Úristen! Én nem is értek a festményekhez, csak szeretem őket! – jutott eszembe, miközben Fürjesi Csaba festőművész otthona felé igyekeztem, s azon törtem a fejem, mi lesz, ha a festészetre terelődik a szó.
Pontosan két perc alatt találtuk meg a közös hangot, mert a művészete pont olyan, mint az otthona, vagyis teljesen magától értetődő és magával ragadó, nem kell keresni a magyarázatot. Szerencsés embernek mondhatja magát, akinek a munkája egyben a hobbija is, a tehetséges festőművésznek egyre több kiállítása nyílik meg világszerte, képeit nemcsak honfitársaink, hanem külföldiek is keresik. A gyerekeket kézen fogva otthagyták vidéki életüket, és a fővárosba költöztek, egy régi, családi tulajdonban lévő bérházba, amit Eszter, a feleség ízlése, ötletei szerint újítottak fel. A legfontosabb szempont volt, hogy ne csak lakásként funkcionáljon, hanem egy műterem is legyen a házban, amit végül a felső szinten alakítottak ki, ahová az aprónép szigorúan „munkaidő” után mehet be. A lakrész három egységre tagozódik, egyik oldalon a gyerekek birodalma, fürdővel, tanulósarokkal, alvó és játszó térrel, középen a közösségi terek, nappali, konyha, étkező, a másik oldalon pedig a szülők hálószobája. Az alaphelyzetnek számított, hogy minden fal legyen fehér, majd apa fest képet,mint például a nappali falán lévő alkotásokat. A nagyméretű képek különleges atmoszférát adnak a lakásnak, az pedig a képek jó elhelyezésének köszönhető, hogy az intenzív színek és hangulatok többszólamúsága nem tarkaságot, hanem harmóniát mutat. A konyha pont olyan, amilyenre minden aktív háziasszony vágyik: a plafonig beépített, egész falat betöltő bútor lehetőséget ad a konyhai eszközök tárolására, a középen álló sziget pedig egyrészt az előkészítési és főzési fázis fontos helyszíne, másrészt reggeliző- vagy játszó helyként is funkcionál, így anya ebédkészítés közben sem marad ki a családi életből. A sarokban álló örökölt, felújított fotelek pedig kiváló „pihenő állomásként” szolgálnak az egyébként állandó mozgásban lévő gyerekseregnek. Az étkező érdekessége, hogy nincs két egyforma szék, ez a körülmény az első pillantásra sem zavaró, sőt inkább olyan „fürjesi csabás” hangulatú. Az egész lakásra jellemző ez az eklektikusság, ami ugyanakkor teljes harmóniában áll a benne lakók életvitelével és személyiségével. Az étkezővel közös légterű nappaliban nincs kanapé, ami talán csak az olvasónak hiányozhat, mert a család így szereti; a 20 cm magas emelvény szőnyegekkel, babzsákfotelekkel és párnákkal van tele, ezeken ráadásul könnyebb játszani. A gyerekek birodalmába – teljesen szeparálva a szülőktől – a nappalin keresztül lehet eljutni, s kihasználva a lakás adottságait, egy szobába került az összes íróasztal, mégpedig úgy, hogy mindegyik természetes fényt is kapjon. A saját tervezésű bútorok mellett örökölt, illetve bolhapiacon vásárolt egyedi ládák, szekrénykék is helyet kaptak. Természetesen a falakon itt is, mint mindenütt, festmények vannak, igaz, itt a fiatalabb Fürjesi generáció alkotásaiban gyönyörködhetünk. Folyosón keresztül lehet eljutni Csaba munkahelyére, a tetőtérben található műterembe. Tökéletes alkotó tér, világos, tágas, itt nemcsak dolgozni lehet, hanem a művészet iránt érdeklődőket is itt fogadhatják a háziak. Központi helyet kapott az épített búbos kemence, amely amellett, hogy látványos, természetesen funkcionál is, nemcsak meleget ad, de hagyományos készítése miatt kenyérsütésre is alkalmas. Itt is jól látszik Csabáék hozzáállása az élethez, azaz a modern kor ötvözete a régivel – például a légkondicionáló párosítása a régi, 16. századi világgal, azzal a korral, ami a búbos kemencék történetének kezdete. Számukra az a fontos, hogy a tér, amiben élnek, legyen olyan, amit mindannyian magukénak éreznek és mindannyian szeretnek. Lakáskultúra 2011. február
