúj: a karcolásmentes Setapan. Az újbarokk játékos világa jellemzi a Modá formáit: fekete és piros nappalijukat, vagy a Princess lányszobát. A Modá egyébként csak egyike azoknak, akik átvették a Via Tortona fiatal, bohémes kiállítóinál látott színeket és formákat. Ami három éve még új és meghökkentően szemtelen volt, az mára már beszivárgott a nagymenők világszínvonalú kiállításaira is. Erre a hat napra Milánó közepén a Sforzák hatalmas, középkori várudvara is a jövő vonalaival telt meg: mint „Nyitott Akadémia” fogadta itt a világ minden tájáról érkező építészeket, designereket és a ceruzáikat hegyező ezernyi fiatalt. Jöttek-mentek, elemeztek, beszéltek, vitatkoztak. Azután továbbsiettek a Scala mögött húzódó Via Solferino patinás kornyékére, a hajnalba nyúló, mászkálós, mozgalmas éjszakákba, vagy a Via Tortona negyedbe, ahol egy héten át minden este utcabál volt. Nem szervezett, nem hivatalos, csak amolyan spontán, jókedvű. Ott voltak a nemzetközi formatervezés jelesei, és két sarokkal arrébb már Joseph Fiennes, Alonso Cuarón és az újhullámos olasz filmszínészek csoportja előtt villogtak a fényképezőgépek. A Bútorszalon nagy siker volt, és ebből a sikerből mindenki ki akarta venni a részét.
