Séta az erődben, mely hét ajtóval nyílik a tájra. Gyaloglás a gyilokjárón és az önmagukba visszatérő szalagpántok között. Vendégségben a síkból kilépett belsőépítésznél.
Vendéglátóm, Hatvany Csaba is tagja volt annak a lelkes alkotócsoportnak, akik az egyetemi évek végeztével a „tanultság ajándékát kibontva és a baráti közösséget megőrizve” az élhetőbb lét kereteit keresték a vidéki Magyarországon. 1985-ben meg is találták Csórompusztát, az egykori uradalmi épületegyüttest, új életterük és szakmai kihívásaik helyszínét. Lázas építkezésbe, a birtok többlépcsős felújításába kezdtek a helyi építészeti értékek mentén. A magtár és a vendégházzá lett nádfedeles Öregház mellett három lakóház épült fel a küzdelmekkel teli évtizedek alatt, melyből két épületet, Pécsi Erika építész munkáit már bemutattuk olvasóinknak. A harmadik, 2005-ben épült testvér a birtok végvára, a sarokhelyzetet kiaknázva a védelem és a nyitottság feszültségét egyszerre hordozó ház, Csaba és alkotótársa, Molnár Péter otthona. Itt beszélgetek vendéglátómmal, akit már az első reggeli napsugár a kerti traktor nyergében talál, amint a másfél hektárnyi gyepet nyírja. A természet szenvedélyes szeretetét már gyermekkorában, Nagymama csobánkai kertjében magába szívta, s azóta is saját arborétumáról álmodik. Jó tempóban halad, hisz eddig több mint száz fát ültetett el a csóromi birtokon. – Csaba egy igazi csapatjátékos, mindig bizton számíthatunk rá. Hihetetlen térlátását csak örökzöld-mániája múlja felül – jellemzi szomszédját Erika, akivel együtt élték végig a ház ötévnyi engedély-procedúráját, majd a „lassú tempójú, de jó kedélyű” építkezést, mely során az eredetileg megálmodott középkori lakótorony barátságos otthonná szelídült. A szokatlan és összetett formai megoldások sora sok fejtörést okozott a helyi kőműveseknek, akik az összes téglakötési módozatot bevetve nagyszerű és lelkes segítőtársai lettek Csabának. Bizalommal követték útmutatásait, s már majdnem kész volt az épület, amikor felkiáltottak: most már értjük, amit egész eddig csináltunk! Vagyis a csigavonalban körbejárható tizenhárom helyiség logikáját, melyek a teraszra és a kertre nyílva közvetlen kapcsolatban állnak a külvilággal. A kívül terméskő, belül bontott tégla falakat, melyek ívei a szépséges egyedi vörösfenyő nyílászárókkal találkoznak. Megértették a rész és egész szisztémáját: a várak gyilokjáróihoz hasonlatos tetőterasszal megsüvegelt belső kertet, mely saját életet él a visszaállított védelmező bazaltkő kerítés mögött. A nagyvázsonyi uradalom hintóbeállójának vaskos gerendáit, a fafödém és parafa melegét, a hatalmas üvegsíkokon át beköszönő téli napsütést. A szinteltolással összekapcsolt közösségi tereket, a diszkréten szeparált vendéglakosztályt és télikertet. Egyszóval az élő épületet, mely a házigazdák életmódjának tükre. E ház funkciók és álmok helyszíne, benne a tudatos tervezés és az ablakokkal keretezett táj szépsége összefonódik, akár a szobákban tornyosuló, szabályos kristályokat mintázó szobrok szalagjai. Csaba legújabb játékai e térbeli matematikaleckék, melyek a környéken felbukkanó építészeti munkái, mozgatható papírplasztikái, Békéscsabán megvalósult színházi díszlettervei után jelenleg izgalomban tartják. Két éve szakadatlan fonja a műanyag pántoló szalagokat, mellyel eddig összes vendégét, kapolcsi kiállítása közönségét és egy osztrák szalagkereskedőt is ámulatba ejtett, így nyersanyag most van bőven. S mialatt az ember próbál rájönni a méterek százait befaló színes kristályok titkára, Csaba szerényen csak annyit segít: – Felfedezni, nem kitalálni kell a titkot, a szabályt? Ahogy rövidesen a legújabb kirakós – az ezerméternyi tetőléc és többkilónyi szög – az idei Magyar Wood Fesztivál tizenkét versenycsapatának kezében alakul át gigantikus műalkotásokká. A kreatív rangadónak, vidám „ácsmunkának” idén a csórompusztai lankák adnak otthont, s talán Csaba újabb látomásával egy „őslakos” csapat is ringbe száll. Az új játék – ezúttal fenyőlécből – adott. A megoldás most is a térben, nem a síkban van. Ahogy élni és álmodni is csak 3D-ben érdemes! Lakáskultúra 2011. május
